7óra7

Folytatódik a generációk találkozása

Folytatódik a generációk találkozása

2016. 05. 31. | 7óra7

Június 24-ig lehet jelentkezni a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület közös pályázatára pályakezdő színházrendezőknek, kamaraszínházi előadások létrehozására.

A pályázat célja a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkája kap támogatást.

2015 tavaszán a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület első alkalommal írt ki pályázatot fiatal, pályakezdő rendezők részére. A színház az immár három éve működő IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) mintájára, hagyományteremtő szándékkal indította el múlt tavasszal a Találkozások pályázatot, együttműködő szakmai partneréül a Manna Egyesületet választva. A Találkozásokra idén is pályájuk elején járó rendezők vagy leendő színházi rendezők pályázhatnak, egy-egy kétszereplős darabbal. A cél a korosztályok, a tapasztalatok találkoztatása, ezért fontos kritérium, hogy a két választott színész közt legalább kétgenerációnyi korkülönbség legyen.

talal.JPG

A pályázati kiírás részletei:

A pályázók köre: Pályakezdő rendezők, színházi alkotók.

A bemutató helyszíne: Bethlen Téri Színház.

A pályázat megvalósításának időszaka:  2016. szeptember 1 - 2017. június 1.

Pályázati feltételek:

A bemutatni kívánt produkcióban két színész szerepelhet, akik között korban legalább kétgenerációnyi a különbség. A rendezőnek a pályázatban meg kell jelölnie egy mentort – egy tapasztalt rendezőt –, akivel szeretne együtt dolgozni. (A pályázatra többszereplős darabokat is be lehet nyújtani, amennyiben a szerepeket csak a megjelölt két színész játssza.)

A bemutatni kívánt produkció létrehozásához a színház a következőket biztosítja:
próbaterem, színházterem, technikai háttér, technikai személyzet, a színház és a Manna Egyesület díszlet- és jelmezraktárának teljes készlete, PR és reklám, menedzsment.

A nyertes produkciókat a Bethlen Téri Színház bemutatja, rendszeresen műsorra tűzi, a Manna Egyesület vidéki helyszínekre, fesztiválokra utaztatja.

A kiíró szervezetek anyagi támogatást nem biztosítanak a bemutatni kívánt produkció létrehozásához, csak aktuálisan rendelkezésre álló erőforrásaikat ajánlják fel a tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez.

A tervezett megvalósítás során a pályázónak figyelembe kell vennie a színház adottságait, felszereltségét (a pontos alaprajz és technikai információk a Bethlen Téri Színház honlapján találhatóak).     

Beadandó dokumentumok:

pályázati adatlap
pályázó rendező szakmai önéletrajza
tervezett produkció színlapja, szinopszisa
rendezői koncepció
alkotói, közreműködői szándéknyilatkozatok, szakmai referenciák, ajánlások (nem kötelező)

Az elbírálásnál előnyt jelent:

a megvalósítás realitása
a pályázat kidolgozottsága
a közreműködő alkotók szándéknyilatkozatai
piacképesség

A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani az info@bethlenszinhaz.hu címre, „Találkozások pályázat / pályázó neve” megjelöléssel.
A pályázat benyújtási határideje: 2016. június 24. éjfél
A beérkezett pályázatokat a pályázatot kiíró szervezetek képviselői bírálják el.
A pályázatok elbírálásának határideje: 2016. június 30.

Bővebb információ: www.bethlenszinhaz.hu/talalkozasok.

Forrás: Bethlen Téri Színház

Kapcsolódó

Beszélgetés a Találkozások egy korábban létrejött előadása, a Mary és Max kapcsán

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr698762292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása