7óra7

Ezek nem viccelnek! – 24 órás humorfolyam a Bethlen téren

Ezek nem viccelnek! – 24 órás humorfolyam a Bethlen téren

2016. 03. 25. | TörökÁkos

A stand upok, kabarék és önálló műsorok mellett idén bábkabaré, kortárs tánc és egy humorelméleti mesejáték is szélesíti a poénpalettát. Mi?! Utánanéztünk!

Biztosan ismerik azokat a közkedvelt felvételeket a neten, ahol egyszerű emberek próbálják magukat sikertelenül kifejezni, káromkodnak vagy éppen mellközépig érő taknyot tüsszentenek. És mi általában nevetünk ezen. Vagy ott van egy jó barátom, aki másokat cinkel anélkül, hogy azok észrevennék, és amikor szemére vetik ezt, azt válaszolja, hogy ha egyvalaki nevet a poénon, akkor az már vicces. Márpedig ő nevet. Amikor utánamegyek annak, hogy mit jelent a humorelméleti mesejáték vagy a bábkabaré, hogyan lehet humorizálni kortárs tánccal, és ki bír ki 24 órát nevetéssel, fű alatt arra is kíváncsi vagyok, mikor jó egy poén, és mikor nem az.

aradi_tibor_es_varga_ferenc_jozsef_karinthy-gyurus_humoristak_kanyo_bela.JPG            Aradi Tibor és Varga Ferenc József (fotó: Kanyó Béla)

Harmadik alkalommal startol el a Humor Maraton a Bethlen Téri Színházban, a színház és a Stand Up Brigád társulatának a szervezésében. Idén Rejtő Jenő születésének 111. évfordulójára való tekintettel Rejtő 111 - Humor Maraton címmel. A humor különféle műfajai váltogatják egymást egy teljes napon keresztül: stand up, open mic, kabaré, önálló estek, zenés produkciók, de lesz vetítés, kerekasztal beszélgetés Rejtő Jenőről, valamint pikáns poénok órája Kovival. (Azzal a Kovival!)

Stand Up és tsai

A múltról és az idei műfaji bővítésről kérdeztük Ürmös Zsoltot, a Stand Up Brigád művészeti vezetőjét: „Mivel társulatunk alapvetően stand up társulat, így adta magát, hogy az első Humor Maratonon ezzel a műfajjal töltsük ki a műsoridő jelentős részét, amikor is egy ember áll a színpadon és dumál. Ahogy társulatunk egyre inkább „belakta” a Bethlen Téri Színházat, a második évben már több mint négy óra klasszikus színházi kabaré is volt a repertoárunkban.

Idén pedig próbáljuk a műsorfolyamot egy kicsit lazítani, és a humor műfaját tágabban értelmezve, báb produkciót és kortárs tánc darabot, valamint a legfiatalabb korosztályra gondolva humorelméleti mesejátékot is szerkesztettünk a 24 órás műsorfolyamba.

Arra is rákérdeztünk, hogyan bírják a nézők a 24 órás menetet: „Az eddigi tapasztalatok az mutatják, hogy értékelik a műfaji sokszínűséget, és rácáfoltak a kezdeti félelmeinkre, hogy esetleg nem lesz elég érdeklődő.  Az első maratonon például a színház kezdetben hetven főre rendezte be a nézőteret, de ezt már este 9 óra körül bővíteni kellett.

hum1_kanyo_bela.JPG            Beleznay Endre (fotó: Kanyó Béla)

Természetesen az éjszakai és hajnali órákban kevesebb a néző, de üres nézőtér előtt egyszer sem játszottunk.  Az éjszakai műsorsáv egyébként is ingyenes, így hajnalban, buliból hazafelé tartó fiatalok is be szoktak ülni a műsorra.  2014-ben például a legkitartóbb 4 rajongó szombat este 7 órától vasárnap este 8 óráig minden előadáson ott volt. Az ő teljesítményüket a társulatunk oklevéllel ismerte el.

A tavalyi év talán legnagyobb dobása Szikra László stand up rekordkísérlete volt,  aki Badár Sándor humorista 7 és fél órás csúcsával kelt versenyre. Sikerült-e a rekordkísérlet, és mi lesz az idei Humor Maraton nagy dobása? - kérdeztük Ürmös Zsoltot. „Szikra Laci a brigádunk egyik legszorgalmasabb tagja, havi 15-20 perc új anyag mindig van a tarsolyában, így számomra nem volt kérdés, hogy meg tudja dönteni Badár Sanyi rekordját. Laci reggel 9 órától megállás nélkül, 8 óra 5 percen keresztül folyamatosan nyomta a poénokat, ezzel új hazai dumarekordot állított fel, amit azóta is ő tart.

Idén talán az ATV Dumakabaré tévéműsorának felvétele ígéri a legnagyobb poénsűrűséget, hiszen az első bő két órában 12 humorista váltja majd egymást a színpadon, köztük több Karinthy-gyűrűs előadó. A stand up comedy és a zenés paródiák mellett gondoltunk a klasszikus kabaré kedvelőire is: Rejtő Jenő kabaré életművéből három jelenet is színpadra kerül (A központi ügyelet, A Hallgatás, és a Rézrúd), de lesz klasszikus kávéházi Hacsek és Sajó jelenet is.

A humor meséje

A MaNNa, a Váci Dunakanyar Színház, a Jászai Mari Színház és a Dumaszínház közös produkciója, a Vicces, királykisasszony?!? című előadás a legkooperatívabb előadás címét alapból elviszi.  A Szabó Borbála által írt történetben egy királykisasszony elhatározza, hogy csakis olyan férfihoz megy feleségül, aki meg tudja nevettetni.

vicces_kallai-toth_anett.JPG             Vicces királykisasszony?!? - Kiss Diána Magdolna, Herczeg Tamás (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Szabó Borbála mondta el, hogyan jött a humorról szóló mese ötlete: „Korábban írtam már gyerekdarabot, a Líra és Epikát Varró Danival. Ebben volt egy szereplő, Kroki, a prózai udvari bolond, aki állandóan "szellemeskedett". A nézőgyerekek mindig imádták Kroki túlmagyarázott, rossz vicceit, hogy fogalma sincs, mi a valódi humor. Hogy az a vicces, hogy valami nem vicces. Innen jött az ötlet, hogy maga a humor is lehetne egy mesejáték tárgya.

Az is kiderült, hogy a stand up műfaja sem idegen tőle, sőt, ha jól belegondolunk, a gyerekektől sem: „Mint a darabom szereplői, én magam is néha fel szoktam lépni, gyakran tartok előadást, felolvasást, stand up-oltam már. Rettenetesen izgulok ilyenkor, úgy érzem, mintha, ha nem lennék jó, akkor valami nagy büntetés várna rám. Kalodába zárnának, mint a mesében? Szerintem nagyon bátor és becsülendő dolog vállalni önmagunkat és kiállni a közönség elé - ahogy felelni is borzasztó az iskolában.

A kortárs tánc humora

És ha már önreflexió, a színházat és a színházban minket magunkat tesz az előadás tárgyává a Zadam Társulat In’n’Out című előadása, amelynek a külföldi színpadokat is megjárt szóló változata lesz látható Zambrzycki Ádám rendezésében és előadásában. A rendezőtől megtudtuk, hogy a tánc és a próza körülbelül fele-fele arányban oszlik el a produkcióban.  

inenout_ki.JPGAzt is elmondta, hogy az előadásban elsősorban „a lehető legtöbb síkon megvalósuló önreflexió” foglalkoztatja: „Zambrzycki Ádám mint magánember reagál önmagára, jelenlegi élethelyzetére. Mint alkotó reagál saját korábbi munkáira, eddigi koreográfusi tevékenységére. Az egyetlen személyben jelen lévő alkotó és előadó is folyamatosan reagál(nak) egymásra.

(A fotón az In'n'Out egyik jelenetében látható Zambrzycki Ádám. A felvételt Kővágó Nagy Imre készítette.)

Mindeközben egy táncelőadást látunk, mely reagál a táncművészetben jelen lévő aktuális kérdésekre. Kortárs előadást látunk, mely reagál a jelenlegi kortárs művészetre. Természetesen színházban vagyunk, és a darab reagál a jelenkori színházi életre. 

A jelenleg rendkívül divatos tehetségkutató műsorok dinamikáját (produkció - értékelés) felhasználva görbe tükröt tart a szórakoztatóiparnak, és végső soron annak a közegnek is, ami "fogyasztja" ezeket a produkciókat, vagyis mindenkinek.

Abban egyetértettünk, hogy színházban színházról beszélni hálás, izgalmas és a szó szoros értelmében helyénvaló dolog. 

A bábjáték humora

A Marica Produkció Stanna és Panna című bábkabaréja inkább felnőtteknek szól, és a burleszk nagy klasszikus kettősének alakját idézi meg. Tárnok Maricát, az előadás egyik alkotóját és szereplőjét kérdeztük magáról a műfajról, és arról, hogy miért választották ezt a formát.

marica_hrotko_balint.JPG            Stanna és Panna - Sz. NAgy Mari és mögötte Tárnok Marica (Higyjék el!) - Fotó: Hrotkó Bálint

A műfaj politikai töltetű színházi kísérlet volt kezdetben. Mi elsősorban alkati adottságunk és karakterünk szerint nyúltunk a burleszk műfajához, illetve a bábos eszköztárat és stílust szerettük volna népszerűsíteni a felnőtt színházjárók között. Egy interaktív , a nézőkkel játszó, valódi kommunikációs  előadást szerettünk volna, és ehhez jól illett a báb műfaja.

Nem utolsósorban hatott ránk a Bethlen Téri Színház 1920-as éveket idéző, belső hangulatvilága és a később itt működő mozi szellemisége a két burleszk figura, Stan és Pan ikonikus alakján keresztül.

Mindezt megcsavartuk és felfűztük egy spéci nőies bájjal, játékossággal és egy kis rivalizálással felépített etűd láncra. A mi történetünk  bujkál és felbukkan, más alakot ölt, majd átváltozik. Akárcsak a tárgyak és a figurák a jelenetekben.” 

És hogy miért Stan és Pan? „Mert esendőek és nagyszerűek.” És hogy miről szól ez a bábkabaré? „Hát ez egyszerű:rólunk és az emberekről …” 

Ami engem illet, megkaptam a válaszokat a kérdéseimre. Akiben még maradt, járjon utána április 2-án este 7 óra és április 3-án este 7 óra között!

A Rejtő 111 - Humor Maraton részletes programja a Bethlen Téri Színház honlapján található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr878524984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása