Primadonnából komika - az operett főszerepek után a musical karakterszerepek is megtalálták.

A korábban elsősorban primadonnaként ismert Sáfár Mónika, úgy tűnik, megtalálta a helyét a Madách Színházban, hiszen számos musical karakterszerepe fűződik már a nevéhez. Sőt, ő az egyetlen szólista, aki a színház utóbbi három nagyszabású bemutatójában, a Mary Poppinsban, a Mamma Mia!-ban és most a Les Miserables - A nyomorultakban egyaránt lehetőséget kapott. Vele beszélgettünk A nyomorultak hétvégi bemutatója kapcsán.

 A nyomorultak egyszer már elkészült 2015 nyarára – hogy zajlott most a próbafolyamat?

A szegedi bemutatón, a Dóm téren hatalmas színpadon, monumentális díszlettel játszottunk, most pedig a Madách Színház színpadára kell szabni az előadást, kisebb méretekkel, kevesebb emberrel. Ilyenkor az összes mozgást, elhelyezkedést újra kell próbálnunk. Ráadásul, mivel egy darab sosincs kész, így ez a próbaidőszak nagyszerű lehetőség volt arra, hogy újabb apróságokat, finomságokat csempésszünk az előadásba.

Les Miserables - A nyomorultak - Weil Róbert, Sáfár Mónika (fotó: Madách Színház) 

Miért lehet érdekes ma A nyomorultak?

A jó darab olyan, mint a jó festmény: bármikor látjuk, mindig aktuális. A legutóbbi budapesti bemutató óta ráadásul felnőtt egy generáció, akik még nem láthatták ezt a darabot. A mostani előadás szereposztásában többen is vannak, akik játszottak a darab valamelyik korábbi változatában, és ők is egyfolytában A nyomorultak valóban csodálatos zenéjéről áradoznak – a próbák szünetében nem a saját mindennapjainkról vagy épp politikáról csevegünk, hanem arról, hogy ez a zene mennyire hat ránk még mindig.

Tehát akkor A nyomorultak olyan, mint mondjuk az operák között a Pillangókisasszony – hogy teljesen mindegy, mi történik éppen, elő lehet és kell venni, mert önmagában remekmű?

Igen, ez a hasonlat így igaz. A nyomorultak a maga műfajának egy olyan klasszikusa, amelyet időről időre érdemes színpadra állítani.

Korábban elsősorban operett főszerepeiről volt ismert, újabban azonban sokat látható a Madách musicaljeinek karakterszerepeiben. Hogy lett primadonnából komika?

Mary Poppins - Sáfár Mónika (fotó: Madách Színház)

Nagyon boldog vagyok, mert miután eljátszhattam sok csodálatos primadonna és dívaszerepet, végre bizonyíthatok a karakterformáló képességemmel is. A Toscában és a Nabuccoban énekelt szerepeimbe sem volt lehetőségem humort csempészni, és az operettszínházi szerepkörömben sem találtak meg soha olyan helyzetek, amelyekben vicces lehettem – egyszerűen nem ezt várta tőlünk a közönség. Ugyanakkor Szinetár Miklós, aki engem annak idején az Operettszínházba hívott, mindig biztatott, hogy nyugodtan vigyem bele önmagamat az operettszerepekbe – de azért mindig vissza kellett fognom magam. Most végre nem kell (nevet).

A musicalekben jellemzően karakterszerepeket játszik – például a Mary Poppinsban vagy épp a Mamma Mia!-ban. Mennyire lehetnek túlzóak ezek a karakterek, hol van a határ?

A Mamma Mia!-beli szerepemet remekül megírták, az nem okozott számomra túl sok nehézséget. A Mary Poppins Andrews kisasszonyát túlzom el tudatosan, hiszen ha azt egy az egyben játszanám el, nem pedig elrajzoltan, hazaszaladnának a gyerekek. A többi szerepemben igyekszem mindenhol a karakterem saját igazságát megkeresni és megtalálni – prózai szakon végeztem, így, ellentétben sok operaénekessel és primadonnával, én mindig a szöveg felől közelítek a zenéhez. Úgy érzem, minden előadásom különbözik egy kicsit a korábbiaktól.

Nem elvárás, hogy minden előadás egyforma legyen?

Maguk az előadások természetesen kötöttek, ám a rendezés mégis nagy szabadságot hagy nekünk. Az egyéniségnek muszáj megnyilvánulnia – ha valaki megnézi ugyanazt az előadást több szereposztással, számos apró stílusbeli különbséget fedezhet fel.

Mamma Mia! - Sáfár Mónika (fotó: Madách Színház)

A budapesti musicaleknél megszokott, hogy egy szerepet legalább ketten játszanak. A próbafolyamat során mennyire kell egymásra figyelniük a váltójával?

Szinte végig figyeltük egymás próbáit, már csak azért is, hogy ha az előadást rendező Szirtes Tamás éppen akkor változtat valamit, amikor a váltóm van színpadon, akkor azzal a következő alkalommal, amikor én jövök, már nekem is tisztában kell lennem.

Pályája elején tagja volt a legendás kaposvári társulatnak is – ez elsőre eléggé különbözőnek tűnik attól, amit azóta csinál.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy oda kerültem, hiszen így olyan rendezőkkel dolgozhattam együtt, akik folyamatosan kimozdítottak minket a komfortzónánkból, így rengeteget fejlődtünk. Ott tanultam meg szinte mindent arról, hogy miként álljunk hozzá egy darabhoz, hogyan elemezzünk egy szerepet. Magyarországon a zenés előadások esetében is elengedhetetlen az, hogy ne csak elénekeljük, hanem hitelesen el is játsszuk a szerepeinket.