7óra7

A romantika és Shakespeare nyara Budapesten

A romantika és Shakespeare nyara Budapesten

2016. 05. 20. | 7óra7

Magyar sztárok, két színészházaspár, neves külföldi vendégművészek lesznek a fellépői annak a több mint száz rendezvénynek, amelyet a Budapest Nyári Fesztivál kínál idén a Margitszigeten és a Városmajorban.

Shakespeare halálának 400. évfordulója esztendejében ismét eljön Magyarországra a londoni Globe Színház. Ezúttal A két veronai nemes című korai komédiát adják elő 21. századi feldolgozásban. A Monte-Carlo Balett a drámaíró legismertebb szerelmi történetét, a Prokofjev által baletté komponált Rómeó és Júliát Jean-Christophe Maillot klasszikus és kortárs elemeket ötvöző koreográfiájával mutatja be.

nyar_1_ki.JPGBán Teodóra, Egyházi Géza, Radnay Csilla, Juronics Tamás, Sándor Péter és Bot Gábor a sajtóbemutatón (fotó: Éder Vera)

Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója a fesztivállal közös két produkcióról elmondta, hogy az egyik, az Otello – búcsúelőadás. A Verdi-opera Vámos László-féle rendezésében, Desdemona szerepében Rost Andreával a Margitszigeten lesz utoljára látható. A Traviata pedig előbemutatóként kerül színre szabadtéren, ősztől az Erkel Színházban játsszák.

Az Evitát a Szegedi Nemzeti Színház közreműködésével mutatja be a fesztivál. Rendezője, Juronics Tamás előrebocsátotta, hogy a tánc nagy szerepet fog játszani Lloyd Webber Eva Perón életét feldolgozó musicaljének általa színpadra álmodott változatában.

Ötven előadást néztek meg a Városmajori Színházi Szemle válogatói, akik nevében Karsai György színháztörténész elmondta, hogy egyetlen szempontot követtek figyelemmel, a minőségét. Így döntöttek négy hazai és két határon túli előadás versenyprogramba illesztése mellett. Érkezik a Jézus Krisztus szupersztár Kaposvárról, a szombathelyi Makrancos Kata, a Zűrzavaros éjszaka Miskolcról, a tatabányai Tartuffe, a Bolondok tánca Szabadkáról és a Buborékok Nagyváradról.

nyari_2_ki.JPGJuronics Tamás, Ókovács Szilveszter, Anger Ferenc, Bán Teodóra és Rátóti Zoltán a sajtótájékoztatón (fotó: Éder Vera)

Városmajori ősbemutató Bereményi Géza újraírt színdarabja, a Shakespeare királynője, a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös megvalósításban. A szerző jelezte, hogy ragaszkodik a történeti tényekhez, amelyek a titokzatos angol bárdot körülvették. A darab az Udvaros Dorottya alakításában megjelenő I. Erzsébet uralkodásának utolsó éveiben játszódik.

Különlegességnek ígérkezik Nyáry Krisztián írók, költők magánéletét feldolgozó Így szerettek ők című könyvének színpadi adaptációja, amelyben nemcsak az alkotók versei csendülnek fel a Kaláka együttes közreműködésével, hanem két színészházaspár, Gryllus Dorka és Simon Kornél, valamint Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, irodalomtörténeti csemegének számító életképeket is megelevenít.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad az operadallamokat széles körben népszerűsítő három tenor 1990-es koncertje nyomán három fiatal operaénekes, az amerikai James Valenti, a német Martin Mühle és a francia Sébastien Guéze meghívásával követi a hagyományt.

De lesz a szigeten korhatáros éjszakai Magic Show előadás is, amelyen négy illuzionista mutat be olykor vérfagyasztó trükköket. A gyerekeket pedig mindkét helyszínen várják hétvégi műsorok, például reneszánsz délelőttök és interaktív meseszínpadi produkciók.

A fesztivál részleteiről a rendezvénysorozat honlapján olvashatnak.

Forrás: Szabad Tér Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr668734312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása