Hogyan lehet taps alapján díjat nyerni? Milyen az, amikor azt feltételezzük, hogy másoknak is vannak értékes gondolatai? Lehet, hogy történelmet írtak az V. Improvizációs Találkozón? Horváth Veronika beszámolója.
Május 14-én, szombat reggel 10 órakor a győri Rómer Ház kiállítótermében negyven felnőtt ember állt, és külső szemlélő számára értelmetlen gesztusokat és hangokat ismételgetett közös ritmusban. Aki előző nap járt a házban, annak nem volt meglepő a látvány: pénteken ugyanis a Mindenki mindenkivel című előadással már elindult az V. Országos Improvizációs Fesztivál.
Impoetry Band - Impró&Slam&Zene (fotó: Már Bálint)
A budapesti társulatok mellett – Grund Színház, Momentán Társulat, IttésMost, Fórum Társulat-Forimpró – jelen volt a pécsi Improvokál, és természetesen a házigazda és szervező Import Impró Társulat színészei is részt vettek a háromnapos találkozón. Noha a székhelyek három várost jelentenek, a rendezvény országosnak mondható, mivel a hazánk területén rendszeresen működő, állandó társulattal rendelkező, nagyobb improvizációs színházak mind képviseltették magukat. Ahogy a vasárnapi kerekasztal beszélgetésen elhangzott, természetesen a résztvevők nem tartják kizártnak, hogy vannak még titkos erőforrások például a Tiszántúlon is, de jelenleg ez a hat társulat az, akiknek színházi tevékenysége angolszász módszertani alapokon nyugszik (Keith Johnston, Viola Spolin), folyamatosan tréningezik és repertoárszerűen játszik improvizációs színházi előadásokat. A közös alapok mellett az egyéni sajátosságok és újdonságok megismerésére nyitott mindegyik közösség – ez egyébként is az improvizáció egyik alapja, ami sokak számára életszemléletet is jelent.
Mindenki mindenkivel (fotó: Már Bálint)
Mi történik egy improvizációs fesztiválon? Idén három előadást láthatott a közönség, ezek formátumait három társulat kínálta a többieknek: a Mindenki mindenkivel formátumot a Momentán hozta, a Grund Színház Cagematch formátummal az Import Impró pedig Impoetry Band-del járult hozzá a közös tapasztalati kincshez. Közös, hiszen egy-egy előadásban nem az adott formátumban gyakran játszó színészek szerepeltek, hanem a hat társulat játszóiból szerveződtek vegyes csapatok, így a kiszámíthatóság gyanúja fel sem merülhetett. Játszóként fantasztikus élmény volt megélni azt, hogy a tíz éve improvizáló színészek mennyire partnerként tudják kezelni a kevesebb tapasztalattal rendelkezőket. Persze így kéne lennie ennek az élet más területein is, feltételezni kellene, hogy a másik ember rendelkezik értékes ötletekkel, gondolatokkal, amikből tanulhatunk, függetlenül attól, az illető hány éves, mennyire iskolázott, milyen társadalmi csoporthoz tartozik. Civil életünkben gyakran félünk attól, hogy rossz választ adunk, nem társaink elvárásának megfelelően cselekszünk, de az improvizációban a „hiba” új lehetőséget jelent, ha nem próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni, hanem használjuk, reagálunk rá. Hiszen a meglepetés a játék része, sőt, egyik mozgató eleme – abból építkezünk, ami a partnerünkből jön, nem abból, amit elvárunk.
Hat társulat, több mint negyven improvizatőr (fotó: Már Bálint)
A tréningeken, ahol a társulatok vegyes csapatokban vettek részt, ez volt az egyik alapvetés. Emellett foglalkoztunk a test, testhangok, gesztusok és mozgás kapcsolatával – kiemelten Andrew Hefler tréningjén (Grund), páros kommunikációs helyzetek részletes elemzésével, állításokból történő karakterépítéssel (Momentán, Várady Zsuzsi, Molnár Levente tréningje). Az IttésMost tréningjén Hatházi András gyakorlataiból kiindulva Horváth-Töreki Gergely egy olyan játékcsokrot hozott, amin keresztül azzal kísérleteztünk, hogyan tudunk hatni a másikra, hogyan érjük el, hogy partnerünk megtegye azt, amire kérjük. Milyen viszonyban van egymással nonverbális és verbális kommunikációnk? Az Import Impró (Kósa Roland Imre) az esti előadásformával kapcsolatban tartott tréninget, aminek érdekessége az volt, hogy a szokásos slam poetry és improvizáció vegyítése mellett ebben az Improetry-ben élőzene is teret kapott, Galló Bence és Bárány Bence slammerek mellett Burai Zsolt és Paku Patrícia zenészek vettek részt az előadás építésében.
Akinek a kötött formátumok mellett szabad improvizációt is volt kedve nézni, az részt vehetett a Piku-díj átadásán. Az improvizációs díjat tavaly alapította az Import Impró Társulat, Pingiczer Csaba emlékére, aki nem csak a Győri Nemzeti Színház színésze volt, hanem az Import Impró Társulat tagja is. A vándordíjat, ami Papp Gergely alkotása, az improvizáció szelleméhez híven nem pontozással, objektív skálákkal, hanem tapssal ítéli oda az imprós közösség és az improvizatőrök annak a színésznek, akit abban az évben arra érdemesnek tartanak. Ez az elismerés az adott esti rögtönzés mellett a társulati jelenlétről, játszói magatartásról is szól. Idén Balla Richárd (Import Impró) vehette át a díjat a tavalyi díjazottól, Molnár Leventétől (Momentán).
A Cagematch csapatkapitányai - jobbra a Piku-díjat nyert Balla Richárd (fotó: Már Bálint)
A nézőtér mindhárom előadáson zsúfolásig megtelt. Ebből is látszik, hogy Győrben van igény az improvizációs színházra, mert a műfaj képes minden este újat mondani, adott pillanatban megszülető élményt adni játszónak-nézőnek egyaránt.
A társulatok szükségesnek látták, hogy ne csak a tréningeken legyen mód szakmai kérdéseket megvitatni, ezért egy zártkörű kerekasztal-beszélgetés is került a programba. Az improvizációs színházak közötti együttműködés nem új keletű dolog, azonban felmerült az igény, hogy ezt hatékonyabbá tegyük egy olyan nagy közösséggel, ami többek között a közös érdekképviselet is biztosítja. Az első lépéseket megtettük, elindult a magas elvek megfogalmazása, célok összegyűjtése és nevet is találtunk a kezdeményezésnek: Magyar Improvizációs Nagykövetség. Létrehozásáig hosszú az út, de a párbeszéd folytatódik a szakmai műhelyek között, így könnyen előfordulhat, hogy Győrben 2016 májusában imprótörténelmet írtunk.
Horváth Veronika
Kapcsolódó
"Bárki tud improvizálni, csak bíznia kell a bizonytalanságban" - interjú Kósa Roland Imrével
