7óra7

Céltalan buzizás
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Céltalan buzizás

Showtime - monodráma kísérettel / AppArt Egyesület

2016. 05. 26. | Hajnal Márton

Két biológiailag azonos nemű személy egymás iránti szexuális vonzalma pont ugyanolyan természetesnek kellene hogy hasson, mint egy heteroszexuális páré.

Magyarországon számtalan kisebbségről fontos lenne érdemben beszélni és eloszlatni a hozzájuk kapcsolódó előítéleteket. Ilyenek például az (LMBTQ) leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek, akiket, jelen sorok szerzőjének mély meggyőződése szerint, a jog és a közbeszéd még mindig felháborító módon kezel. Az erről való gondolkozást minél korábban el kell kezdeni: elfogadhatatlan például, hogy az általános vagy a középiskolában ért traumák miatt valaki még évekig szorongjon és küzdjön saját szexuális hajlamaival. Két biológiailag azonos nemű személy egymás iránti szexuális vonzalma pont ugyanolyan természetesnek kellene hogy hasson, mint egy heteroszexuális páré. Az AppArt Egyesület feltehetően hasonlóan vélekedik, előadásukat, a Showtime-ot középiskolákba szánják, hogy érzékenyítsék a fiatalokat a téma iránt. Sajnos azonban a nemes szándék ellenére a kivitelezés egy szinte teljesen működésképtelen produkciót eredményez.

show_1_ki.JPGMárton Gábor Csaba (fotó: Bódis Dániel)

A történet szerint egy showműsorban vagyunk mi nézők, ahol a meghívott vendég, egy homoszexuális bestseller szerző beszél saját gyermekkoráról, és hogy miként alázta meg a környezete azért, mert fiú létére lányosan viselkedett. Az előadás punnyadt hiteltelensége már rögtön az első percekben érezhetővé válik. Az előadásbéli műsor rendezője átültet és betanít minket, hogy mikor kell tapsolni, mikor nevetni. Bár az átültetésre végül sikerül rábírni a közönséget, az interakció halovány és határozatlan. Tipikusan arról a kínos pillanatról van szó, amikor a színész erősnek szeretne tűnni, de csak az erőlködés látszik rajta, a közönség pedig megsajnálja és ezért partner lesz a játékban, legalábbis egy darabig. Nem kerülünk bele a fiktív showműsor világába, színészeket látunk és nem szereplőket. (A betanított tapsnak és nevetésnek nem lesz lényegi folytatása, pedig adta volna magát a lehetőség egy a közösség nyomásáról és a kirekesztésről szóló előadásban.)

sho_5_kiki.JPGBakonyvári L. Ágnes (fotó: Gál Ágnes / Frappa Magazin)

Ezután érkezik a főszereplő, a gyermekkora óta nevet és identitást váltott Will, az író. Ettől kezdve a címhez méltón egy monodrámát látunk, amelyben megelevenedik Will gyermekkora. Márton Gábor Csaba felváltva bújik Will, az egykori osztálytársai és a szülei szerepébe sok más mellékszereplő mellett. Egy-egy tartás, kellék vagy hangszín választja el a szereplőket, a megkülönböztetés kellően érzékletes, ilyen szempontból nem lehet okunk panaszra.

Márton Gábor Csaba mégsem tudja igazán meggyőzően elvinni a hátán az előadást. Sem az apa megvető szigora, sem az anya fásultsága nem elég megragadó. Ez félig-meddig a dramaturgiai kidolgozatlanságon múlik: nincsenek kellően hangsúlyos vagy erős jelenetek az előadásban. A legmaradandóbb pillanat egy női ruhában eljárt tánc: a színész itt nem játssza meg a nőiességet, nem esik abba a hibába, hogy túlozzon, természetes módon táncol, ahogy egy nő is tenné – és attól lesz erős a pillanat, hogy a női táncot mégis egy férfitest járja el.

sho_2_ki.JPGMárton Gábor Csaba (fotó: Bódis Dániel)

Will az előadásban egy meglehetősen passzív figura. Nőies hanghordozása és viselkedése adottság, amivel nem tud mit kezdeni, ahogyan a női ruhák iránti vonzódásával sem. A közeg azonban, ahol él, túlzóan macsós. A férfinak erősnek kell lennie és agresszívnek, a nő behódol és feleség lesz. A verekedés és a verés mindennapos, akár az iskolában, akár otthon. Willnek egy ilyen világban egyszerűen nincs helye. A sok megpróbáltatásnak kellene szemben állnia a keretet adó show műsorvezetőjének azzal az állításával, hogy a melegség trendi és kifizetődő dolog.

A kontraszt azonban, az aránytalanul felépített cselekmény miatt nem élesedik ki. A műsorvezető okfejtési a melegségre mint kifizetődő tulajdonságra, már önmagukban sem elég provokatívak, de végképp elsikkadnak, mialatt Will környezetét ismerjük meg feleslegesen részletességgel. A megaláztatások pedig nem elég specifikusak vagy különlegesek ahhoz, hogy megértsük a homoszexuális identitással járó nehézségeket.

show_4_ki.JPGMárton Gábor Csaba (fotó: Bódis Dániel)

Ráadásul az a kép is kérdéses, amit az előadás a melegekről sugall. Alapvetően egy lányos hajlamaiért megalázott fiút látunk, aki később felvállaltan homoszexuális lesz. Ha a történetet példameseként fogjuk fel, akkor nagyon félrevezető lehet, pláne egy identitását kereső kamasznéző számára: tényleg minden lányosnak csúfolt fiú meleg lesz később? Vagy fordítva: tényleg minden meleg fiú nőies? A választások, a hajlamok és a sosem lezárható kísérletezés helyett mintha az előadás is egy fekete-fehér egyszerűségű világot sugallna.

Mindamellett a Showtime ha a melegségről nem is, de az iskolai kiközösítés általános dinamikájáról összetettebben kérdez. Miért vetjük meg azt, aki más? Miért bántjuk a gyengébbet? Igazi választ nem kapunk, az egyetlen tanulság az, hogy az ilyen iskoláskori disznóságok, bármiért is történnek, egy életen át tartó traumát okozhatnak, függetlenül a későbbi sikereinktől. Azonban Will traumájának megértéséhez sem a cselekmény, sem a színészi játék nem ad elég támpontot. Pedig kéne, nagyon kéne, hogy felnyissuk sokunknak a szemét.

(2016. május 13.)

A Showtime adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr648747778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása