„Kell egy kis bölcsesség és belátás, hogy meglásd, sok műfajt érdemes kipróbálni.”
Tompos Kátyát az ország igen sok helyről ismerheti: játszott a József Attila, a Bárka, most pedig a Nemzeti Színházban, emellett független produkciókban vesz részt, játékfilmekben szerepel – legújabban pedig zenél, sőt, dalszöveget is ír. A zene és a színház összeegyeztethetőségéről, az eltérő műfajok és színházi gondolkodások átfedéséről, valamint a folyamatos kíváncsiság előnyeiről beszélgettünk vele.
Éppen a lemezeddel, a Keresztül Európánnal turnézol. Hogyan keveredtél a színházból egy zenekar élére?
Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik színpadi műfaj érdekel – legfőképpen talán azért, mert nem is gondoltam, hogy mindezt hivatásként is lehetne űzni. Az én környezetem is a szokásost mondta: „kislányom, legyen valami normális szakmád, aztán hobbiként lehet művészettel foglalkozni”. Anyukám - aki, ha több lehetősége van és kevésbé lámpalázas, lehetséges, hogy hasonló pályán kötött volna ki – szerintem titkon szerette volna, ha mégis ilyen irányba indulok. Színészet, ének, tánc – mindez csak kavargott bennem. Azt mondták rólam: „a gyerek muzikális”, mert énekeltem a fürdőkádban. Emellett még a képzőművészet is nagyon érdekelt…
Don Quijote (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Aztán felvételiztem a Színműre, musical szakra. Eleinte csak annyi volt a célom, hogy a másodrostáig jussak el, mert úgy képzeltem, aki erre a pályára akar lépni, annak minimum zseniálisnak kell lennie és mindent tudnia. Aztán felvettek, de a nagy elvárások miatt sokáig nem élveztem a színészetet – a zenélést viszont mindig. Mikor végeztem az egyetemen, főleg zenés darabokban játszottam, viszont amikor a Bárka Színházba, majd a Nemzetibe kerültem, inkább prózai szerepeket kaptam – ekkor éreztem, hogy mennyire hiányzik, hogy mennyire szükségem van a zenére. Úgy döntöttem, nem fogok várni, míg zenés darabban szerepelhetek, hanem kialakítom magamnak azt a zenei világot, amire szükségem van.
Hogy került a képbe Hrutka Róbert, aki szerzőtársad volt?
A Valami Amerika 2 forgatásán ismerkedtünk meg, ezután elhívott pár koncertjére, hogy közreműködjek néhány szám erejéig. Nagyon sokáig mondogattuk, hogy majd csináljunk valamit együtt, amiből aztán nem lett semmi, mert nem fért bele az időnkbe. Aztán egyszer csak jött kéthónapnyi szabadidő mindkettőnknek. Ezalatt megszületett egy eléggé színes zenei anyag, több stílusban, több nyelven. Később azzal kísérleteztünk, hogy a koncerten ne csak egyik szám jöjjön a másik után, hanem használjuk ki, hogy egy színésznő énekel: prózával, verssel ötvözve próbáltuk tágítani a műfaji kereteket.
Koncertfelvétel (fotó: csiger.com)
A magyar mellett orosz, bolgár, francia és angol nyelven is énekelsz a lemezen. Ez a nyelvi és kulturális sokszínűség a te kétkultúrájú háttered miatt volt fontos?
Igen, én ezt otthonról hozom. Kisgyerekként nem értettem, más családokban miért nem beszélik azt a két nyelvet, amit én. Ha otthon átváltottam magyarról oroszra, az teljesen természetes volt, ha más közegben tettem ezt, furán néztek rám, én meg furán néztem rájuk, hogy miért nem értik. Ráadásul nemcsak két nyelven beszéltem: apukám magyarul tökéletesen, oroszul akcentussal, anyukám oroszul tökéletesen, magyarul akcentussal beszélt. Én a két nyelv mellett az akcentusaikat is eltanultam… Nagyon izgalmas kérdés amúgy, hogy mikor vált át az ember egyik nyelvről a másikra: amikor szenvedélyesen, nagyon el akartam valamit mondani, sokszor átváltottam oroszra, mintha ez a nyelv alkalmasabb lett volna a mondandóm kifejezésére. Többek között emiatt is volt fontos nekem, hogy ne fordításokat énekeljek, mert azzal az eredeti nyelv mélysége veszett volna el.
Szöveget is írsz – ilyenkor hogy fér össze a két nyelv?
Azért kezdtem dalszövegírással foglalkozni, mert hallottam sok gyönyörű orosz dalt, és megpróbáltam belőlük fordítást készíteni, ami borzasztó nehéznek bizonyult. Viszont beleszerettem ezeknek az orosz szövegeknek a költőiségébe, amik végül arra motiváltak, hogy sajátot hozzak létre – magyarul, hisz most már sokkal jobban beszélek magyarul, mint oroszul, mert ebben a kulturális közegben mozgok.
(A portrét Rózsa Erika készítette.)
Sok mai dalszövegíróra rásütik a bélyeget, hogy Lovasi, Kiss Tibi vagy Bereményi szárnyai alól bújt elő. Téged nem nyomasztanak ezek a „nagy elődök”?
Mindegyikőjük nagyszerű a maga nemében, de ha belegondolsz, Bereményi valószínűleg nem tudna Lovasi- szöveget írni, és fordítva, viszont megvan a saját világuk, amit csak ők tudnak a legjobban. Nekem is meg kell találnom, amit én tudok – amivel meg közben az a célom, hogy ne csak én tudjak majd ezzel azonosulni, hanem lehetőleg a közönség nagy része is. Közben vigyázni kell az elődöktől való elszakadásnál: az ember sokszor úgy áll hozzá, hogyha valamibe belevág, akkor abban tökéletesnek kell lennie, olyat kell létrehoznia, ami különleges, amit senki nem csinált – ebben az akarásban sokszor a lényeg veszik el.
Az egyre aktívabb énekesnői létet hogy tudod összeegyeztetni a színésznői léttel?
Nem könnyű, de szerencsés helyzetben vagyok, mert a Nemzeti Színház maximálisan elkövet mindent, hogy egyeztethető legyek.
Egy korábbi interjúdban azt mondtad, nehezen tudsz nemet mondani új feladatokra, most mégis kiléptél Sardar Tagirovsky legújabb rendezéséből, a 6 című előadásból. Ez is a zene miatt történt?
Nem, az egy másik helyzet volt. Eleinte erre sem mondtam nemet, egyrészt azért, mert a társulat tagja vagyok, ez a munkahelyem, szerepeket osztanak rám. Másrészt teljesen nyitottan álltam hozzá, később viszont kételyeim támadtak. Úgy éreztem, hogy a feladat, amit kaptam, nem felel meg a képességeimnek, inkább alatta volt. Az idő, amit rá kellett volna szánnom, nem érte volna meg, hisz így nem tudtam volna beleadni sok mindent, és én sem fejlődtem volna általa. Nagyon rossz érzésem volt emiatt, de végül kiszálltam, hisz úgy éreztem, a produkció is jobban jár, ha olyan emberek építik, akik maximálisan hisznek benne.
Chicago - Tompos Kátya, Kulka János
A József Attila színházból a Bárkába, a Bárkából a Nemzetibe kerültél, ahol először Alföldi Róbert, majd Vidnyánszky Attila társulatának is a tagja lettél. A pályádon végignézve úgy tűnik, nemcsak, hogy nemet mondani nem tudsz az új feladatokra, egyenesen keresed az új kihívásokat…
Nagyon érdekelnek az emberek, és motivál, ha én is érdeklem őket. Amikor a Bárkába kerültem, először csak egy szerepet játszottam, Kátya Kabanovát a Viharban, amit Balázs Zoli rendezett, közben még játszottam a József Attila Színházban a zenés előadásaimat – nekem összefért a kettő, mindkettőt szerettem. Azt látom, hogy a kollégáim nagyon be tudnak zárkózni a saját színházi világukba, vagy nemet mondanak feladatokra, mert „az gagyi”, vagy nem értenek vele egyet. Én nagyon kíváncsi vagyok, és kipróbálok mindent, legfeljebb utólag azt mondom, hogy „ezt is kipróbáltam, de ennyi elég volt”. Sokan egyenesen elítélik a másikat, csak mert mást csinál – szerintem be lehet bizonyítani, hogy van átfedés az eltérő gondolkodások között is, amiből épülni lehet. Mikor az igazgatóváltástól volt hangos a sajtó, akkor is próbáltam minél jobban kimaradni belőle – számomra ezek a hatalmi harcok érthetetlenek. Próbáltam végezni a dolgomat a legjobb belátásom szerint.
A Jurányiban pár hónapja bemutatott Prostitúció című előadásban is szerepelsz. Figyelsz a független produkciókra is?
Figyelek is, meg szerencsém is van, hogy hívnak, mint a Prostitúció esetében. Németh Ákos keresett meg azzal, hogy írt egy darabot, és örülne, ha eljátszanám az egyik szerepet. Aztán belekerült a produkcióba Kocsis Gergő is, ami számomra hatalmas öröm: nem csak azért, mert nagyon jó színész és partner, hanem mert az is ritka, hogy a Nemzeti Színház és a Katona József Színház között létrejöhet egy ilyen átfedés – és mégis. Kaptunk egy nagyon jól játszható, de néha kemény, néha meg humoros szöveget, amiben minden rajtunk múlik, hisz kétszereplős előadás. Nagyon nagy élmény volt, hogy részt vehettem benne, már csak azért is, mert egészen más, mint az nemzetis szerepeim.
(Kocsis Gergő és Tompos Kátya a Prostitúció című előadásban. A fotó Puskel Zsolt munkája.)
Az ország nagy része valószínűleg az olyan közönségfilmekből ismer, mint a Valami Amerika 2, vagy a Coming out. Mit gondolsz, össze tudja egyeztetni egy átlag néző a Prostitúcióban szereplő Tompos Kátyát a Coming outban szereplővel?
Ha minőségit csinálsz, akkor össze tudják. Közben nyilván nehéz szembemenni az előítéletekkel: ha például kimondod azt, hogy „operett”, sokan összerándulnak, én is ilyen voltam az egyetemen. Kell egy kis bölcsesség és belátás, hogy meglásd, sok műfajt érdemes kipróbálni, - ha abban találsz számodra értékes felfedeznivalókat -, és az alapjait ismerni, és hogy szinte mindenben lehet minőségit létrehozni. A zsigeri elutasítással emiatt nem tudok egyetérteni.
A közönségfilmekre pedig csak a korábbi kérdésedre válaszolva tudok reagálni: mondtam már nemet hasonló szerepekre, mert nem szeretnék visszafele haladni, attól nem fejlődöm, és a nézőnek is igaza lesz, ha beskatulyáz. Talán egyszer-kétszer történhetett ilyen, mert a színészek általában nagyon hálásak, ha forgathatnak, ha van nekik szerep egy filmben. Azért is fontos, hogy mindig legyen valami feladatom, mert a tapasztalat azt mutatta meg, hogy nem jó kiesni a munkából hosszabb időszakokra, úgy nehezen lehet formában maradni, viszont élni, töltődni néha kell, mert ez hat ki igazán a színpadi munkáimra, ez tud inspirálni.
Egy korábbi interjúdban is említetted, hogy „időszakos ember” vagy. Most milyen időszakodat éled?
Most éppen „időszakkeresésben” vagyok! Eddig azt próbáltam meg elérni, hogy leválasszam magam a társadalomról, függetlenítsem magam úgy, hogy közben mégis része vagyok egy közösségnek. Most újra a közösség felé kezdek nyitni, új embereket, új szemléletmódokat szeretnék megismerni. A munkában is újdonságok találtak meg: a Centrál Színházban például a My Fair Ladyben leszek Eliza Doolittle, amit májusban kezdünk próbálni, szeptemberben mutatjuk be. A Müpában részt veszek majd egy koncertsorozatban, és egy újabb lemezanyag is kezd összeállni. Ezek mellett még Kaposváron fogom próbálni a Szörényi-Bródy–féle Kőműves Kelement. Nagyon izgatottan várom ezeket a feladatokat, hisz úgy érzem, szakmailag minden vágyamat kielégítik.
