7óra7

A Budapest Bábszínház két díjat is elhozott az Arany Szikra Fesztiválról

A Budapest Bábszínház két díjat is elhozott az Arany Szikra Fesztiválról

2016. 05. 15. | 7óra7

A szerbiai fesztivál zsűrije A Hoppá-hoppá! című előadásában játszó két művésznek, Kovács Juditnak és Kemény Istvánnak ítélte a legjobb színészi alakítások díját.

Franz Zauleck meséjében egy rendmániás cica és egy bumfordi vadkan együtt kénytelen kihúzni a telet egy használaton kívüli kisbuszban az erdő közepén. Együttélésük számtalan ismerős konfliktust és vicces helyzetet teremt, hiszen ez a mese rólunk is szól – áll a színház közleményében.

hop_2_ki.JPGHoppá-hppá! - Kovács Judit, Kemény István (fotó: Budapest Bábszínház)

A Kuthy Ágnes rendezte, Hoffer Károly és Lénárt András tervezte előadás bemutatója 2014. október 4-én volt a Budapest Bábszínház Játszó-terén, és épp ezen a fesztiválon játszották ötvenedszer. A Hoppá-hoppá!-nak ez volt a második nemzetközi fesztiválmeghívása: az évad elején az ungvári Interlyalka fesztiválon a legjobb látvány díjával ismerték el. A közönség két szereposztásban láthatja Vadkan Döncit és Cirmos Lizát: Hannus Zoltán és Pallai Mara, illetve a Szerbiában színpadra lépett Kemény István és Kovács Judit keltik őket életre.

Az Arany Szikra Fesztivált május 9. és 13. között, idén 18. alkalommal rendezték meg, az idei versenyprogramban a Hoppá-hoppá! mellett szerb, horvát, szlovén, montenegrói, spanyol, bolgár, orosz és kínai bábszínházak produkcióit láthatta a közönség. A zsűri döntése alapján Kovács Judit a legjobb színésznő, Kemény István pedig a legjobb színész elismerést kapta. A fesztivál tavalyi kiadásán is jelentős sikert aratott a Budapest Bábszínház: A Hétfejű Tündér című előadást öt díjjal ismerték el.

Forrás: Budapest Bábszínház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr198717774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása