Németh Kristóf figyelemreméltóan játssza el utolsó szerepét korábbi színházában: valódi feszültség érkezik vele a színpadra.
Nehéz úgy krimit csinálni, hogy az ne legyen se vontatott, se hatásvadász. Bagó Bertalan rendezése azonban A hűtlenség árát úgy mutatja be izgalmas és fordulatos cselekményű krimiként, hogy maga a darab nem is igazán az, hanem inkább egy kifordított lélektani játék, némi bűnügyi beütéssel.
Pikali Gerda, Németh Kristóf (fotó: Kanyó Béla)
Az alaptörténet szerint a férj számára terhessé válik a felesége, a válás anyagi okok miatt nem lenne számára ideális, így hát bérgyilkost fogad, aki megérkezik, ám várnia kell, amíg a férj biztos távolságba nem ér a tett helyszínéről. A várakozás alatt azonban meglehetősen abszurd beszélgetés kezdődik a feleség és a bérgyilkos között. Emiatt nehéz a Margarethet játszó Pikali Gerda és a bérgyilkost, Tonyt alakító Nagy Sándort játékáról véleményt formálni: karaktereik egy abszurd helyzetbe keveredve folytatnak beszélgetést, miközben maga az előadás egyáltalán nem mutatkozik abszurdnak. Éppen ellenkezőleg, A hűtlenség ára teljesen komolyan veszi magát, így végül egy profin megcsinált, korrektül eljátszott, olykor izgalmas, olykor szórakoztató előadást kapunk – a végeredmény egy furcsa kettős játék az abszurd és a realitás határán.
A szövegkönyvnek megfelelően Pikali Gerda nem hoz egy egységes figurát: alakításában egymás után jelenik meg a megtört, majd bosszúért kiáltó feleség, a végzet asszonya és a racionális nő lenyomata. Pikali játéka azonban sokszor túlzó, és bár a szövegben is viszonylag gyorsan váltakozik az általa megformált karakter hozzáállása és stílusa, a színésznő ugrásai még a szélsőséges élethelyzetekhez képest is szélsőségesek.
Németh Kristóf, Nagy Sándor, Pikali Gerda (fotó: Kanyó Béla)
Nagy Sándorról korábban már többször leírtuk, hogy musicalsztárból egyre jobb prózai színésszé érik – ez A hűtlenség ára esetében valamennyivel kevésbé látványos, de alapvetően ennek is a cselekmény az oka. Nem is azzal van a baj, hogy Nagy kifejezetten túljátssza a szerepet: ez egy önmagát spannoló és önmagát nagyon keménynek és macsónak mutató bérgyilkos esetében rendben is lenne. A problémás részek akkor jönnek, amikor ez az álarc lekerül: nem mindig derül ki, hogy Tony mit miért csinál. A karakterrel bajban van a színész és a kritikus is – utóbbi azért, mert nehéz eldönteni, mennyit írhat le anélkül, hogy túlságosan leleplezné a cselekményt a potenciális nézők előtt.
Az előadás és a történet a második felvonással és a férj, Jack, Németh Kristóf érkezésével pörög fel. Németh kifejezetten figyelemreméltóan játssza el utolsó szerepét korábbi színházában: minden fordulata és pálfordulása érdekes, hiteles, olykor meglepő, valódi feszültség érkezik vele a színpadra és a nézőtérre. Alakítása hihető, számos meglepetést képes okozni a közönségnek szavai és tettei változásával– ekkor válik a játék krimivé, hiszen a férj megjelenése meghoz némi – igaz, kiforgatott – racionalitást is.
Németh Kristóf, Pikali Gerda (fotó: Kanyó Béla)
Az előadás látványvilága egyébként, a történethez hasonlóan egyszerű, letisztult, kor- és helyzethű: Bátonyi György díszletei és Kovács Yvette Alida jelmezei teljes egészében az előadás reális vonalának vannak alárendelve: felső-középosztálybeli modern, jómódú lakásban járunk, a szereplők megjelenésében sincs semmi rendkívüli.
Különösen hálásak vagyunk Bagó Bertalannak azért, mert nem próbálta meg különböző, mostanában eléggé elcsépelt hang- vagy fényeffektekkel hatásvadászóbbá tenni az egyébként korrektül működő darabot: egyszerűen csak hagyja játszani a színészeit és engedi magától kibomlani a történetszálakat – ez egy ilyen előadás esetében nagyobb erény annál, mint ahogy az elsőre tűnik. Így hát csak a helyzet abszurditásából fakadó kihagyott ziccereket bánhatjuk, ettől elvonatkoztatva A hűtlenség ára élvezetes nézői élményt nyújt.
(2016. május 14.)
A hűtlenség ára adatlapja itt olvasható.