„Elhatároztuk: csináljunk egy kortárstánc-előadást a munkásosztálynak a szórakozásról. Hátha jól fogunk szórakozni!”

A Juhász Kata Társulat május 20-án mutatja be Entertain me című előadását a Bethlen Téri Színházban. Juhász Kata táncos-koreográfussal beszélgettünk többek között a készülő előadásról, a kortárstánc lehetőségeiről, és arról, hogy miért nehéz és mivel lehet megszólítani azt a Z-generációt, amelyet már annyi színházi formának nem sikerült megszólítania.  

A Karinthy Színház pár darabjának feltüntetett díszlettervezője Juhász Kata. Ezzel is foglalkozol?

Nem, összekevertek vele a port.hu-n, úgyhogy jó is, ha ezt megírjátok! Rajta kívül még van egy felnőtt filmes Juhász Kata is, nagy mellekkel, természetesen ő is egy másik személy…

            Juhász Kata (fotó: Juhász Kata Társulat)

Az a Juhász Kata viszont egészen biztos te vagy, aki nemrég Békés Pál-díjat nyert Kaposváron a Bemelegítés című előadásával. Miről szól ez a darab pontosan?

Ez egy ifjúsági előadás, két éve csináltuk Varsóban. Van egy Rossz tanuló felel című darabom, ami kifejezetten a középiskolás korosztálynak szól, ennek kapcsán gondolkoztunk el azon, hogy kéne csinálni egy előadást, ami a 10-15 éves korosztályt szólítja meg. Kisiskolásoknak készülnek produkciók, ahogy a gimnazistáknak is egy-két tantermi előadás, de ez az általános iskola felső tagozat pont kimarad, nekik csináltunk egy tornatermi darabot. Aztán előadtuk alsósoknak, és náluk is nagyon jól működött. Őket a koreográfia látványos elemei ragadták meg: nagyon technikás, harcművészeti elemek, akrobatikus mozdulatsorok vannak benne, meg is kérdezték a gyerekek egy veszprémi  általános iskolában: „Hú, ez nagyon jó volt, hol lehet ilyet tanulni?” Szerencsémre olyan jó táncosokkal, vagyis jól improvizáló előadókkal dolgozhatok, mint Arnaud Blondel, Mikó Dávid és Takács Lacek, akik képesek folyamatosan továbbfejleszteni, finomítani, új elemekkel élővé és autentikussá tenni az előadást.

A díjhoz, amely egy alkotói díj, valószínűleg hozzásegített az is, hogy a biennáléra két előadásunkat is beválogatták, noha a versenyprogramban csak az egyik, a Bemelegítés mehetett. Látta azonban addigra a zsűri a kisebbeknek szóló Felhőcirkuszt is, amely szintén nagyon jól sikerült, így pozitív várakozást teremtett a Bemelegítés számára. Ráadásul úgy adódott, hogy  optimális célközönség előtt adhattuk elő Kaposváron, egy kamaraszínházban játszottuk a szokásos tornaterem helyett, és nem négyszáz, hanem hetven gyerek előtt.  Az akusztika is megfelelő volt, így a táncosok szájából mikrofon nélkül elhangzó szövegek is érthetőek voltak, tehát sokkal koncentráltabb lett az előadás.

(A fotón a Bemelegítés egyik jelenete látható.)

Egy interjúdban mondod, hogy a mai felsősöket, a Z-generációt nagyon nehéz megszólítani, mert olyan élethű virtuális valóságokban merülhetnek el nagyszabású történetek alakítójaként, hogy ezzel nagyon nehéz a színháznak, táncnak versenyeznie, viszont te csak azért is megpróbálsz hatni rájuk. Mi a módszered?

A legfontosabb, amit sok éve csinálunk, hogy nem próbáljuk elcibálni őket az „inkriminált” színházba, hanem felkeressük őket ott, ahol vannak, a színházat adaptáljuk az ő fizikai körülményeikhez. Ebből nem csak maga a találkozás következik, hanem annak egy sokkal közelibb, intimebb valósága is, akár az interakciók sora, amit a kőszínház sosem lesz képes nyújtani. Aztán természetesen olyan témákat választunk, amik közel állnak hozzájuk. Végül pedig igyekszünk a készülő előadásokba beépíteni mindazt, amit gondolunk vagy tudunk az ő szórakozásaikról, és miután a beavatók során évek óta beszélgetünk velük, ez alkalmasint eléggé naprakész. Ennek köszönhetően nagyon sok számukra ismerős helyzetet vagy akár mozdulatot használunk: az akciófilmekből ismert harcművészeti mozgáselemek, a videójátékok figurái, vagy éppen az iskolai szívatással-kiközösítéssel, a ’bullying’-gal kapcsolatba hozható apró jeleneteket. Ha viszont valódi színházba, színházépületbe hívjuk őket, akkor igyekszünk használni a technológiai vívmányokat és beépíteni a darabba azokat a kommunikációs csatornákat, jellemzően a közösségi médiát, amiken az idejük nagy részét eltöltik. Ez történt például a Like me like me című előadásunk mediatizált változatában.

A kortárs táncban sokan egyre fiatalabb korosztályoknak készítenek előadásokat, a tendencia mögött szerinted mi áll?

Bízom benne, hogy az a felismerés, és az ezt követő tudatos munka, hogy a kortárs tánc kimozdítása a szűk körű, fővárosi értelmiségi csoport érdeklődésére számot tartó rétegműfaj pozíciójából csak így lehetséges. Hogy így lehet organikus módon széleskörű és országos közönségbázist felépíteni, vagyis beemelni egy műfajt a kultúrába, noha így is nyilván csak középtávon. Mi ebben viszonylag korán „ébredtünk”, már 2006 környékén azt láttam, hogy nincs új közönsége a kortárs táncnak. Miután pedig egy svédországi konferenciának köszönhetően megszereztük a módszertani alapokat, a szükséges lépésekre sem kellett sokáig várni: a Rossz tanulót már kifejezetten azzal a céllal csináltam meg 2010-ben az ottani kulisszákhoz tervezve, hogy iskolákba lehessen vinni. Pár iskolai előadás után láttam blogbejegyzéseket, ahol egy lány lelkesen írta, hogy elment egy trafós darabra, mert kedvet kapott az én koreográfiámtól – ez például nagy sikerélmény számomra.

            Rossz tanuló felel - Juhász Kata

A Bemelegítéshez és a Rossz tanuló felelhez hasonlóan az új bemutatódat, az Entertain me –t is valamilyen célcsoportnak szánod?

Az Entertain me pont egy osztálytermi Rossz tanuló utáni beszélgetés hatására jött létre. Egy szlovákiai magyar gimnáziumban léptünk fel, ahol egy művészettörténet-filozófia szakos tanárral, akinek Jézus volt a beceneve, szóba elegyedtünk az előadás után. Jézus aggodalmának adott hangot, hogy vajon a kortárs tánc, vagy akár a fizikai színház, mint az absztrakció különböző fokain álló nyelv képes-e szólni az aznapi ledolgozott műszak után már csak kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó nézőkhöz, akik a kőszínházak törzsközönségét adják. Ezt kihívásnak éreztük, és elhatároztuk: csináljunk egy kortárstánc-előadást a munkásosztálynak a szórakozásról. Hátha jól fogunk szórakozni!

Hogy kezdtetek neki a próbafolyamatnak?

Először is összeszedtük, mik azok a toposzok és műfajok a popkultúrán belül, amelyek elengedhetetlenek egy a „szórakozásról” szóló darabhoz, vagyis mi az, amin általában szórakozunk. Szex, szerelem, agresszió, pénz, gazdagság satöbbi. Ezekre a sablonokra próbáltunk reflektálni, és ehhez kerestünk a kortárs tánc vagy a fizikai színház nyelvén megfogalmazható jeleneteket. Bár görbe tükröt tartunk a szórakoztatóipar termékeit konzumáló nézők elé, valójában mi, táncosok is élvezzük, hogy olyan elemeket is bevettünk egy kortárstánc-előadásba, amiket nem igazán szokás. Miközben az előadás számos ponton provokatív, kicsit meg is vagyok lepve, hogy mennyire belül maradtunk a saját „komfortzónámon”.

(A fotó az Entertain me próbáján készült.)

A kabaré a színlap szerint a darabban is megjelenik, viszont nem nyelvi, hanem kortárs-tánc eszközökkel… Ezt hogyan képzeljük el?

A kabaré már csak onnan is jön, hogy az előadásoknál számomra nagyon fontos a tér: a Bemelegítésnél a tornaterem, az Entertain me-nél pedig az, hogy a Bethlen Téri Színházban adhatjuk elő, ami a két világháború között egy kabarészínház volt, igazi szórakoztató hely – nagyon fontos a bemutató esetén, hogy ezt a darabot ide szánjuk. Zárt jeleneteket helyeztünk egymás mellé, amik egymásnak válaszolgatnak, akció-reakció kapcsolatban állnak, ami szerintem a kabaréban is megjelenik, hogy folyamatosan fenntartsa a figyelmet. Emellett élőzene is lesz a darabban, ami a kabarénak szintén sajátja volt. De lesz DJ is, aki, hogy ne teljesen „konzervzene” szóljon, élőben fog keverni.

Ha ilyen fontos neked a tér, a próbák hol zajlottak?

Három hétig voltunk Eugenio Barba által alapított Nordisk Teaterlaboratoriumnak a rezidenciáján, Dániában. Ez egy csodálatos hely: 6 stúdió, nagy és kis színháztermek, meditálótorony, egy zegzugos, csodálatos labirintus, ahol egyszerre több társulatot is el tudnak szállásolni. Maga Eugenio Barba is megnézte az egyik próbánkat, és nagyon hasznos tanácsokat adott. Nem azt mondta, hogy mennyire tetszik, vagy nem tetszik neki, hanem építő jellegű kritikát mondott. Azóta persze sokat változott a darab: kísérleti jelleggel előadtuk Holstebro sétálóutcájában, ide készült az első munkabemutató, ami nyilván teljesen más közeg.

Az Entertain me alkotói

A második munkabemutatónk meg egy partin volt. Egy kulturális térré alakult vágóhídon adtuk elő, ami szintén egy teljesen más közeg volt, már csak azért is, mert míg a sétálóutcán zömmel 50-60 éves emberek, ezen a partin túlnyomórészt fiatalok voltak. Amikor hazahoztuk, nagyon megváltozott, hisz egészen más Budapesten próbálni azt, amit azelőtt egy csendes, nyugodt helyen, Dániában próbáltál. Végül az előadás mottóját egyenesen Vidnyánszky Attilától kölcsönöztük: „Az igába fogott generációk jogos igénye kerül a középpontba, a valóság mélyrétegeinek feltárására.” Nem, vagy nem elsősorban szórakoztatni akartunk, hanem szóba hozni a szórakozást, a szórakozásról, annak módozatairól és az életünkben betöltött funkciójáról „beszélni”, ráadásul szavak nélkül. Eközben nem baj, ha ez szórakoztatóra sikeredik, de számunkra, ami fontos – mivel a szórakoztató iparból vett sémákat új kontextusba helyezett idézetekként használjuk – , a reflexió és a konfrontáció.

Május 20-án bemutatjátok a darabot – de milyen jövő vár rá?

Megint csak azokhoz szeretnénk eljuttatni a darabot, akiknek szántuk: elsősorban vidékre szeretnénk vinni, azt is el tudom képzelni, hogy gyárakban vagy üzemekben játsszuk overálos embereknek.

Ez egy teljesen új terjesztési stratégiát is kíván, amin dolgozunk. Viszont tervezni még nem nagyon jut időm, mert a multitasking az utóbbi időben eléggé túlnőtt rajtam. Nagyon nehezen tudom a párhuzamosan futó projektjeimet kézben tartani, márpedig jelenleg négy előadásom is fut, a Felhőcirkusz, a Bemelegítés, a Rossz tanuló felel, és most az Entertain me, ami mellett még dolgoznom is kell: háziorvos rezidensként, ahol meg Dr. Juhász Katalin vagyok – de vele semmiképpen nem szeretném, hogy összekeverjenek!

Soós András -Török Ákos