Premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, de az alkotókat is megszólaltatjuk.

Fekete ló / MU Színház / május 23., 19 óra

Nagy Zoltán koreográfus a mindennapjaink monotonitásáról és az ehhez való viszonyunkról készíti legújabb koreográfiáját. Amely ezúttal egy szólóelőadás Bakó Tamás táncművésszel. A két alkotóval beszélgettünk.

A színlapon az áll, hogy "Az előadásban arra vagyunk kíváncsiak, hogy van-e bármilyen fogódzó életünkben, ami segít megérteni és elfogadni mindennapjaink monotonitását.". Miből indultatok ki, és hol tartotok most ebben a kutatásban?

Bakó Tamás:  Nagy Zoli a fekete ló, a titkos befutó képével indította el a gondolkodást. A beharangozóban említett mondattal és e képpel kapcsolatban most az jut eszembe, hogy az ember bármilyen körülmény mellett fenntartja magának az igényt és a reményt, hogy a dolgok alakulhatnak másként is. Számtalan párhuzamos történés számtalan összefüggést eredményez, így a saját történéseim olyan törvényszerűségeknek is engedelmeskednek, amelyekről nincs tudomásom. A fordulat lehetősége mindig jelen van.

(Az előadás próbáján készült fotón Bakó Tamás (nem) látható.)

Nagy Zoltán: Azt gondolom, hogy az élet monotonitása a művészetben a rutin. A találékonyság és hit nélküli alkotás. A darab készítése során ezért a legnagyobb feladat az volt, hogy a begyakorolt és állandóan ismétlődő mozdulatokban ne veszítsük el azt az erőt, ami érzékennyé teszi magát az előadót és befogadóvá a nézőt.

Az élet  monotonitását, amit a mindennapjainkban tapasztalunk, pedig talán csak úgy tudjuk feloldani, ha felismerjük, hogy az emberi kapcsolataikban lévő  állandó kommunikáció és odafigyelés az az eszköz, ami tisztázza cselekedeteink és érzelmeink motivációját. Ha néha sikerül megállnunk és feltenni magunknak azt a kérdést, hogy mit és miért teszünk, mi a viszonyom azzal, amit csinálok, amiben hiszek, akkor a válaszunk kimondatja velünk a problémáinkat és jó esetben a megoldást is.

Hogyan tudhat egy előadó-művészeti alkotás választ adni egy ilyen kérdésre?

Bakó Tamás: Talán ravaszkodásnak tűnhet a válasz, de a nem újkeletű gondolat szerintem igaz, miszerint a művészetnek kevésbé feladata a válaszadás maga, mint a kérdés felvetése. Válaszok sokkal később születnek, a nézőkben. Miután és amennyiben ő eljutott a saját kérdéseihez. Egy előadás önmagában nem sokat jelent, csakis a befogadói tapasztalatban válik valamilyenné végérvényesen. A szerzői szándék természetesen meghatározó lesz, kétoldalú kommunikációra van szükség, hogy aztán a kölcsönhatásból származó gondolat kifejlődjön.

A darab nem narratív vagy ábrázoló jellegű, így a mindennapok nehézkedése mint érzés, vagy gondolat nem olvasható ki egyenesen belőle. Ahogy én most értelmezem a munkánkat, a történések leginkább egy vizuális jellé alakulnak, amiben a láthatóság és nem-láthatóság, a van és a nincs pólusai rezonálnak szakadatlanul.

Nagy Zoltán: Nagyon egyet értek Tamás gondolatával. Azt gondolom én is, hogy a választ a befogadónak kell megfogalmaznia, sőt a kérdést is gyakran neki kell feltennie. Egy jó előadás csak segítheti és előremozdíthatja önálló felismeréseinket és bátorságot adhat ahhoz, hogy szembenézzünk magunkkal.

Alkotó emberként, a kultúrában dolgozó vezetőként mennyire érzitek ti magatok is úgy, mintha egy kilátástalan taposómalomban élnétek?

Bakó Tamás: Amikor úgy gondolom, hogy az élet egy merő taposómalom, szeretnék úgy tenni, mint a nevezetes báró, aki saját hajánál fogva húzta ki magát a csávából. Kár, hogy kopasz vagyok.

Nagy Zoltán: A kultúrában dolgozó vezetőként a kilátástalanságra sokszor úgy gondolok, mint egy körülményre, amely mellett dolgoznunk kell. Ez a mi kis környezetünk, félig földi, félig marsi, ilyen az éghajlata,  ilyen az időjárása, ennyi természeti erőforrással rendelkezünk. Ezek a körülmények határozzák meg a civilizációnkat és benne a kultúránk helyét. Ez a felfogás sokszor  abban tud megerősíteni, hogy nem frusztrációt érzek a munkánkkal kapcsolatban, hanem azt, hogy értékeket teremtünk.

Az előadást május 24-én este 7 órától is megnézhetik az érdeklődők a MU Színházban.

Szent Péter esernyője / Zenthe Ferenc Színház, Salgótarján / május 23., 19 óra

Mikszáth Kálmán pénzről és szerelemről szőtt kisregényét Susán Ferenc állítja színpadra Salgótarjánban. A rendezőt kérdeztük az előadással kapcsolatban, elsőként arról, hogy mi történt, ami miatt az eredeti tervekkel szemben végül nem A szabin nők elrablását mutatják be.

Szent Péter esernyője (próbafotó) - K. Müller Zsófia, Gyuriska János, Borbiró András

Eredendően valóban nem ezt a darabot hirdette meg évadzáró premierként a salgótarjáni színház, ám  A szabin nők elrablása című vígjáték jogdíjáról nem sikerült megállapodniuk,  így azt későbbi időpontban mutatjuk be. A nógrádi megyeszékhelyen így egy olyan darabot kerestek, amely beleillik a színház filozófiájába: tartalmas, mindenkor aktuális mondanivalóval bíró története legyen.

Ezeken a szempontokon túl miért döntöttek éppen a Szent Péter esernyője mellett?

A választásnál elsődleges szempont volt, hogy Mikszáth Kálmán személyében egy Nógrád megyéhez, Palócországhoz ezer szállal köthető szerző művét állítsuk színpadra.  Az évadban először bemutatott darabunk, a Kakuk Marci sztorijához tudnám hasonlítani: a szerelem felülír mindent, a pénzhez, a gazdagsághoz, meggazdagodáshoz fűződő vágyat és érdeket. Nagyon szeretjük Deres Péter színpadi adaptációját, remek nyelvezet jellemzi. A „Szabin nők”-ben játszók szinte tökéletesen lefedik ezt a darabot is, így Falati Hedvig, Kovács Vanda, P. Kerner Edit, K. Müller Zsófia, Farkas Zoltán, Máté Krisztián, Tóth Zoltán, Borbiró András, Gyuriska János, Bánfi Kata, Albert Péter, Marjai Virág és – több szerepben – Erdélyi Gábor játssza a történetet, a díszlet és jelmez Bobor Ágnes, illetve Furik Rita tervei alapján készül.  Jól állunk, az utolsó hat próbanap már valóban a játék egybegyúrását, az apró finomságok kidolgozását szolgálhatja, ami – remélem – közönségünk kedvére való lesz.

Az előadás a bemutatót követően május 24-én este 7 órától is látható a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban.

Shrek – A musical / Zikkurat Színpadi Ügynökség / helyszín: Budapest Aréna / május 29. 14 óra

Szente Vajk Kentaur látványvilágával, és a főbb szerepekben Feke Pállal, Szinetár Dórával, Tóth Gabival, Csonka Andrással és Serbán Attilával állítja színpadra a mindenki számára ismert mesefigura történetét. A monumentális produkcióról az előadás rendezőjét kérdeztük.

A Shrek szereplői a sajtótájékoztatón

„Az előadás középpontjában, túl a grandiózus látványon, egy mély barátság és egy furcsa szerelem születése lesz: Shrek és Szamár barátsága, valamint Shrek és Fiona szerelme. És az ehhez vezető út nehézségei, hogy hogyan tudunk szembenézni önmagunk furcsaságával, a különcségünkkel. Határozottan bízom benne, hogy még ebben a hatalmas térben is el tudjuk juttatni ezt a fontos üzenetet a nézőknek” – mesélt a rendező arról, hogy mit jelent számára Shrek története.

Szente Vajk elmondta, hogy nagyon örül neki, hogy a jogokat non replica változat elkészítéséhez sikerült megkapniuk, hiszen ez szerinte inkább szabadságot ad, mint megkötést jelent az alkotóknak. „A szabály ilyenkor az, hogy el kell térnünk az eredeti rendezéstől, mind koreográfiában, mind díszletben, mind rendezői vonalvezetésben. Ezúttal a jelmez tekintetében a szokásostól eltérően gondolkodtak a jogtulajdonosok. Ez esetben ugyanis a néző vágya az, hogy a szereplők minél inkább hasonlítsanak a világhírű animációs film karaktereire, ezért egy többszáz oldalas iránymutatót küldtek nekünk, melynek mentén elkezdhettük a munkát. Nekem nagy öröm, hogy Kovács Yvette-tel így is belecsempészhettünk egy kis magyar vonatkozást az előadásba, a Dreamworks beleegyezésével Ludas Matyi is a száműzött mesefigurák táborát fogja erősíteni.”

A Broadway-t is megjárt produkció magyar változata is látványosnak ígérkezik. „Oltári izgalommal várom, mit fognak szólni a nézők az előadáshoz, a sokszor tíz métert is meghaladó díszleteinkhez, és a Sárkányhoz, amit nagy műgonddal terveztünk meg, gigantikus méretű és lebilincselő. A társulat azt mondta, hogy amikor megjött, úgy érezték, mintha újra gyerekek lennének, annyira nagy ámulattal bámulták. Én azonban inkább egy japán turistacsoporthoz hasonlítottam volna őket, mert mindenki elkezdett kamerázni és fotózkodni vele” – mesélte Szente Vajk.

Arra a kérdésünkre, hogy a rendező mennyire viheti bele a saját stílusát egy olyan előadás világába, amelyről a legtöbb gyerekben és felnőttben erős kép él, Szente Vajk így válaszolt: „Ennek a képnek nem szabad ellene menni. Aki eljön megnézni az előadást, Shrek történetét fogja látni, hiánytalanul, sőt, megannyi többlettel. Jelenti ez az elragadó zenét, ami a musical és a pop hídján szól, és jelenti például az élő szereplőket. Amellett, hogy a mű valóban nagyon híres és tisztelettel is bántunk vele, mégis rengeteg asszociációt indított el bennem, és ha úgy láttam, hogy az segíti a helyzet megértését, akkor az az ötlet belekerült az előadásba.”

Az előadás május 29-én délután 2 órakor és este 7 órától  látható a Budapest Arénában