A MITEM Fesztivál idei mottója: Kortársaink a klasszikusok. A válogatás szempontjairól kérdeztük a Nemzeti Színház dramaturgját.
Többen válogatták össze a programot, és gondolom, a legtöbb esetben egy-egy előadást csak egyvalaki tudott megnézni. Hogy tudtak egyetértésre jutni a program tekintetében?
A színház dramaturgiája (Kulcsár Edit, Kozma András, Verebes Ernő, Szász Zsolt és én) egyúttal a nemzetközi szervezést is bonyolítja, kiegészülve Dr. Király Nina színháztörténésszel, aki kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró, nagy színházi utazó. Valamennyien legalább tíz éve dolgozunk együtt Vidnyánszky Attila mellett, és kialakult egy kölcsönös szakmai bizalom egymás iránt, valamint egy közös mérce a minőségi elvárások tekintetében. Vannak természetesen javaslatok, amelyeket nem mindannyian fogadunk el, ezeket megvitatjuk, és vagy maradnak, vagy kihullnak a válogatásból, esetleg áttevődnek a következő Találkozóra. Valamennyi beválogatott előadást legalább egyvalaki közülünk látta élőben is, a többiek felvételről nézték meg. Mivel mindannyian dramaturgként is dolgozunk, túl sok lehetőség az utazásra nincsen, de épp a színházi munkáink által állunk kapcsolatban jelentős alkotókkal és társulatokkal, és az ő sugallataikat is figyelembe vesszük a válogatásnál. Gondolok itt többek között Viktor Rizsakovra, Valère Novarinára, Anatolij Vasziljevre, Silviu Purcărete-re, David Doiasvilire, Eugenio Barbára. Ez a család azután MITEM-ről MITEM-re szélesedik.
Li Yaxian - Chongqing Chuanju Opera Theatre
Mik voltak a válogatás szempontjai?
A válogatás alapvető szempontja a minőségen túl a sokszínűség: időben és földrajzilag távoli alkotásokat közel hozni nézőinkhez. Ezért került be koreai sámánrituálé, kínai opera, jakut Shakespeare, ezért lett az idei találkozó mottója: Kortársaink a klasszikusok. Az igazán érvényes alkotók mindig nyakig megmártóznak saját korukban, és annak égető kérdéseit nem hárítják maguktól, hanem újra és újra felteszik őket, megtalálva ehhez a megfelelő szöveget, ami lehet kortárs darab, de igen sokszor klasszikus művekre esik a választás, mint a görög Iliász, a svájci Sirály vagy a lengyel Akropolisz esetében.
Volt-e olyan társulat, amely nem fogadta el a meghívást?
Az az örömteli tapasztalatunk, hogy mára már rangot jelent az, ha egy társulat megmutatkozhat a MITEM-en. Az előző két év meghozta gyümölcsét, és azok a külföldi alkotók, társulatok, akik nálunk jártak, jó hírünket keltik a maguk szakmai köreiben. Így vannak, akik a milánói Piccolo Teatro javaslatára kerestek meg minket előadás-ajánlattal, mások az Alekszandrinszkij vagy a lausanne-i színház közvetítésével, és sorolhatnám. Olyan ez, mintha átadnák a stafétabotot egymásnak. Ezzel együtt próbálunk arra is ügyelni, hogy meglegyenek a magunk felfedezettjei is: idén ilyen a jakut Tiit előadás például. Hogy a kérdésre válaszoljak: senki nem mondott nemet. Az argentin társulatnak, akik az Othellót hozták volna, valami változás jött közbe az olaszországi turnéjukban, így nálunk le kellett mondaniuk a részvételüket. Lehet, hogy most már azok is szívesen jönnének, akik korábban politikai okokra hivatkozva visszautasították a meghívást. Ha világrengetően különleges előadást hoznak létre, akkor persze érdemes lehet őket újra megszólítani, hátha közben ráébredtek, hogy itt valódi dialógusra is lehetőség van.
Mekkora a magyarországi színházi szakma részéről a fesztivál iránti érdeklődés? És nemzetközi részről? Várnak külföldi vendégeket a nézőtérre?
A magyarországi szakma részéről akkora az érdeklődés, hogy a szakmai jegyek már a program meghirdetését követő néhány hétben elfogytak. A magyar színházi alkotók, kritikusok tájékozottak és érdeklődők, meg tudják ítélni, hogy kivételes művészek jönnek hozzánk, és hogy különleges színházi csemegéket kínálunk. A hazai kulturális élet minden szétszaggatottsága ellenére sem tart még ott – és remélem, soha nem is fog -, hogy meggyőződésbeli különbözőségekből kifolyólag bárki lemondjon ezekről az élményekről.
Akropolisz
Ami a külföldi színházi emberek jelenlétét illeti, első évben szinte csak az a tíz-tizenöt vendég volt, akiket mi hívtunk meg. Idén már maguktól is jönnek szép számmal, de továbbra is vannak meghívottjaink, leginkább olyanok, akik az előadásokat kísérő szakmai programjainkban (Mejerhold-konferencia, Tadeusz Kantor- kerekasztal stb.) közreműködőként is részt vesznek.
Az eddigi tapasztalatok alapján hogy lehet eladni a fesztivál programjait a budapesti közönségnek? Miért lehet azok számára érdekes a MITEM, akik egyébként nem követik figyelemmel a világszínházi eseményeket, folyamatokat?
Nagyon eltérőek a tapasztalatok. Természetesen itt is szempont az ismert cím. Egy Sirályra, Vízkeresztre hamar elkapkodják a jegyeket, nyilván ehhez hozzájön még a rendező személye is. Meglepetést okozott, hogy a koreai sámánrituáléra, amit félve tettünk a nagyszínpadra, mert az gondoltuk, hogy csak egy szűk szakmai kört érdekelhet, hamar elkeltek a jegyek, és gyakorlatilag telt házzal ment le az előadás. Változatlanul azt gondolom, hogy nagyobb figyelmet érdemelne a találkozó a média részéről, mert színházi téren ez legalábbis egy európai bajnoksághoz mérhető rendezvény, még ha itt szó sincs versenyről. Óriási energiát fektetünk a szervezésébe, már csak ezért is jó lenne, ha minél több emberhez eljutna a híre, de főként azért, hogy ne utólag kelljen szembesülnie nézőinknek, hogy ezt vagy azt kihagyták, mert nem tudtak róla.
Úgy tűnik, a környező országokra még mindig nem vagyunk elég kíváncsiak, a lengyel Akropoliszra még nem kelt el az összes jegy, holott egy rendkívül izgalmas, sok zenével, énekkel és különleges látvánnyal megkomponált előadásról van szó, amit a kortárs színház jelentős személyisége, Anna Augustynowicz rendezett. Érdekes, hogy a MITEM kínálatából még mindig a saját előadásaink telnek meg leggyorsabban, nyilván szoknia kell a szélesebb közönségnek, hogy idegen nyelven nézzen előadásokat. De évről évre nagyobb az érdeklődés a közönség részéről is; kezdenek ráébredni az emberek, hogy az utazás egyik módja lehet az is, ha nem ők mennek a világ különböző tájaira, hanem azok jönnek el hozzájuk.
