7óra7

Új válogatók, új műsorstruktúra - változik a POSZT

Új válogatók, új műsorstruktúra - változik a POSZT

2016. 04. 15. | 7óra7

Kiderült, kik válogatnak a jövő évi POSZT-ra, és az is, hogy milyen újdonságok várhatók az idein.

A POSZT 2016. március 21-én megalakult Szakmai Tanácsadó Testületének javaslata alapján 2016. április 11. és 2017. március 5. között Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső színikritikus válogatja a 2017. június 8. és 17. között megrendezésre kerülő POSZT Versenyprogramjába bekerülő, 2016. március 1. után bemutatott színházi előadásokat. A POSZT válogatói az SZTT döntése alapján hét nagyszínházi és hét kamaraszínházi produkciót (valamint két-két tartalékelőadást”) választanak ki.

Az idei évtől a POSZT három alappillérre épül: a korábbiakban megszokottak szerint a Pécsi Nemzeti Színház az évad legjobb, a válogatók által a versenyprogramba beválogatott előadásainak ad otthont. Ezzel párhuzamosan a Zsolnay Kulturális Negyedben megszervezik a POSZT Fesztivált, a Kodály Központban pedig a POSZT bemutatja programsorozat keretein belül minden este egy-egy különleges előadás látható majd. A helyszínek közötti távolságot egy folyamatosan közlekedő fesztiválbusszal hidalják át.

poszt_logo_nor_vag_2_kis.JPG

A POSZT Fesztivállal az a rendezők célja, hogy a Zsolnay Negyed adottságainak és számos játszóhelyének köszönhetően lényegesen több előadást, jóval sokszínűbb kísérőprogramot mutassanak be a POSZT keretein belül, mint korábban bármikor, másrészt a fesztivál új találkozási pontként szolgálhat a nézők és a szakma számára egyaránt. A POSZT Fesztivál programja még alakul, annyit azonban már tudni lehet, hogy nem csak friss bemutatókat hoznak ide, hanem olyan, akár több éve futó produkciókat is, amelyek az ország különböző pontjain egyébként nehezen elérhetők. A szervezők azt ígérik, hogy minden korábbinál több független társulatot, kőszínházi és alternatív, mozgás-, táncszínházi, és gyerekelőadást hívnak meg, miközben a kísérőprogramban a zene is nagyobb hangsúlyt kap.

A fesztivál első három napján, a POSZT történetében először megszervezik az Európai Előadóművészeti Egyetemek és Akadémiák Találkozóját is, amelynek keretein belül európai, határon túli, és magyar egyetemek vizsgaelőadásait mutatják be a nézőknek, amelyeket szakmai és kötetlen beszélgetések, workshopok, improvizációs tréningek követnek. Céljuk, hogy az európai színházi folyamatokba is betekinthessen a közönség, fiatal művészeink pedig megismerkedhessenek az európai színházi élet új generációjával és szakembereivel.

A POSZT bemutatja programsorozat a Kodály Központban exkluzív estekből áll majd. Ezek között a programok között színházi előadásokat, operetteket-musicaleket, operaelőadásokat, önálló esteket, hangversenyeket, komoly- és könnyűzenei koncerteket egyaránt találhatnak az érdeklődők.

A versenyprogram előadásaira hétfőn 10 órától kaphatók a jegyek. A részletekről a poszt.hu oldalon tájékozódhatnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458629876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása