Bereczki Zoltán azt a fajta színházat szereti, amin előadás után még egy hétig lehet rágódni.

Bereczki Zoltán színésze és társproducere is az Átrium Film-Színházban látható Pillanatfelvételnek, amely egy fotóriporter háborús balesete utáni életét tárja a nézők elé. Bár a népszerű előadóművész korábban musicalsztárként és popkoncertek, valamint televíziós szereplései révén tett szert országos ismertségre, az utóbbi időben a koncertezés mellett csak prózai előadásokban vállal el szerepet. Vele beszélgettünk mostani bemutatójáról, az Átriumban látható Pillanatfelvételről, a számára fontos színházi irányokról, valamint természetesen arra is rákérdeztünk, hogy mikor láthatjuk legközelebb zenés előadásban.

A lepkegyűjtő után másodszor is Horgas Ádámmal dolgoztok – újra ő rendezi az előadásotokat. Úgy tűnik, ez egy hosszabb távú együttműködés. Hogy találtatok rá?

Sokáig kerestük A lepkegyűjtő rendezőjét, és szerencsénkre végül őt találtuk meg. A Magyar Színházban bemutatott Vérnásza tetszett meg nagyon, ezt követően döntöttük el, hogy vele szeretnénk dolgozni.

Pillanatfelvétel (fotó: Kiss Krisztina)

Mennyire fog szigorúan titeket?

Nagyon felkészült, és már úgy kezdtünk próbálni, hogy alaposan átgondolta a karaktereket. Ugyanakkor nincsenek óvodás módszerei: úgy érzem, sokszor belőlünk építkezik. Nem engedi, hogy fölboruljon a színpad egyensúlya, a színészeket pedig próbálja terelni, de ha valamiben nem értünk egyet, akkor hajlandó róla vitatkozni. Szeret meggyőzni minket, de ő is meggyőzhető.

Nem csak színésze, hanem az egyik producere is vagy az előadásnak: miért esett erre a darabra a választásotok?

Olyan kérdéseket vet fel, és részben meg is válaszol, amelyek foglalkoztatják az én korosztályomat és engem magamat is. Hogy mit keresünk mi, művészek a világban, hogy mennyire szabad beleszólnunk a folyamatokba (és egyáltalán mennyire van erre lehetőségünk), és mennyire tudjuk érvényesíteni a magunk erkölcsi rendjét – és milyen eszközöket használhatunk fel. Állandó vita tárgya az, hogy egy háborús területen dolgozó fotós mennyire folyhat bele az eseményekbe: csupán lélektelen robotként fotózzon, vagy a fényképezőjét félretéve segítséget nyújtson egy sebesültnek…

Ez a kérdéskör a színház szerepével kapcsolatban is eléggé aktuális. Számodra milyen a jó színház?

Az én jó színházam realista és összművészeti, ahol nem az a kérdés, hogy egy előadás prózai, zenés vagy táncos, hanem az, hogy a kívánt cél elérése érdekében melyik az ideális eszköz. Szeretem a hatásos, megrázó színházat: azt, ami nem idegenít el, vagy háborít fel, de mégis elgondolkodtat és nyomot hagy. Azt a színházat szeretem, amin előadás után még egy hétig lehet rágódni.

Pillanatfelvétel (fotó: Toldy Miklós)

Nézőként milyen előadásokra ülsz be szívesen?

Nagyon szeretem a Centrál Színház repertoárját. Ilyen téren klasszikus az ízlésem: szeretem, ha a díszlet valódi, az előadás jól körülhatárolt térben játszódik. De megnéztem a Pillanatfelvételt is rendező Horgas Ádám által színpadra állított Szentivánéji álmot, ahol ezek nem teljesülnek, mégis megfogott az előadás.

Mennyire lehet szerinted egy színház „csak” szórakoztató?

Sem venni, sem árulni nem érdemes jegyet olyan színházi előadásra, ami kizárólag szórakoztatni akar – szoktam is az ilyenekre haragudni. Még a könnyűzenei televíziós műsorokra is, amikben adott esetben én is részt veszek, úgy tekintek, mint egy lehetőségre, amelynek révén feljebb tornázhatjuk a nézők igényét a színvonalas szórakoztatásra.

Néha persze jól tud esni egy olyan laza, röhögős este, amit egy színvonalas, precíz bohózat biztosítani tud – ezek között is találunk nagyon igényesen színpadra állított előadásokat.

A Pillanatfelvétel és a Centrálban futó előadásaid, valamint a Magyar Színházban tartott koncertjeid mellett miket csinálsz most? Kicsit úgy tűnhet, hogy nem vagy annyira rivaldafényben, mint korábban.

Hidd el, ez elég… Próbálni a színházban tíztől kettőig és hattól tízig (ha épp nincs előadásom aznap), emellett készülni a koncertjeimre (nem csak a Magyar Színházban, hanem országszerte) és apának lenni – ezek most minden időmet lekötik. Emellett a Pillanatfelvételnek nem csak a színésze, de az egyik producere is vagyok, így ezzel az előadással is sok munkám volt már a próbák előtt is. Szóval nem érzem azt, hogy eltűntem volna, de alighanem ha valaki éppen nem látható valamelyik tévé képernyőjén, akkor rögtön úgy tűnik, hogy háttérbe szorult.

Bereczki Zoltán (fotó: Kiss Krisztina)

Miközben amikor vasárnap esténként zsűriztem az egyik műsorban, az jóval kevesebb időmet vette el. Délelőtt átlapoztam, hogy este kiket fogok látni, jegyzeteltem egy keveset… Még amikor lelkiismeretesen rááldoztam erre valamennyit a szombatomból is, akkor is tizedannyit foglalkoztam vele ahhoz képest, mint amennyi időt most a Pillanatfelvételre szántam. Tény, ha valaki egy színházi előadást szeretne létrehozni, az azzal jár, hogy bezárkózik egy-két hónapra, és keményen dolgozik – ez kelthet olyan hatást, hogy „eltűntem”.

Mint említetted, számodra nem az a kérdés, hogy valami zenés-e, veled kapcsolatban viszont folyamatosan napirenden van a nézők fejében az, hogy vajon mikor lépsz színpadra újra musicalekben...

Ha azt kérdezed, hogy fogok-e még musicalekben játszani, az a válaszom, hogy nem tudom – ha pedig azt kérdezed, hogy a közeljövőben fogok-e, akkor az a válaszom, hogy biztosan nem. Jelenleg nagyon élvezem azt a fajta mesélési módot, amelyet az Illatszertárban és A lepkegyűjtőben tapasztaltam meg, és most a Pillanatfelvételben is alkalmazzuk. Olyan ez, mint amikor egy zenész új lemezt ad ki, és törekszik arra, hogy az máshogy, más hangon szólaljon meg, mint a régiek.

Pillanatfelvétel - Bereczki Zoltán, Pokorny Lia (fotó: Toldy Miklós)

Mi volt a legnehezebb számodra abban, hogy a zenés színházról prózai szerepekre váltottál?

Talán az, hogy a mai napig arról faggatnak az újságírók, hogy mikor játszom újra musicalben (nevet).

Ez azért elég nyilvánvaló kérdés veled kapcsolatban, nem? Sokan az operettszínházi korszakod révén ismertek meg téged…

Ha a művészet mindenáron és kizárólag a közönség igényeinek akar megfelelni, akkor sosem lesz előremutató. Én úgy gondolom, hogy a saját elvárásaimat kell teljesítenem, mert akkor tudom megfogalmazni a kérdéseimet – és akkor tudom feltenni a nézőknek is a kérdéseimet, elindítva egy párbeszédet. A művészetnek meg kell előznie a közönség gondolkodását.

Pillanatfelvétel (fotó: Toldy Miklós)

És ha nem musicalekben, akkor hogyan tovább? Mármint azt követően, hogy most véget értek a próbák és bemutatjátok a Pillanatfelvételt.

Egyelőre nem foglalkozom ezzel, most nem szeretnék ennyire előrerohanni. Úgy érzem, megtaláltam az utam ebben a fajta színházban, és megpróbálok „ott lenni a pillanatban”, ahogy ez a Pillanatfelvételben is elhangzik. Korábban állandóan nagyon előre terveztem, és elfelejtettem a „mostban” élni, miközben ez nagyon fontos… Amikor a Pillanatfelvételt próbálom, akkor arra koncentrálok. Most veled beszélek, erre figyelek. Utána elmegyek a kislányomért, és az a fontos, hogy mit játsszak vele. Esténként pedig, amikor ő elalszik, mostanában a Pillanatfelvétel tölti ki minden gondolatomat.