„Meddig szeretet és mikortól terror” – ez a gondolatmenet érintette meg a darabban a Boldogtalanok rendezőjét.

Május 20-án a Szkéné Színházban vendégeskedik a Miskolci Nemzeti Színház Boldogtalanok című előadása. Füst Milán megrázó drámájának főszerepeiben Harsányi Attila és Ullmann Mónika, valamint a Szkéné közönségének A nagy füzet és a Rosencrantz és Guildenstern révén is ismerős Simkó Katalin láthatók. A vendégjáték kapcsán Szabó Mátét, az előadás rendezőjét kérdeztük az előadásról.

Rendezőként mi fogott meg téged a Boldogtalanokban?

Leginkább az a kérdés foglalkoztatott, hogy miként lehet valaki egyszerre vonzó és megcsömörlött. A szerelmi háromszög kapcsán pedig érdekes gondolatmenet az, meddig lehet elmenni, meddig szeretet és mikortól terror – úgy gondolom, ez az előadás alapvetően szeretetéhes, ugyanakkor szeretni képtelen emberekről szól.

Szabó Máté (fotó: Gálos Mihály Samu)

„We are not negotiating with terrorists” – azaz nem alkudozunk terroristákkal, halljuk sokszor ezt a politikusok által is gyakran emlegetett mondatot. Ez nagyon foglalkoztat, a darabban is jelen van ez a gondolatmenet.

Nem idegen az előadás világa a miskolci közönségnek? Hogyan fogadták a nézők?

Bár sokaknak szokatlan lehet ez a díszlet nélküli színpadkép, jelentős figyelmet tapasztaltunk a nézők részéről. Szerencsére legtöbbször telt ház van.

Elég ritkán játsszátok a Boldogtalanokat – jelent ez valamilyen nehézséget a színészeknek?

Hozzászokott az előadás ahhoz, hogy – részben jellegéből adódóan, részben pedig mert nehéz összeegyeztetni a színészeket – nem gyakran vesszük elő, most sem kerül ritkábban színpadra, mint máskor. Ráadásul minden előadás előtt tartunk próbát.

Vidéki színházként kevés lehetőségetek van Budapesten megmutatni magatokat; előadásaitok közül miért pont a Boldogtalanok lehet érdekes a fővárosi közönség számára?

A Szkénében vendégeskedünk majd: úgy gondoljuk, hogy az ottani közönség számára az előadás nyelve nem idegen. A Boldogtalanok színészközpontú előadás, fontos alakításokkal, a színészek megérdemlik, hogy minél szélesebb réteg előtt játszhassanak. A darab jellegéből fakadóan nem tudjuk túlságosan sokszor elővenni Miskolcon, így különösen örülünk annak, hogy Budapesten is lehetőséget kap ez az előadás.

(A fotón Ullmann Mónika és Harsányi Attila láthatók. A fotót Éder Vera készítette.)

Ezen a vendégjátékon túl is sok szállal kötődsz a Szkénéhez – mit jelent számodra az a színház?

Elképesztő levegő van ott fent a másodikon, oázisjellegű, nem szennyezett – a Szkéné különösen jól, érzékenyen szervezett színház.‎ Számomra fontos előadásokat fogadott be (Albérleti színjáték, Hétvége), és intenzív próbafolyamatok folytak ott a Nézőművészetivel: az ember hamarabb ütközött a saját korlátaiba, mint a színház által teremtett akadályokba… A gondnok a kivételes szereposztása miatt is emlékezetes számomra, A zsidó esetében pedig mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy azt muszáj bemutatni...

A Nézőművészeti Kft-ben megvan az az igény, hogy gondoljon valamit a darabról, az előadásról, a világról – és a Szkénében ennek megvalósítására kapnak lehetőséget az alkotók. Rendezőként és nézőként is lényeges helye az életemnek.

Nemrég Nádasdy Kálmán-díjjal tüntettek ki kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenységedért . Többnyire prózákat rendeztél, az utóbbi időben azonban egyre több zenés bemutatód is volt – hogyan alakult így?

Zenés szakirányon végeztem a színműn rendező szakon, de utána mégis főként prózai előadásokkal foglalkoztam. Úgy éreztem, hogy rengeteget kell még tanulnom ezen a területen. Nem csak azért, mert a zenés előadásokban is ott a próza, hanem mert ki kell deríteni, mitől van igazán igény a zenére. Vágytam arra, hogy szólaljon meg a zene.