7óra7

Nem off

Nem off

2016. 05. 31. | 7óra7

A POSZT off-programjai mostantól POSZT Fesztivál néven futnak, ezekből válogattunk egy csokorra valót az általunk legkedveltebbek közül.

Psyché (Nemzeti Színház, Gyulai Várszínház, Kaposvári Egyetem)

Vidnyánszky Attila saját kaposvári színészosztályával vitte színre Weöres Sándor különleges művét, amelyben egy fiktív 18. századi költőnő verseit olvashatjuk. A költeményekből, amelyekben a szabad szellemű és szabad szájú Psyché teljes őszinteséggel vall érzelmeiről, szerelmeiről és nem utolsó sorban szexuális kalandjairól, egy egész életút bontakozik ki. Vidnyánszky Attila rendezésében a színészosztály női tagjai együtt játsszák Psychét egy költőien erotikus előadásban. A produkciót tavaly az év legfontosabb előadásai közé választottuk. Kritikusunk, Hajnal Márton ezt írta róla: „El kell ismerni, hogy Psyché pikáns és kalandos élete, történetének erotikája már önmagában is beszippantja az embert. Ugyanakkor az előadás legjobb pillanataiban sikerül hitelesen éreztetni az élet bonyolultságát, a lángoló félelmet és vágyat, ami ott van mindenkiben. Nevezhetjük ezt éppenséggel nőiességnek, de nemtől függetlenül hozzátartozik az ember lényegéhez.”

ps_5.JPGFotó: Eöri Szabó Zsolt

Az előadás június 9-én, 16 óra 30 perctől tekinthető meg a Janus Egyetemi Színházban.

Solaris (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

sola_znamenak_kis.jpgDékány Barnabás ötödéves színészhallgató a neves lengyel sci-fi író, Stanisław Lem filozofikus regényéből készítette első rendezését a negyed- és ötödéves színészosztály tagjaival. A szövegkönyvet is jegyző fiatal művész hagyományos végzős interjúnkban ezt vallotta a munkáról: „Iszonyatosan nehezen adaptálható szövegről van szó, egy elméleti jellegű regényről, kevés cselekménnyel, a színpadon viszont valamilyen formában mégis a cselekmények viszik előre a darabot. Először elkezdtünk dolgozni egy pincehelyiségben a Színműn, és körülbelül egy hónapig gyúrtuk közösen az anyagot. Én közben írtam a szövegkönyvet, improvizáltunk, kőkemény kísérletezés ment, még senki nem tudta, hogy mi lesz ebből. […] Eltelt három hét, és már ott voltunk a bemutatón.”

Az előadás június 10-én 11 órától tekinthető meg a Janus Egyetemi Színházban, utána feldolgozó foglalkozással.

Sirály (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Zsótér Sándor különleges Sirály-előadást rendezett a Színművészeti előcsarnokában a negyedéves színészhallgatókkal. Az eredmény annyira meggyőzött minket, hogy még tavalyi negyvenes listánkra is felvettük. Szerzőnk, B. Kiss Csaba szerint Csehov műve kiváló terep „Zsótér stíluselemeket merészen vegyítő, a szövegeket a maguk sarkaiból kiforgató, mégis nagyon pontos interpretációt nyújtó rendezői módszeréhez. A fiatal színészek jól ráhangolódnak erre a nem realista, önreflektív játékmódot igénylő rendezői stílusra, kiválóan valósítva meg a művészi elképzelést.”

di_12.JPG            Fotó: Dévényi Zoltán

Az előadás ezúttal a Bóbita Bábszínház előcsarnokában lesz látható június 10-én 17 óra 30 perctől.

Mindent a kertbe! (Miskolci Nemzeti Színház)

Edward Albee a magyar közönség számára leginkább a Nem félünk a farkastól című drámája miatt ismert, amely rendszeres vendége a hazai színpadoknak, más művei azonban ritkán láthatóak itthon. Zsótér Sándor viszont előszeretettel nyúl kevésbé ismert művekhez, és ugyancsak sokszor visz színre 20. századi amerikai drámákat: ez a két törekvése most a Mindent a kertbe! című Albee-darab rendezésében talált egymásra. Ahogy kritikusunk, Dicsuk Dániel írta kritikájában, Zsótér „már korábban is bizonyította, hogy képes róluk [az amerikai drámákról] lehámozni a közhelyrétegeket, és a szöveg átgondolásával (néhol magyarításokkal), szokatlan színészválasztással dúsított előadások pörgősek és tartalmasak lesznek.”

kepatmeretezes_hu_edv_0169.jpgFotó: Éder Vera

Az előadás június 12-én 16 órától tekinthető meg az E78-ban.

Egyasszony (FÜGE, Orlai Produkció)

Péterfy-Novák Éva saját és súlyosan sérült kislánya történetét írta meg előbb blogbejegyzésekben, majd könyvben, amelyekből Tasnádi István készített monodrámát. A vallomásokat Tenki Réka mondja el, akinek az évad bizonnyal egyik legjobb előadását köszönhetjük. Kritikusunk, Hajnal Márton nem is fukarkodott a dicséretekkel, 10 pontos méltatásában ezt írta: „Tenki Réka lendületes alakítása az elmondott események érzelmi telitettségéhez képest szinte végig visszafogott. Nem játszik rá, helyet hagy a szövegnek, ezáltal a feszültség végig rejtve marad, hagyja, hogy dolgozzon a közönség képzelete. A néző már rég ordibálna, zokogna, csapkodná a fejét a falba – miközben a színésznő számára még mindig van tér a fokozáshoz. A finom hangulati változások, a szereplő lassú fejlődésének ábrázolása lenyűgöző: szinte észrevétlenül lesz a kiszolgáltatott lányból önálló, felnőtt nő.”

takacs_ati_2_kis.JPGFotó: Takács Attila

Paczolay Béla rendezése június 12-én 20 óra 30 perckor látható a Bóbita Bábszínházban.

A hahagáj (FAQ társulat, Manna Produkciós Iroda)

Gerald Durrell regénye egy eldorádószerű, különös flórájú és faunájú, titokzatos szigeten, Zenkalin játszódik, amely fontos stratégiai pontjává válik a brit birodalomnak, ahol is ezt a különösen ritka növény- és élővilágot szándékoznak legyalulni egy repülőgép-leszállópálya megépítésének érdekében. A főszereplő, Thomas Foxglove, titokzatos nagybácsikájának utasítására a szigetre utazik, hogy kiharcolja annak függetlenségét. A fiatal, félig amatőr FAQ társulat ezt a regényt vitte színre; szerzőnknek, Soós Andrásnak pedig nagyon tetszett az eredmény:Amit Árvai Péter rendező és a társulat erre a sztorira ráépített, az több, mint figyelemreméltó: a jelentősen megkurtított, sűrített regénycselekményből egy olyan pengeéles és ízes dialógusokra épülő darab született, ami néhol térdcsapkodósan szórakoztató, néhol állvakargatósan elgondolkodtató, néhol meg éppen megmosolyogtatóan bájos produkcióvá fejlődött, ahol a színészek nagyjából mindent megcsinálnak, amit egy kőszínházban elvárnánk tőlük.”

ha_3_ki.JPGFotó: Kállai-Tóth Anett

Az előadás június 14-én 21 órától tekinthető meg a Janus Egyetemi Színházban.

Ezek mellett bátran ajánljuk a fesztivállátogatók figyelmébe a Virágot Algernonnak című  előadást a Budapesti Operettszínháztól, a Momentán Társulat improvizációs estjét, az Örkény Színház Diggerdrájverét vagy akár Hegymegi Máté Kohlhaas című rendezését.

A fesztivál részletes programja a POSZT honlapján található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr638764480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása