Sokan gondolják azt, hogy az nem is igazi színház, amikor csak egy ember van a színpadon. Most megmutatjuk, hogy tévednek.

Szókratész védőbeszéde (Katona József Színház, Budapest)

A most hetvenöt éves Haumann Péter már 29 éves kora óta játssza a nagy görög filozófus szerepét. A filozófiatörténet egyik legmeghatározóbb alakjáról hasonlóan jelentős tanítványától, Platóntól tudunk legtöbbet, aki szinte összes, alapvetően dialógusformában megírt művének főszereplőjévé nagyra becsült mesterét tette. A Szókratész védőbeszéde Platón korai műve, és nem dialógus, hanem egy nagy monológ: Szókratésznek az őt később halálra ítélő bírái előtti védekezéséről tudósít.

(Az előadásfotó Koncz Zsuzsa munkája.)

A tanítvány, aki maga is jelen volt a tárgyaláson, valószínűleg hűen írta le a nagy filozófus utolsó gondolatait, amelyek jóval túlmutatnak egy utolsó szó jogán elmondott védekezésen. Szókratész olyan nagy témákat érint, mint hogy mi a bölcsesség, mi a halál, és mi az ember. Haumann, aki az évtizedek során hozzáöregedett a szerephez, finoman, de nagy átéléssel szólaltatja meg a csaknem két és fél évezrede élt filozófust, a platóni mű elhangzása után pedig a közönséghez fordul, hogy immár dialógusban beszéljék meg a szókratészi gondolatokat. 

József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben (Jordán Tamás önálló estje)

Ahogy nem lehet spoilerezés nélkül beszélni Jordán Tamás irodalmi estjéről, eredetileg annyira lehetetlennek tűnő kihívás József Attila szövegét színpadon megszólaltatni. Egy beteg elme fröcsögése, zseniális szürreális kompozíció, üzenet a gyűlölve szeretett nőnek, vagy esetleg egyenesen szerelmes vers, katartikus öngyógyítás? Amit az irodalmárok nem tudtak eldönteni hosszú-hosszú évtizedek alatt, azt nem mi fogjuk két bekezdésben. A lélegzetvételnyi sorokból álló, máskor hosszabb mondatokba váltó szövegfolyamot olvasva hol találunk kapaszkodót az olvasotthoz és kapcsolatot a szövegrészek között, hol elejtjük mindezt, és csak zakatolunk előre egészen a következő arcul csapó félmondatig. Nincs hozzá közünk, majd van, és megint nincs, és alapvetően van. Amihez viszont senkinek semmi köze. Magánügy, közügy.

Jordán Tamás olyan arcátlanul mesteri egyszerűséggel oldja fel ezt a lehetetlenséget, hogy miközben József Attilát megidézi, közben azokat is „szóhoz engedi jutni”, akik éppen nézik, vagy akik korábban olvasták a szöveget. És ahogy megszólal Jordán kezei között ez a szöveg, úgy, lám, a spoilerezést is sikerült megúszni.

Azt meséld el, Pista! (Örkény Színház)

Mácsai Pál 2001 óta bújik Örkény István szerepébe, és mondja el egy karosszékben ülve az író önéletrajzi jellegű írásaiból Bereményi Gézával összeállított nagymonológot. Az akkoriban még Madách Kamara néven futó színház azóta fölvette a magyar groteszk mesterének nevét, így Mácsai estje az Örkény Színház emblematikus és kvázi programadó előadásává vált, amely azóta is töretlen sikerrel fut. Varázsát egyrészt Örkény sajátos, ironikus-groteszk szemlélete adja, amellyel saját életére is tekint, másrészt Mácsai eszköztelen és önreflektív játéka, amely autentikusan szólaltatja meg az író szövegeit.

                                Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál (fotó: Gordon Eszter)

Az előadásból megtudhatjuk, honnan az Örkény név, mit tett József Attila a kezdő író egyik első novellájával, vagy éppen hogyan sikerült a patikus apától ajándékba kapott fogamzásgátló készülékkel megkísérelt nászéjszaka. A számtalan humoros történet mellett a huszadik század vérzivataros éveiből is megrendítő leírások hangzanak el, előbb a munkaszolgálatosként és a szibériai munkatáborban eltöltött időkből, később a keménynek induló, majd egyre puhábbá váló szocializmusból, miközben Örkény szilenciumra ítélt művészből befutott és népszerű irodalmi és színpadi szerzővé vált.

A kellékes (Vígszínház)

A kellékes nem több, mint egy megkeseredett kisember vallomása, némi fanyar humorral és öniróniával – ez azonban Kern András előadásában elég hatásos ahhoz, hogy az előadás kiérdemelje a helyét ezen a listán. Egy fiktív színházban járunk képzelet és valóság határán, de lehetnénk akárhol: „a kellékes” karaktere mindenkié, a kellékes: mindenki. És nem csupán azért, mert (mint az elhangzik) "Kellék az egész világ, és kellék benne minden férfi és nő", hanem mert a mellőzöttség, a magány, a saját tehetetlenségünk és – lássuk be – a saját fásultságunk olyan motívumok, amelyek mindannyiunkat érintettek már. Vagy fognak.

A kellékes - Kern András (fotó: Vígszínház)

A kellékes több annál, mint egy ismert színész nézőcsalogató egyszemélyes előadása – A kellékes: színház.

A csemegepultos naplója (Orlai Produkciós iroda)

Gerlóczy Márton ki tudja, mennyire önmagából írt történetének főszereplője egy fiatal író, aki egyik napról a másikra elhatározza, hogy letéve a pennát egy csemegepultba megy dolgozni, és tiszta erőből csajozni kezd. Az előadás kiválóan érez rá a drámai mélység és a csiklandozó könnyedség közötti mozgás ritmusára, amit igényes szórakoztatásnak szokás nevezni, és amiért sokan szeretünk színházba járni. Miközben Ötvös András kolbászokkal és egyéb húsfajtákkal elevenít meg különféle embereket és embertípusokat, elmondhatatlan dinamikával mozgatja mind az előadást, mind a kerekekre szerelt, többmázsás csemegepult-szerkezetet. Ráadásul, saját szemünkkel láttuk nyáron, hogy ugyanezt negyvenfokos hőségben is tudja, amikor magunkat legyezve ülni is embert próbáló feladat. 

           A csemegepultos naplója - Ötvös András (fotó: Takács Attila)

 Egyasszony (Orlai Produkciós Iroda) 

 „Csoda született” – ezt a címet adta Hajnal Márton az Egyasszonyról írt kritikájának, és nem véletlenül. Péterfy-Novák Éva regényének színpadi adaptációja elementáris erejű tornádóként söpört végig rajtunk, nézőkön. Ha mi magunk nem is szembesülünk vele, valahol agyunk legmélyén tudjuk, hogy születnek gyermekek súlyos betegséggel, hogy élnek olyan nők, akiket rendszeresen ver a férjük, hogy vannak közönyös és felelőtlen orvosok – de igyekszünk száműzni ezeket a gondolatokat a mindennapjainkból.

Egyasszony - Tenki Réka (fotó: Takács Attila)

Tenki Réka „akkor” és „most” között ingázó hiteles és mégis tárgyilagos játéka és Péterfy-Novák Éva szövege azonban egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy ezúttal is máshova figyeljünk. Jólneveltségünknek köszönhetően ülünk és figyelünk, miközben szívünk szerint kirohannánk vagy kiabálnánk, hogy hagyja abba… De ő csak folytatja, egy megrázó, emberi történeten keresztül olyan valóságát mutatva be az életnek, amelyről szívesen megfeledkeznénk, és amiről az előadás után már soha nem tudunk.

1 link (Proton Színház)

2000-ben tartották a Magvető és az Origó úgynevezett első online regénypályázatát, amelyet Garaczi Lászlóval holtversenyben egy bizonyos Jake Smiles nyert, akiről azóta sem tudunk semmit. Regényét, az 1 linket mindenesetre kiadták, Bánki Gergely pedig a Mundruczó Kornél-féle Proton Színház produkciójában, Vajdai Vilmossal mint fő- és egyetlen szereplővel színpadra vitte. Saját életét a Jake Smiles nicknév alatt élő programozó meséli el, aki bár IRL (in real life) családos ember, igazi életét a neten éli kalandjátékokban, chatszobákban és még ki tudja hol, ahol mindent megtehet, amit a való életben nem.

1 link - Vajdai Vilmos (fotó: Mónus Márton)

Az előadás nem pusztán egy cybertérbe belebolondult ember életét mutatja be nagyon izgalmasan, hanem finoman és érzékletesen azt a kérdést is felveti, vajon mi történik, ha a morális nihilizmusban élő cybervilág és az erkölcsi törvények korlátozta valós világ találkozik egymással. Vajdai Vilmos keresetlen stílusban adja elő a középkorú, kiégett családapát, igazi színpadi antihőst teremtve.