7óra7

Átalakulóban a POSZT

Átalakulóban a POSZT

2016. 05. 10. | 7óra7

A POSZT OFF POSZT Fesztivállá alakul és a Zsolnay Negyedbe költözik, az új ügyvezetés a  POSZT programjaival szélesebb rétegeket és a fizető nézőszám növelését célozza meg.

Az idei évben a Pécsi Országos Színházi Találkozó jelentős változásokon megy keresztül: az új ügyvezetés elképzelése szerint szélesebb közönség számára is érdeklődésre számot tartó összművészeti fesztivál épül a Pécsi Nemzeti Színházban helyet kapó versenyprogram köré.

Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár a találkozónak az államtól való függetlenségét és sokszínűségét emelte ki, amikor autonóm, önjáró seregszemleként beszélt az eseményről. Őri László, Pécs alpolgármestere szerint tavaly ugyanilyenkor sokan egy „lyukas garast sem adtak volna” azért, hogy idén is lesz POSZT, és örömmel üdvözölte, hogy mégsem lett igazuk, és arról a „törékeny egységről” is beszélt, ami mentén „a szakmai megtartotta a POSZT-ot”. Szűcs Gábor fesztiváligazgató a turisztikai relevancia megteremtésének fontosságát emelte ki hozzászólásában, Kővári Zsuzsa, a fesztivál produkciós igazgatója pedig a Zsolnay Negyed programjairól beszélt. A felszólalások majd’ mindegyikében szerepelt a szélesebb látogatórétegek és a fizető nézőszám növelésének igénye.

 

poszt_logo_nor_vag_2_kis.JPG

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft (ZSÖK) ügyvezető igazgatója a helyszíni adottságokkal és a marketinglehetőségekkel kapcsolatos tapasztalatokról beszélt, amelyeket a ZSÖK a POSZT számára átad. Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Szakmai Tanácsadó Testület tagja hozzászólásában a testületen belüli őszinte, nyílt és konstruktív  vitákat említette, és a következő POSZT válogatóit, Kovács Dezső kritikust és Árkosi Árpádot méltatta röviden.  

A színházi találkozó közleménye szerint a verseny szakmaisága, függetlensége érdekében a színházi szakma neves képviselőivel az idei évben megalakult a Szakmai Tanácsadó Testület, amely a versennyel kapcsolatos szakmai és etikai kérdésekben tanácsaival segíti a POSZT ügyvezetésének munkáját. Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke, a tanácsadó testület tagja elmondta, hogy a 2016-os POSZT szakmai zsűrijének összeállítása a testület konszenzusos döntése nyomán megszületett. A szakmai zsűri tagjai: Boros Kinga kritikus, Bozóki Mara tervező, Czajlik József rendező, Dobák Lívia dramaturg, Garaczi László író, Kiss Mari színésznő, Kocsár Balázs zeneszerző és Sztarenki Pál színész. Keszég László hozzátette, hogy a versenyszabályzat kidolgozása a testületben folyamatosan zajlik.

A Pécsi Nemzeti Színházban zajló versenyprogram előadásaira a jegyek egységesen 3990 Ft-ba kerülnek. Az ilyen jeggyel rendelkező vendégek 500 Ft-os felárért a Zsolnay Negyedben zajló POSZT Fesztivál bármely előadását is megnézhetik az adott napon.

A versenyprogram mellett a POSZT másik két alappilléreként az új ügyvezetés A POSZT bemutatja elnevezésű rendezvénysorozatot és a POSZT Fesztivált nevezte meg. A POSZT bemutatja színházi előadásai, koncertjei a Kodály Központban kerülnek megrendezésre. A nézők ezeken az esteken könnyű- és komolyzenei koncertek, több évtizede futó előadások, operett- és operaelőadások, lemezbemutatók és koncertszínházi előadások között válogathatnak. A jegyek ára 3590 Ft és 5590 Ft közötti, az Operaház előadására 4990 Ft- 6590 Ft közötti áron lehet belépőt váltani. A POSZT bemutatja rendezvénysorozat jegyeivel a Zsolnay Negyedben zajló POSZT Fesztiválra való belépés az adott napon ingyenes.

A másik, és talán a közönség, illetve az „ünnepi találkozó” hangulatának szempontjából – a közlemény szerint – legfontosabb pillér a Zsolnay Negyed helyszínén megrendezendő összművészeti POSZT Fesztivál

A Fesztivál téren tartott rendezvények ingyenesen látogathatók: képzőművészeti vásárok, gasztronómiai teraszok, családi- és gyermekprogramok, ifjúsági előadások, utcaszínház, koncertek, performanszok, meccsközvetítés, kézműves sörök, a versenyelőadásokhoz tartozó, illetve egyéb szakmai beszélgetések, workshopok közül válogathatnak az érdeklődők.

A POSZT Fesztivál színházi előadásai napijegyek, illetve három- vagy kilencnapos, teljes árú és diákbérletek megvásárlása mellett tekinthetők meg. Ezek birtokosai egyben jogosultakká válnak a POSZT Fesztivál összes, az adott napokon zajló programjának megtekintésére. Kőszínházi, alternatív, vizsga- és táncszínházi előadások, koncertek, majd táncház és DJ-k várják az érdeklődőket hajnalhasadásig.  A 9 napos bérlet ára, amely a Zsolnay Negyedben bármelyik napon, bármely produkció megtekintésére lehetőséget biztosít, 6500 Ft. A POSZT idején a 9 napos fesztiválbérlettel rendelkezők számára a kiállítások megtekintése 10-18 óráig a Zsolnay Negyedben ingyenes. 3 napos bérlet is váltható, amely bármelyik 3 egymást követő napon biztosít belépést a Fesztivál programjaira, 4500 forintért.  Ez a háromnapos bérlet diákigazolvánnyal rendelkező látogatóknak 3200 Ft. A napijegy, mely az adott nap minden  programjára érvényes, 2800 Ft, diákoknak 1800 Ft. 12 éven aluli gyerekeknek a belépés ingyenes.

A Zsolnay Negyed és a Pécsi Nemzeti Színház között az idei évtől ingyenes fesztiválbusz is közlekedik, amely a versenyelőadásokról a Fesztiválra, illetve késő éjjel, sűrített járatokkal hazaszállítja a látogatókat.

Forrás: POSZF Nonprofit Kft., 7óra7

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308700154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása