7óra7

Lovasi András pálfordulása
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Lovasi András pálfordulása

Lovasi-Földes: Semmi konferencia / Kiscsillag

2016. 05. 09. | SoósAndrás

A színházi nyelvhez nem értő alkotók végül túlóvatoskodták a helyzetet.

Nem kívánom senkinek az élményt: a szörnyű ráismerést, hogy ami éppen történik, az, amitől egész idáig tudat alatt féltem. Lovasi András határtalan (ön)iróniáját, frappáns ugye-élményekkel tűzdelt szövegeit, viaskodását a „nem-bölcsészség” és az „azért-ennél-okosabb-vagyokság” között, hátrafeszített torkú énekhangját, szóval úgy magát az egész sajátos Lovasi-jelenségét nagyon tiszteltem és becsültem, pont ezért voltam kíváncsi arra, hogy ebben az amúgy mozdíthatatlanul a negyvenesek által uralt alternatív zenei életben a húzónév, az ikon, a központi figura hogyan mozdul mégis el a rogyásig ugyanazt csinálásból a higgadt kísérletezgetés felé.

 5.JPGLeskovics Gábor, Lovasi András (fotó: Dudás Ernő)

Lovasi megint valami újat próbál ki!” biccentettem elismerően „ez igen, most megmutatja, hogyan kell Magyarországon Stingnek lenni!”, tettem hozzá, s talán még annyival is megtoldottam: „a mester!”. Igen ám, de semmi nem ilyen egyszerű. A Semmi konferencia című koncertszínházi produkció első pillanatai láttán rá kellett döbbennem, sajnos, Lovasi András önmagát kezdte cáfolni. Ekkor lett úrrá rajtam a pánik: ha már ő is, mégis, mennyi időnk van még gyorsan összecsomagolni?

Az előadás története nagyjából annyi, hogy egy kisfiú, Péter (Lovasi András) állandóan kérdezi a depressziós, egyedülálló anyukáját (Péterfy Bori), hogy mi a baj, mire az állandóan azt feleli: semmi. Péter meg akarja fejteni, hogy mi lehet az a semmi, ezért hajléktalan barátjával, Jónással (Leskovics Gábor) Semmi konferenciát rendeznek, ahova meghívják a semmi témakörben leginkább jártas szakértőket: buddhista papot, politikust, halott táncost, űrhajóst, kötéltáncost, akik valójában Jónás jószándékú, hajléktalan barátai. Ez az összejövetel alkalmat ad pár régi és új szám előadására, hogy végül egy originál happy end emlékét vihessük haza útravalóul, anélkül persze, hogy a semmi- filozófiába kellemetlen mélységekig süppedtünk volna bele. Maga a sztori még megrázó is lehetne a hajléktalanokkal barátkozó kisfiúról, a semmiről bölcselkedő hajléktalanokról, a magánéleti válságban morcoskodó anyukáról, de a színpadra vitelben elveszik a drámai alaphelyzet minden lehetséges potenciája, hogy aztán ne legyen belőle több, mint az esetek legnagyobb részében indokolatlanul össze-vissza zenélt színház, lapos megoldásokkal.

7.JPGLovasi András, Pásztor Anna (fotó: Dudás Ernő)

Az előadás egyik legfőbb problémája az, hogy zene és színház egymás mellett, egymást akadályozva működik: ha éppen a történet újabb fordulataira (amiből azért nincs olyan sok) lennénk kíváncsiak, meghallgatunk pár klasszikus, és pár erre az alkalomra írt számot, ha pedig éppen belevadulnánk a bólogatásba, vagy Lovasi, vagy Leskovics Gábor kezd meglehetősen takarékos artikulációval monologizálni, hogy tovább döcögjön a történet. Maguk a számok nem építik, legjobb esetben is csak illusztrálják a cselekményt, nem fakasztanak ki érzelmi csúcspontokat, a cselekmény, a drámai szöveg pedig arról árulkodik, hogy a színházi nyelvhez nem értő alkotók végül túlóvatoskodva a helyzetet, a klisékből válogatták össze mondandójukat szeretetről, igazságról, satöbbiről.

A nagy szavakról való közhelyes beszéden az előadásmód sem tudott segíteni, hisz az előadásba javarészt másféle színpadokról keveredtek ide a szereplők: Lovasi és Leskovics szemmel láthatóan kényelmetlenül érzi magát színészként, a szövegmondásra való koncentrálás leköti minden figyelmüket, így Leskovics végigüli, Lovasi pedig végigálldogálja színészi perceit. Péterfy Bori rutinból hozza a morcos-akaratos középkorú nőt, hisz az abortusztragédiáról való hatásos beszédmódot már a Terápia című sorozat második évadában begyakorolta: „a gyerekkel együtt a szerelmet is kikaparták belőlem!”. A nagy meglepetés kétségkívül Varga Livius, aki igazi showmanként energikus, lebilincselő semmitmondó - szószaporító - számot ad elő politikusi modorban a semmiről, a nyakába erősített pódiumdobozból kiálló mikrofonok pedig vitathatatlanul bezsebelték a legjobb kellékért járó elismerést.  Az űrhajóst alakító Falusi Mariann ha űrhajósként nem is, de mint énekesnő igencsak kitett magáért: énekhangjától felrobban a színpad, hogy aztán megcsillantva a Lovasi-gondolkodásban még fel-felpislákoló öniróniát, eljátssza, hogy elfogy a levegője és belebicsaklik mindent kibíró hangja a túlcifrázásba.

Lovasi András, Varga Livius (fotó: Dudás Ernő) / Fotógalériánkat a gépre kattintva tekinthetik meg!

Lovasi és rendezőtársa, Földes Eszter úgy emelte át a „lovasiságot” a színházi világba, hogy mindennek az ellentettjét vette. A nagy szavakkal ironizálva zsonglőrködő Lovasiból így lett szerelemről, magányról, szeretetéhségről feltartott ujjal komolykodó Lovasi, és a frappáns, színes, dús dalszövegekből így lettek frappánsnak, színesnek, dúsnak tűnni akaró, de valójában rímtől rímig és onnan visszafele írt sorokból álló bugyutácska szövegek, amik mintha Lovasi szövegeire akarnának görcsösen hasonlítani, amitől persze nem válnak olyanná. És kérdem én, mit tegyünk most, ha már az is magát utánozza, akit eddig utánozni szerettünk?

(2016. április 26.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr198696632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása