7óra7

Simon Réka Zsuzsannáé a Csukás István-díj

Simon Réka Zsuzsannáé a Csukás István-díj

2016. 04. 07. | 7óra7

Pajzsika, Pimpó és az Ezerjó Lovagrend nyert a még be nem mutatott gyerekszíndarabok versenyében. Megkérdeztük a szerzőt.

A budapesti Mesemúzeumban tartott csütörtöki díjátadón Őze Áron, az elismerés alapítója elmondta: az idei kiírásra 24 szerző 30 gyerek- és ifjúsági műve érkezett. Ezek közül azonban csak kevés felelt meg a díj kuratóriuma által felállított szempontrendszernek, ezért ebben az évben csak egy művet díjaztak - tette hozzá. A nyertes alkotás lehetőséget kap arra, hogy egy rendezővel és egy dramaturggal közös műhelymunka után bemutassák a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A szerző a Herendi Porcelán által készített díjat és oklevelet is kapott, amelyeket külföldi tartózkodása miatt szerkesztője vett át helyette.

simon_reka.jpgSimon Réka Zsuzsanna

Simon Réka Zsuzsannának, aki 1975-ben született Szilágycsehben, a Partiumban, eddig két mesekönyve jelent meg: a Pukka és az évszakok (2011), valamint az Ahány király, annyi mese (2013). A jelenleg Spanyolországban élő szerző műfordítóként is dolgozik, spanyolból fordít. Harmadik mesekönyve kiadás előtt áll.

Arra a kérdésünkre, hogy miről szól a díjnyertes darab, és hány éves korosztálynak szánta, így válaszolt: 

"A darab egy sárkányt elrabló, lovagnak álló királylányról, Pajzsikáról, a lovagi mesterség szaksárkányáról, Pimpóról és egy különös, vicces lovagrend lovagjairól szól. 5-8 éves korosztály-közeli darab, és persze mindenkinek szól, aki szereti a gyerekeknek írt történeteket." 

Őze Áron bejelentette: jövőre kibővítik a pályázatot és nemcsak új, hanem már bemutatott darabokkal is lehet majd nevezni. Ennek oka, hogy a jó, de csak lokálisan ismert darabok országos ismertséget szerezhessenek.

Csukás István író, a díj névadója hangsúlyozta, hogy a mai magyar irodalmi közvélemény nem kezeli megfelelő helyen és rangon a gyerekirodalmat, pedig gyerekkorban kell megalapozni azt, hogy valaki felnőttként irodalmat, színházat, kultúrát értő és szerető ember legyen.

A munkákat elbíráló zsűri tagjai Kiss-Péterffy Márta, Balassa Eszter, Sipos Imre, Balatoni Mónika, Csekő Krisztina, Balázs Ágnes, Berg Judit, Perczel Enikő, Böszörményi Gyula, Göttinger Pál, Jeney Zoltán és Őze Áron, a kuratórium elnöke a névadó Csukás István.
A díjátadón a tavalyi nyertes művekből készült kiadványokat is bemutatták, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően jelenhettek meg nyomtatásban.

Forrás: MTI / 7óra7

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768576254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása