„Amikor 2011-ben Jászai Mari Színház igazgatója lettem, a közönségszervezés kérte, hogy igazgató úr, csak Csehovot ne! Akkor nem tudunk eladni semmit.” 

A POSZT versenyprogramjába bekerült a tatabányai Molière: Tartuffe. Ennek apropóján a címszerepet alakító Crespo Rodrigót kérdeztük az általa igazgatott tatabányai Jászai Mari Színházról és arról, hogy igazgatóként mennyire tud objektíven viszonyulni a szerepeihez. Válaszolt arra is, mit csinálna máshogy, ha Budapesten kapna egy színházat. 

2014-ben létrehoztátok a Jászai Mari Színház első állandó társulatát. Miért érezted azt, hogy erre szükség van? 

Ebben nőttem föl. Már a főiskolán is fontos volt, hogy kit hova vesznek fel. Nem azt mondom, hogy jobbak az előadások, amióta van társulatunk, de van egy plusz erő bennük. Véleményem szerint kiváló művészeket sikerült csapattá formálni az elmúlt két év alatt. 

Tartuffe - Megyeri Zoltán, Crespo Rodrigo (fotó: Szvatek Péter - Jászai Mari Színház, Népház)

Sok gyerekelőadást koprodukcióban készítetek. A saját társulat mellett miért van szükség ezekre? 

Tizenkét emberrel nem lehet kihozni ennyi gyerekelőadást. Nyitott szemmel járunk, keressük a jó előadásokat, kialakulnak hosszabb távú együttműködések is, például a MaNNával, a Stúdió K-val, a győri Vaskakas Bábszínházzal, stb.

Felnőtt előadások esetében pedig a művészi szempontokon túl az anyagi megfontolások is fontos szerepet játszanak a koprodukciók esetében. Egy nyolc-tízmillió forintos kiállítású darabhoz, ha több partner is van benne, elég egy színháztól két - két és fél millió forint. 

Említetted a gyerekelőadásokat, amikből arányait tekintve sok van a tatabányai színházban. Miért alakult ez így? 

Ezt örököltem. Úgy éreztem, hogy amire a városnak igénye van, azt ne hagyjuk abba, nagyon erős lába ez a színháznak, és kötelességünk is, hisz a városban nincs bábszínház, gyerekszínház. Ahhoz, hogy itt igazán rendszeres színházi fogyasztókká váljanak a gyerekek, az kell, hogy sokfélét lássanak és hozzák őket a pedagógusok vagy a szülők. Ez egy befektetés a jövőbe. Reményeim szerint, ahogy felnőnek ezek a gyerekek, természetes lesz nekik, hogy van egy színház Tatabányán, ahová el lehet menni és ahol jó előadások vannak. 

Gyerekelőadásokkal nehezebb szakmai sikereket elérni? 

Azt gondolom, hogy ezek az előadások egyre inkább benne vannak a színházi köztudatban. Lehet, hogy csak azért érzem így, mert a Jászai Mari Színház közönsége nagy fogyasztója a gyerekelőadásoknak. Most éppen a kaposvári Biennálén különdíjat is kaptunk a Kutyafül, macskakő, egérút című előadásunkra, ami egy nagyon fontos elismerés. 

A megörökölt dolgok mellett az is szembetűnő, hogy mennyi újdonságot hoztok a színház életébe. Ilyen például a MOST FESZT. 

A MOST FESZT-re azt lehet mondani, hogy abszolút siker. Az elsőt még óvatosan fogadták, volt, hogy vadászni kellett a nézőket, a másodikra már előre nagy volt az érdeklődés, és száz százalék fölött volt a látogatottság. Ami jól hangzik, de az egyik terem 87 férőhelyes, a másik pedig 130-150, attól függően, hogy hogyan lehet betenni a díszletet. Annak ellenére, hogy ez egy rétegfesztivál, a város megszerette, az emberek igénylik, bérletet vesznek rá. Abból is kiderült, milyen fontos nekik, hogy az előadások utáni közönségtalálkozókon ott maradtak beszélgetni az alkotókkal, és őszintén kérdeztek, kritizáltak. 

(A portrét Hagymási Bence készítette.)

Volt olyan újítás, ami nem sikerült vagy megbukott? 

Nyilván nem minden előadás lett siker, de ezek is fontos dolgok. Az Édes Anna például megosztó előadás lett. De amikor meghívták a Vidéki Színházak Fesztiváljára, akkor érezhető volt, hogy Pesten máshogy fogadta a közönség, és ott siker volt. Igazából az a kudarc számomra, hogy azokat az előadásokat, amiket igazán szeretünk vagy akár közönségdíjasak is, le kell vennem, mert elfogy az a nézőmennyiség, amely érdeklődik Tatabányán a színház iránt. Ami viszont jó jel, hogy egy pár százalékkal évről évre növekszik a felnőtt bérletek száma, most is növekedett három-négy százalékkal. Megérdemelné az alkotógárda, hogy ezeket az általunk szeretett és a nézők által is kedvelt előadásokat a színház hosszabban tudja műsoron tartani. Amikor a stúdióban létrehozunk egy előadást, akkor az a huszadik, harmincadik alkalomig fejlődik, különösen, ha a rendezők jönnek, és karban tartják az előadást. Ugyanez egy kilenc-tizenegyes nagyszínpadi szériánál nem nagyon tud megtörténni. 

Ha úgy hozná a sors, máshol is vállalnál színházat?

Itt még nagy munka vár ránk, úgy érzem, nem futotta ki magát ez a történet. Először is nem gondolom, hogy nyugdíjas állás ma Magyarországon színházigazgatónak lenni, sem egy helyen, sem pedig úgy általában. Most érzek magamban annyi erőt, hogy ezt csináljam. Nem tudom, mi lesz, ha lejár a mandátumom, mennyire érezzük, hogy amit a munkatársaimmal csináltunk, az kerek. Ha nem érezzük, hogy továbbra is energikusan tudjuk csinálni, akkor érdemesebb egy friss erőnek jönnie, aki teljes elánnal tudja továbbvinni a színházat. 

Egy budapesti színház vezetése biztos, hogy másfajta történet lenne. Mi olyan értelemben mégiscsak népszínházat csinálunk, hogy van mindenféle műfaj, lehetőség szerint úgy, hogy mindenki élvezze a színházat, azok is, akik a könnyedebb előadásokat kedvelik, és igyekszünk azokra is figyelni, akik egy nehezebb darabot is szívesen vesznek. A legnehezebb ezt egy előadásba belesűríteni. (nevet) Őszintén megmondom, a komédiákkal vagyunk a legnagyobb gondban. Legalábbis nehezen találom meg azt a komédiát, amiről úgy érzem, hogy tartalmas szórakozás lehet. Nagyon sok, számomra túl könnyed komédia van, és félek, hogy ha errefelé megyünk, akkor csorbát szenved, amit elkezdtünk. Az egyszerűt mindig könnyebben elfogadják. 

Teltház a kamarateremben

Azt szeretem a bérletezésben, hogy olyan, mint amikor bemegyünk egy Michelin-csillagos étterembe, és lehet hogy olyasmiket is megkóstolunk, amikre nem is gondoltunk, és azt mondjuk, hogy azért ez rendben van. Amikor 2011-ben a Jászai Mari Színház igazgatója lettem, a közönségszervezés kérte, hogy igazgató úr, csak Csehovot ne! Akkor nem tudunk eladni semmit. Így indítottunk, és azért azóta szerencsére már volt Csehov-bemutatónk, a Sirály Rába Roland rendezésében, amit szerettek a nézők. És a következő évadban még tovább játszunk ezzel a darabbal, hiszen a Sirály harmadik és negyedik felvonása közti két évről Kiss Csaba ír a színház számára Nappalok és éjszakák címmel egy új darabot. 

Kötve az ebet a karóhoz, hogy ha Budapesten csinálnál színházat, akkor mit csinálnál máshogy? 

Biztos, hogy egy kicsit útkeresőbb színház lenne, bátrabban mernénk nyúlni fiatalabb, a pályájuk elején álló rendezőkhöz. És mindenképpen keresném a lehetőséget, hogy több ősbemutató legyen magyar szerzőktől, és külföldi szerzőktől egyaránt. 

Mennyire fontos visszajelzés, hogy meghívták az előadást a POSZT-ra? 

Most, hogy meghívták, azt lehet mondani, hogy fontos. De minden évben jelöltünk előadásokat, amiket nem hívtak meg. Most a válogatóknak éppen ez az előadás tetszett annyira, hogy meghívják. Lehet, hogy ezek a válogatók az előző évadból is választottak volna, lehet, hogy az előző válogatók ezt se választották volna be, nem tudom. De mindenképpen jó érzés, a társulat nagyon örül, nagyon várjuk. Én magam kétszer voltam POSZT-on előadással, az elmúlt években pedig nézőként, és jó volt az a forgatag, jó volt egymás után nézni előadásokat. Remélem, hogy a versenyprogramban való szereplésünkkel megdunsztolódunk egy kicsit a szakmában. 

Milyen visszajelzések fontosak a számodra? 

Van egy-két ember, akinek a véleményére adok. Emellett amikor játszunk, van egy közvetlen visszajelzés a nézőktől. Az ember érzi, hogy mi az, amit szeretnek, ez egy nagyon fontos lakmuszpapír. És időnként már írnak is rólunk, ami szintén jó. 

A fesztiválokra való meghívás is ilyen visszajelzés. Örülök mindegyiknek, még akkor is, ha el nem tudom képzelni, hogy például hogyan lehet majd színpadra állítani a Városmajorban a Molière: Tartuffe-öt, ami egy stúdió-előadás. Már többször hívtak a Szemlére előadást tőlünk, de a rendezők így-úgy mindig kifaroltak belőle, mert a vendégjáték nem adta volna vissza az eredeti hangulatát. Szikszai Rémusz azt mondta, hogy halt már meg úgy előadása, hogy nem engedte csak bizonyos körülmények között játszani és ezt most ne csináljuk babonából se. Úgyhogy megyünk és megpróbáljuk. 

Tartuffe -Crespo Rodrigo, Major Melinda (fotó: Szvatek Péter - Jászai Mari Színház, Népház)

Ha meghívnak egy éve a POSZT-ra, mit tettél volna: részt vettél volna a versenyen vagy visszaléptél volna? 

Nem tudom, mit csináltam volna, mert ez egy összetett dolog és az egész voltaképpen abból indult ki, hogy Csáki Juditot kihúzták. Azért sem  egyszerű ez, mert hogy ha valaki perben áll, akkor hogyan ítélkezik. (Csáki Judit néhány nappal a tavalyi POSZT előtt nyert első fokon abban a perben, ami a Kaposvári Egyetemről való, Vidnyánszky Attila hatáskörében történt eltávolítását vizsgálta. És eközben Vidnyánszky Attila  Isten ostora című rendezése az egyik versenyelőadás volt - a szerk.) De én biztos nem húztam volna le senkit, ha az a zsűri, akkor az a zsűri. De ha ez kellett ahhoz, hogy történjen valami, akkor talán megérte. Lehet, hogy ez az utolsó csepp kellett, hogy elinduljon valami. 

Lenne, ami számodra a mostani változtatásokon túl még jobb irány lenne? 

Azt jó lenne visszahozni, hogy ne csak az történjen, hogy lemegyünk, másnap a szakmai beszélgetés és megyünk haza. Bár tudom, ez nem egyszerű.

Beszéljünk egy kicsit az előadásról, amivel lementek a POSZT-ra. Mennyire lepett meg, amikor Szikszai Rémusz rád osztotta Tartuffe szerepét? 

Ez egy bújtatott kérdés, ugye? (nevet). 

Igen. 

Nem lepett meg. Az a ritkábbik eset, hogy a rendezők hoznak darabot, az évadot én állítom össze és véglegesítem, mert így tudok törődni a társulattal, és szeretem, ha viszonylag kiegyenlített évadunk van. Amikor kezd kialakulni az évad, többször is összeülünk a vezetőkkel, és megpróbáljuk kiosztani a szerepeket, természetesen hagyva lehetőséget arra, hogy a rendező tudjon változtatni. Olyankor van, amiben engedek, van, amiben nem. Rémusszal Skype-on kezdtünk el erről beszélgetni. Elmondtam neki a darabot, és elmondtam a szereposztást is. Tehát nem ő kért fel engem, hanem én kértem fel őt, de volt joga változtatni. 

Tartuffe - Crespo Rodrigo, Dévai Zsolt (fotó: Szvatek Péter - Jászai Mari Színház, Népház)

Mennyire tudsz objektívan ajánlani vagy általában viszonyulni egy előadáshoz, ha te vagy a főszereplő? 

Címszereplő, nem főszereplő. A főszereplő Orgon. Ha arra gondolsz, hogy magamnak keresek darabokat, akkor ez nem így van, elég, ha megnézed az évadot. Jóval több darabban tudnék benne lenni, mint amennyibe belemerészkedek. A kitalálásukban részt veszek, mindegyiket nagyon izgalmasnak tartom, és bármelyikben szívesen játszanék. És olyan is van, hogy nem feltétlenül szeretném megcsinálni, mégis megcsinálom, mert másképp nem tudjuk kiosztani a szerepeket, illetve arra is volt példa, hogy titokban szerettem volna valamit eljátszani, de fel sem merült a nevem. 

Eszünkbe sem jutott volna ajánlani a POSZT-ra, ha Rémusszal nem gondoljuk jónak. Tavaly szerepelt A tribádok éjszakája a MOST FESZT-en, most is befért volna a Molière: Tartuffe, de szándékosan nem tettük be, mert nem akartunk házi fesztivált csinálni. Akkor még nem tudtuk, hogy megyünk a POSZT-ra. Szerintem ez is egyfajta önmérséklet. 

De értem én, színészigazgatónál ez mindig kérdés, rendezőigazgatónál nem szoktam olvasni, hogy miért épp te rendezed ezt a darabot vagy miért épp a te általad rendezett előadás kerül ajánlásra egy fesztiválra. 

Hogyan lehet megközelíteni Tartuffe szerepét? 

Ez a színdarab nem ad lehetőséget arra, hogy megértsük, Tartuffe miért ilyen. Előéletéről nem sokat tudunk, csak annyi hangzik el, hogy a templomlépcsőn kéregetett, az alamizsna felét szétosztogatta, és ez annyira meghatotta Orgont, hogy befogadta a házába. Nem tudjuk, miért lett ilyen vagy esetleg milyen sérelmek érték. Sok mindenkivel beszéltünk erről, és arra jutottunk, hogy Tartuffe ilyen, mert csak. Ezért is Orgon a főszereplő, mert neki van egy útja, tőle-belőle többet kapunk. 

Mik voltak a szempontok az új évad kitalálásakor? 

Sajnos az anyagi lehetőségek elég erősen beleszólnak az évadterveinkbe. Emellett az is fontos volt, hogy a társulatban lehetőség szerint mindenkinek legyen olyan dolga, ami kellő kihívást jelent neki. Szempont volt, hogy ebben az évadban is velünk dolgozzanak azok a rendezők, akiket szeret a társulat. És a Molière: Tartuffe után majdhogynem adta magát, hogy elővegyük Az imposztort is. Azok a kérdések, amikkel Spiró foglalkozik, előkerültek nálunk is, a Tartuffe próbáján.