A kezdőrúgást Alföldi végezte, Darvasi Lászlónak passzolt, és noha a gólokat a magyar válogatott rúgta, a mérkőzést a Diggerdrájver nyerte. Kommentátor: B. Kiss Csaba.

A versenyprogram kihirdetésekor sejteni lehetett, hogy az Alföldi Róbert által készített Lear király nagy érdeklődést fog kiváltani már csak a rendező személye miatt is (vagy elsősorban azért), és azt is, hogy az előadást másnap követő szakmai beszélgetés sem üresen kongó teremben zajlik majd. A Pécsi Nemzeti Színház nem éppen a célra való N. Szabó Sándor Termében természetesen egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Ezúttal nem a mostanra már megszokott előre megbeszélős formában kezdődött a beszélgetés, hanem in medias res az alkotókkal, mindenekelőtt Nádasdy Ádámmal, a darab fordítójával, Alföldi Róbert rendezővel és a Bohóc szerepét játszó Kováts Adéllal. A főszerepet alakító László Zsolt sajnos nem volt jelen, de akit érdekel a darabról és saját szerepéről alkotott véleménye, interjúnkban elolvashatja.

Lear király - Kováts Adél, László Zsolt (fotó: Toldy Miklós)

Nádasdy Ádám izgalmas fordítástechnikai részleteket osztott meg a közönséggel, például hogyan döntött a tegezés, illetve a magázás mellett, miként beszélteti az idősebbeket, illetve a fiatalabbakat, és kritikát is megfogalmazott a darabbal kapcsolatban: szerinte Gloucester szemkivájásának jelenete feleslegesen hosszú, ami súlyos hiba Shakespeare-től. Erre Alföldi Róbert azt mondta, irodalmilag lehet, de nem az színházilag, és épp ebből látszik, hogy Shakespeare igazi színházi ember, hiszen a véres jelenetekre éhes közönségének igényeit ily módon is ki kellett elégítenie.

A Pécsi Harmadik Színház versenyelőadásának, a Piszkavasnak a szakmai beszélgetésén már jóval kevesebben voltak jelen, ami viszont lehetőséget adott arra, hogy valóban a közönség szólaljon meg, így érdekfeszítő vita alakulhatott ki az előadás kapcsán.

A Színházi Dramaturgok Céhe 31. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar dráma Nyílt Fórumát, amely ezúttal a korábbiaknál jóval szerényebb méretekben zajlik. Mindössze három kortárs író darabja kerül felolvasószínházi bemutatásra – Darvasi Lászlóé, Térey Jánosé és Závada Pálé –, az új kortárs drámák versenye ezúttal elmarad. Persze ennek is mi más az oka, mint hogy ez a POSZT-on belüli rendezvény évről évre kisebb összegből gazdálkodik, de ezt a kulturális szférában mindennapos megszorítások idején már szóvá sem tesszük, annyira természetes. Az anyagi mellett idén egy még súlyosabb veszteség is érte a Nyílt Fórumot: nemrég halt meg Solténszky Tibor dramaturg, az esemény fő szervezője és motorja.

A mai napon Darvasi László Odakint című drámáját mutatták be Bagó Bertalan rendezésében, Lőkös Ildikó dramaturgi munkájával. Az író a darab ötletét Ascher Tamásnak köszönte meg, hiszen abból a színházi berkekben közismert jelenségből indul ki, hogy Ascher előszeretettel kísérgeti ki a színházteremből az előadásait köhögésükkel megzavaró nézőket. Ennek megfelelően a színház előcsarnokában járunk, ahol a kikísért köhögők és a későn érkezők gyülekeznek a ruhatáros és a büfés társaságában, miközben kintről egy tüntetés hangjai hallatszanak be. Különböző alakok vonulnak fel az idős történelemprofesszortól kezdve a vértől irtózó orvostanhallgatón keresztül az okleveles, erdőjáró ápolónőig, keresztmetszetet adva napjaink magyar társadalmáról.

Darvasi László (fotó: feol.hu)

Az előadást követő beszélgetésre hiába vártuk az írót, nem jött el és elérni sem lehetett, pedig egyvalaki bizonygatta, hogy ő még látta Pécsett. Ez talán annak fényében nem is volt baj, hogy így a többi alkotó kicsit szabadabban mondhatta el kritikáját a darabbal kapcsolatban, és volt is mit mondani. Így például, hogy nincs drámai íve sem a történetnek, sem a szereplőknek, akik feleslegesen sokat és túlságosan irodalmi stílusban beszélnek, ahelyett, hogy az életből ismert módon fejeznék ki magukat. Igaz, ami igaz, Darvasi darabja inkább tűnt irodalmias párbeszédek füzérének, mint valódi drámának, és ahogy Seress Zoltán, a felolvasószínházi performansz egyik szereplője mondta, rádiójátékként jobban el lehetne képzelni, mint színpadon.

Hogy Darvasi miért nem jött el, az én ott-tartózkodásomig nem derült ki, de fölmerült bennem a gyanú, hogy a közismerten futballkedvelő író már javában az osztrák-magyarra melegített. Színházi program helyett ezúttal én is inkább ezt választottam, persze maradtam a Zsolnay Negyed területén, és az Eb-szurkolók külön  e célra létrehozott klubjában követtem a magyar válogatott első meccsét a franciaországi tornán. Bár nem vagyok kifejezett focirajongó, de azt, hogy már nem is olyan rövid életem során először van kint nemzetközi versenyen a magyar csapat, nem akartam elmulasztani. Az egész generációm úgy nőtt föl, hogy nem lehetett részese annak, aminek nagyszüleink, szüleink nemzedéke, és bár tudom, hogy egy fikarcnyit sem lesz jobb hely ez az ország attól, ha kint vagyunk az Európa-bajnokságon, netalántán még meccset is nyerünk, mégis fontosnak érzem, hogy legyenek ilyen közösségi élményeink.

Közönségtalálkozó a Portugál című előadás előtt - Pelsőczy Réka, Bán János, Csuja Imre (fotó: POSZT)

A meccs előtt a lassan gyülekező szurkolók természetesen találgatásba kezdtek a végeredményt illetően, és nagy többséggel arra jutottunk, hogy egy null-nullás döntetlennel simán kiegyeznénk. Csak egy idősebb, szakállas férfi kötötte az ebet a karóhoz, hogy szerinte bizony kettő-nullára leverjük a sógorokat, amire persze csak elnéző mosoly volt a válasz. Ki gondolta volna, hogy neki lesz igaza… Ahogy egy előadásnak, egy focimeccsnek is megvan a maga dramaturgiája, és bizony az első félidőt csupán azért nem hagytam ott, mert mégiscsak a magyarok játszottak. A konfliktus – az első gól – kicsit későn érkezett, onnantól aztán újabb és újabb fordulatokon keresztül – kiállítás, második gól – jutottunk el a nem remélt happy endig. Az egy-nullát követően hirtelen megtelt a terem: ahogy hallottam, az éppen zajló kinti zenés program közönsége rohamszerűen indult el meccset nézni – ezen a délutánon nehéz volt az osztrák-magyarral versenyezni. Ez után a meccs után már nem csak halvány reménysugár a továbbjutás, persze ezért még meg kell küzdenünk Izlanddal és Portugáliával.

Ha már Portugália, a meccsel egy időben a Katona József Színház Portugál című előadása ment az E78-ban. Ahogy a tavalyi Nyílt Fórumon kiderült, ez a rendezvény tette lehetővé a szerzőnek, Egressy Zoltánnak annak idején, hogy megírja a drámát, amelyből Lukáts Andor rendezte meg a már tizennyolc éve töretlen sikerrel futó előadást. Értesüléseim szerint a pécsi közönség reakciója némileg eltért a budapestiétől: itt jobban vették a vidéki élettel, a lerobbant provinciális miliővel kapcsolatos poénokat, bizonyára nem függetlenül attól, hogy ez a világ itt sokkal közelebb van, mint Budapest V. kerületében.

Portugál - Lengyel Ferenc, Csuja Imre (fotó: POSZT)

A Portugál szereplői a magyar vidék reménytelenségéből a képzeletük által meséssé színezett Portugáliába vágyódnak egy boldogabb életért. Mikor Egressy a ’90-es évek közepén megírta a drámát, az ilyen vágyak jobbára vágyak maradtak. Aztán ahogy megnyíltak előttünk Európa kapui, egyre többen elkezdték vágyaikat valóra is váltani. A vágyott ország persze nem Portugália, hanem Anglia lett, azon belül is London, amely néhány év alatt az egyik legnépesebb magyar várossá nőtte ki magát. Ide vándorolt ki az a nehézgépkezelő is, aki harminc évnyi munka után döntött úgy, hogy majdnem ötvenéves fejjel, alapszintű angol nyelvtudással családostul elhagyja Magyarországot, és a ködös Albionban próbál szerencsét. Történetét „diggerdriver” néven blogban osztotta meg a világhálón – Bagossy László rendező és Epres Attila főszereplő ebből készítették el a Diggerdrájver című előadást, amelyet az Örkény Színház hozott el a POSZT Fesztiválra.

Ha az osztrák-magyar meccs utáni eufóriában úgy éreztem, igen, most jó magyarnak lenni, az esti előadás jókora pofonnal józanított ki a győzelemmel végződött játék által keltett illúzióimból. Merthogy a Londonba kivándorolt markolós azt írta, egyáltalán nem bánta meg, hogy elhagyta Magyarországot, honvágya nincs, és örül, hogy végre egy biztonságosabb és kiszámíthatóbb országban élhet boldogabb életet, és ha már nem is magának, de fiának teremthet egy reménytelibb jövőt, mint ami otthon várna rá.

            Diggerdrájver - Epres Attila (fotó: Gordon Eszter)

Epres Attila, aki a vele készült interjúnkban részletesen beszélt az előadás születésének körülményeiről, nagyszerűen jeleníti meg ezt az egyszerű melóst, aki minden írónál pontosabban és ütősebben tudja megfogalmazni, hogy miért dönt valaki a kivándorlás mellett, hogy mit hagy ott és mit kap cserébe azért, amit otthagyott. A blogfolyam felmondása közben egy teljes személyiség és egy teljes életút bontakozik ki előttünk, egy ember, aki mindig a szakmájának élt, aki két kezével építette fel a házát Magyarországon, és aki mindent hátrahagyva úgy döntött, hogy itthon nem érdemes tovább folytatni. Szövege rendkívül élő, humoros és mély, ahogy az előadás maga is: a színészi játék mögött folyamatosan érezzük a valóság feszültségét, ami egyedülálló, ugyanakkor nagyon szomorú élményt teremt.

A hatodik napon végül a játék és valóság közötti mérkőzésből a valóság került ki győztesen.

Kapcsolódó

Első nap - Amit elhiszünk és amit nem
Második nap - Amire emlékezni fogunk és amire nem
Harmadik nap - Egy nyári nap egy jópofa S.Ö.R.-rel
Negyedik nap - Gyerekcipő, felnőttcipő
Ötödik nap - A szakmai beszélgetéstől a happy endingig