7óra7

A K-Arcokkal kezdődik a Monotánc Fesztivál

A K-Arcokkal kezdődik a Monotánc Fesztivál

2016. 05. 11. | 7óra7

A Közép-Európa Táncszínház négy szólójával indul ma a 7. Nemzetközi Monotánc Fesztivál a Bethlen Téri Színházban.

A négy szólót négy felkért koreográfus: Hód Adrienn, Réti Anna, Halász Gábor és Kun Attila alkották, és most először láthatók egy estén.

A Közép-Európa Táncszínház az évad elején egyedülálló előadássorozatot indított, amelyben a társulat táncművészei egy-egy szólót készítenek különböző koreográfusokkal. A sorozat megálmodói szerint, a szóló műfajának köszönhetően az előadó személyisége a táncos színpadi jelenlétében és a próbafolyamat alatt, a koreográfus felkínálta ötletekre adott válaszaiban rajzolódik meg. Így válhat két alkotó entitás közös munkája egy-egy karcolattá, arcképpé.

karcok.JPG           Kovács Péter, Hargitai Mariann, Ivanov Gábor, Horváth Adrienn

Lépcső
Előadó: Hargitai Mariann

A lépcső az élet színtere. Váratlan és nagyon is várt fordulókkal ajándékozza meg az embert. A mozgó ember bizonytalan, a lépcső biztos. Az ember gondolatai, vágyai is ilyen lépcsőjárók. A szárnyaktól rég megváltak. Hol a padlástérbe kaptatnak, hol le az alagsorba.

Szöveg: Halasi Zoltán
Hangkulissza: Debreczeni Márton
Tér: Réti Anna
Koreográfus: Réti Anna
Az alkotókkal készült interjúnk itt olvasható.

Uraim
Alkotótárs és előadó: Ivanov Gábor

Több síkon kezdtünk el dolgozni Gáborral. Érdekel az ő saját személyes múltbéli története és a jelenben lévő érzetei, a tánchoz való viszonya. A férfi nemhez kapcsolódó elvárások, sztereotip jellemzők, a férfi szerep, jelleg különböző élethelyzetekben és táncstílusokban való megjelenése foglalkoztat.” (Hód Adrienn)

Zenei szerkesztő: Mádi László
Külön köszönet: Molnár Csaba, Hargitai Mariann
Koreográfus: Hód Adrienn
Ivanov Gáborral és Hód Adriennel készült interjúnk itt található.

Metamorfózis
Előadó: Horváth Adrienn

A darab egy, az őrület határán lévő ember személyiségváltozásait kutatja. Az előadás olyan horror és thriller filmeken alapszik, mint Stanley Kubrick Ragyogás vagy Lars von Trier Antikrisztus című alkotása.

Koreográfus: Halász Gábor
A két alkotóval való beszélgetésünk itt olvasható.

Mind1
Előadó: Kovács Péter

Az egyén perspektívájából vizsgálja az előadás a sorsunk és környezetünk alakításának illúzióját. Természettől elszakadt fajként újabb és újabb szerepek, álarcok, túlélési sémák végkimerülésig ismételt álarcos báljában hol találja meg az egyén a közösséget?

Jelmez: Kasza Emese, MEI KAWA
Zene, zenei szerkesztés: Mádi László
Koreográfus: Kun Attila
Kovács Péterrel és Kun Attilával készített interjúnk itt olvasható.

A 7. Nemzetközi Monotánc Fesztiválion 4 nap alatt összesen tizenhat előadás látható.

A fesztiválra a neves hazai alkotó-előadók: Feicht Zoltán, Gergye Krisztián, Góbi Rita, Halász Gábor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Hód Adrienn, Ivanov Gábor, Juhász Kata, Kovács Péter, Kun Attila, Nagy Csilla, Réti Anna és Újvári Milán mellett minden nap egy-egy külföldi művész is látható. A fesztivál második napján a szlovák Tomas Danielis, azt követően a bolgár származású Miroljuba Petrova (holland koreográfusa: Sanne Clifford), az utolsó napon pedig a dél-koreai Lili Jungin Lee táncelőadása látható. 

A fesztivál során a Gangaray Trambulin fiatal táncosai (Illés Tímea, Kunc Dóra, Kiss Virág, Temesvári Zsófi, Keresztesi Lili, Laza Tímea) improvizálnak a Bethlen kávézójában, Hámor József zenei kíséretével.

A fesztivál első napján Dusa Gábor, Kenyeres Csilla, Lékó Tamás: T.E.S.T képek című közös fotókiállítása nyílik a Bethlen Galériában. 

A fesztivál teljes programja a fesztivál honlapján olvasható.

Forrás: Közép-Európa Táncszínház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18705126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása