7óra7

7 plusz 7

7 plusz 7

2016. március 21 – 27.

2016. 03. 17. | 7óra7

7 plusz 7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, budapesti és vidéki előadásokból. A 7 óra 7 heti ajánlója minden csütörtökön, este 7 óra 7 perckor.

Megújult heti ajánlónkban szeretnénk teljesebb képet adni a hazai színházi életről, ezért a budapestiek mellé minden napra ajánlunk egy vidéki előadást is.

7plusz7_logo.PNG

Március 21. (hétfő)

Bűn és bűnhődés / Szkéné Színház (19 óra)

Horváth Csaba koreográfiái mindig igényes irodalmi alapanyagra épülnek, legyen szó drámáról, regényről vagy elbeszélő költeményről, klasszikusról vagy annak kortárs átdolgozásáról. Munkáiban folyamatosan kutatja és feszegeti a szövegszínház és a fizikai színház viszonyát, határait, és így teremti meg - változó arányokkal - a kettő sajátos, csak rá jellemző szintézisét. A Bűn és bűnhődésben ezek az arányok a szövegszínház felé tolódnak.

bun_es_bunhodes_meszaros_csaba.jpg                   Bűn és bűnhődés (fotó: Mészáros Csaba)

Raszkolnyikov (Pallag Márton) mellett, aki a mai tipródó-tépelődő, helyét nem lelő huszonéves generációhoz is tartozhatna, ennek az előadásnak van még egy főszereplője: a pénz. Mert ez a Bűn és bűnhődés elsősorban a pénz utáni hajsza, a kapcsolatokat megrontó, kereskedelmi viszonnyá tévő, árulásba, akár gyilkosságba is belehajtó pénz körül forog. Egy olyan világban, ahol hiánya megfojt, birtoklása embertelenít. 

Veszprémben ugyanezen a napon az évad egyik legerőteljesebb, talán leginkább megrázó erejű előadását, az Orlai Produkció Egyasszony című darabját nézhetik meg az érdeklődők. A valós elbeszélésből építkező előadás Tenki Réka szereplésével este 7 órától látható a veszprémi Petőfi Színházban. Aki 21-én nem tudja megnézni, másnap ugyanott, hasonlóan este 7 órai kezdettel pótolhatja.

Március 22. (kedd)

40! avagy a véges élet / Jurányi Inkubátorház (19 óra)

Az apró történetekből, élettöredékekből felépülő előadásban a mindennapokból ismerős jelenetek (mint egy összcsaládi csőd a gyerek matekházija fölött) váltakoznak a teljesen abszurd részekkel, sokszor úgy, hogy éppen a mindennapi jelenet vált át abszurdba, mint amikor a titokban pornóoldalt néző, amúgy számítógép-analfabéta apa ténykedéséből kis híján világvége lesz.

40_nagy_gyorgy.jpg           40! avagy a véges élet (fotó: Nagy György)

A szöveget a négy, negyven felé még csak közelgő, vagy néhány évvel azon már túl lévő színész, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla írta, és nincs külön rendező sem, az előadás minden szempontból közös munka. Azt nem mondhatjuk, hogy ezekből a korántsem könnyű és egyszerű kérdésekből, mint amilyen például a fiatalságkultusz versus öregedés vagy a fizikai és szellemi leépülés, eddig ne készült volna kabaré. Ami ezt a sajátos változatot egyedivé teszi, az a végletekig vitt abszurditás és az önirónia.

A másfél óra alatt a nevetésmérő persze mozdul erre, mozdul arra, vannak sírva-röhögős (a helyesírás-ellenőrző program szerint ez helyesen sírba-röhögős…) és diszkrét mosolyra fakasztó jelenetek is, de összességében a 40! avagy a véges élet minden korosztálynál jól működik.

A Mesebolt Bábszínház Hoppláda című előadását is jó szívvel ajánljuk erre a napra egy kislány és egy kisfiú barátságáról, amely Tatabányán látható 10 óra 30 perces kezdettel a Jászai Mari Színház, Népházban. Másnap reggel 9 órától is megnézhető az előadás ugyanott.

Március 23. (szerda)

Kövek a zsebben / Centrál Színház (19 óra)

Ha filmforgatásra gondolunk, valódi forgatag jelenik meg lelki szemeink előtt, színészekkel, statisztákkal, enervált vagy éppen szenvedélyes rendezővel, a műszaki stáb megannyi ideges tagjával, autogramra vadászó kibicekkel. A Kövek a zsebben is filmforgatáson játszódik, és láss csodát, az illúzió megteremtéséhez nem kell más, mint két színész és néhány tonettszék, no meg a játékba, ha nem is teljesen önként, de annál lelkesebben bekapcsolódó közönség.

kovek_central_szinhaz.jpgKövek a zsebben (fotó: Centrál Színház)

Akiktől igazán emlékezetes lesz ez a színházi este, az Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter (előbbi rendezőként, utóbbi fordítóként is jegyzi a darabot). Tizenöt szerepet játszanak el ketten, mindenfajta külsődleges (jelmezes, sminkes) segítség nélkül, farmerben és erősen leharcolt pulóverben, úgy, hogy minden pillanatban pontosan tudható, hogy éppen kinek a bőrébe bújtak. Fordulnak egyet maguk körül, és amíg a 360 fokot megteszik, átlényegülnek, mondjuk bácsiból szerelmes fiatal lánnyá, vagy behemót testőrből nádszálvékony, rebbenő tekintetű filmsztárrá. A szerepeik között vannak persze kisebb, akár egyetlen jelenetben felskiccelt karikatúrák, de vannak a szerepen belül felmutatott, egyre árnyalódó, adott esetben változó, igazi jellemrajzok is.

A Kövek a zsebben meggyőzően bizonyítja, hogy a színház szokásos kellékei közül sok minden elhagyható. Van, hogy nincs szükség bonyolult díszletekre, de még jelmezre sem. Nem árt egy jó darab, de az sem olyan nagy baj, ha nem tökéletes. Láttunk már olyat is, ahol rendező sem volt, a társulat közösen hozta létre az előadást. De színész nélküli színházat még nem láttam. És fordítva: hiányozzon bár egy előadásból sok minden más, ha Színészek játsszák, így, nagybetűvel, akkor minden rendben van” – írta az előadásról Turbuly Lilla.

Pécsen ugyanezen a napon (és már az ezt megelőzőn is) Szálinger Balázs Becsvölgye című darabját ajánljuk egy pusztuló falusi településről, amelyet Anger Zsolt állított színpadra. Az előadás este 7 órakor kezdődik a Pécsi Nemzeti Színházban.

Március 24. (csütörtök)

Sirály / Átrium Film-Színház (19 óra 30 perc)

Mi a jobb: reménytelenül vágyakozni egy jobb élet után, vagy pedig elérni azt, és akkorát csalódni benne, hogy beleőrül az ember?” – teszi fel a kérdést kritikájában Hajnal Márton, aki az előadás poénokra kihegyezett első részénél többre értékeli a másodikat:

Sikerültebb a gyökeresen eltérő második rész, ami vállaltan komolyabb és egy igazi „csehovi rémálom”, különösen az egyik emblematikus jelenetben: az egy helyben toporgó szereplők saját arcukat deformáltan ábrázoló maszkokban néznek kifelé, és párhuzamosan szavalják emberi és egyszersmind ostoba gondolataikat, amelyek körül forog az életük. Itt egyetlen világos és kifejező gesztusban egyesül az egymást meghallani képtelen karakterek életének minden borzalma és abszurditása. Trepljov tragikus hőssé válik, míg Nyina őrültté, aki zavartan keresi a helyét Csehov sorai között. Középszerű művészként mindketten visszavágynak az egykori idilli álmodozásaik közé, ahonnan elragadta őket a sors. A lehetetlen vágyakozás feloldása csak az őrültek tagadása vagy a pusztulás lehet. Fehér Balázs Benő és csapata ezt a megrázó helyzetet tálalja többé-kevésbé hitelesen és szórakoztatóan a számunkra.

siraly_meszaros_csaba.jpg            Sirály (fotó: Mészáros Csaba)

De az előadás a színészi alakítások miatt is figyelmet érdemel: láthatjuk benne Oszvald Marikát, Porogi Ádámot, Trokán Nórát, Kaszás Gergőt, László Zsoltot, Orosz Ákost, Derzsi Jánost, Szilágyi Csengét, Parti Nórát és Mihályfi Balázst is.

Székesfehérváron Dürrenmatt fordítja ki Strindberget a Play Strindberg! című darabjával, amely Tóth Ildikó, Hirtling István és Sághy Tamás szereplésével látható a Vörösmarty Színházban, este 7 órai kezdettel.

Március 25. (péntek)

Olivetti 82 / A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és a szegedi MASZK Egyesület előadása a Purim Fesztiválon, a Karinthy Színházban (19 óra 30 perc)

Az előadás a március 21. és 27. között, a Karinthy Színházban megrendezésre kerülő zsidó kulturális fesztiválon mutatkozik be a budapesti nézőknek.

oli_kis.JPGOlivetti 82 (fotó: Pezzetta Umberto)

A belga szerző, Eriek Verpale monodrámáját Bellus Attila fordította magyarra és ő is adja elő. A premiert egy börtönben tartották, a darab ugyanis szintén börtönben játszódik, ahol egy író vall az életéről, arról, hogyan lett belőle gyilkos. (Innen a cím is: vallomását ugyanis egy Olivetti írógépen teszi meg.) Bellus Attila másfél órás monológjában nem csak az író, de életének fontos szereplői is hangot kapnak és megelevenednek. Ami pedig az előadás legnagyobb bravúrja: ahogy a színész a normalitásból, a hétköznapiságból felépíti a karaktert, ahogy elfeledteti, hogy honnan is halljuk ezt a monológot, és – amikor már szinte (vagy nem is szinte) megkedveltük – finoman átcsúsztatja a sötét oldalra. A végén egy kicsit futkos a hideg az ember hátán.   

Hogy ez a hét se teljen el gondolatébresztő Hamlet-előadás nélkül, arról a kecskeméti Katona József Színház gondoskodik. Shakespeare örökbecsűjét Rusznyák Gábor rendezésében és Porogi Ádám címszereplésében este 7 órától láthatjuk.

Március 26. (szombat)

Godot-ra várva / Katona József Színház (19 óra)

Ascher Tamás két kaposvári rendezése (1975 és 1988) után harmadszor állította színpadra a drámát, ezúttal a Katona József Színházban és Zsámbéki Gáborral közösen.

godot_dudas_erno.jpg           Godot-ra várva (fotó: Dudás Ernő)

Ahogy a kitűnő színészi alakításokra, úgy magára az egész előadásra is igaz: nem akarja talpáról a feje tetejére állítani a drámáról bennünk élő képet, inkább a részletek kimunkálásával, és néhány összetevő kiemelésével ad teret annak, hogy azt összeolvassuk az életünkkel. Az összbenyomás az állandósult bizonytalanságé. Egy lepusztult, időtlen világé, amelyben nincs helye az értelmes cselekvésnek, és amelyben ezzel a bizonytalansággal csak a meddő várakozást tudják szembeállítani. Meg néhány zöld levelet a csenevész fácskán a második felvonásban, és pár így is-úgy is értelmezhető mondatot a záróképben az elindulni vagy tovább várni dilemmájáról, közvetlenül az előtt, hogy a kép újra éjszakára váltana” – írta az előadásról Turbuly Lilla.

Az Orlai Produkció Mindent Éváról című előadása, amely érzékeny, ámde szórakoztató pillantást vet a színházi kulisszák mögé, ezen a napon Sopronba látogat. A produkció este 7 órától látható a soproni Petőfi Színházban. 

Március 27. (vasárnap)

Nyúl Péter / Budapest Bábszínház (10 óra 30 perc)

A Beatrix Potter meséiből készült előadás főszereplőjét, a szófogadatlan, gyakran elkalandozó Nyúl Pétert számos mesekönyvből ismerheti az óvodás-kisiskolás célközönség. Ellinger Edina rendezése megőrzi a mesekönyvek hangulatát – ehhez még egy karosszékben, kezében az elmaradhatatlan angol teáscsészével könyvet lapozgató mesélőt (Pallai Marát) is odaültet a színpad szélére. Igazi békebeli mese kel életre a Budapest Bábszínház színpadán, látványos környezetben. Ideális húsvétra hangoló előadás.

nyul_peter.jpg           Nyúl Péter (fotó: Budapest Bábszínház)

Szintén fiataloknak, ha nem is ennyire fiataloknak nyújthat  tartalmas ebéd utáni élményt Szombathelyen A padlás című klasszikus, Horgas Ádám rendezésében. Az előadás ezen a napon is, miként előző nap is, délután 3 órakor kezdődik a Weöres Sándor Színházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr718490246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása