A kecskeméti Katona József Színház igazgatója szerint azoknak a színházaknak nincs értelmük, amelyek nem kísérleteznek. 

A Cseke Péter által igazgatott kecskeméti Katona József Színház több év kihagyás után egyszerre két versenydarabbal tért vissza a POSZT-ra, és a Macska a forró bádogtetőn egyebek mellett a legjobb előadás díját is elhódította. Vele beszélgettünk a POSZT jövőjéről, a színházi kísérletezés fontosságáról és a fiatalokat meghódító Hamletről. 

Tagja a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének, így nem puszta kíváncsiságból kérdezem: mit gondol, milyennek kell lennie egy majdani versenyprogramnak?

Személyes véleményem az, hogy a POSZT versenyprogramjának nem keresztmetszetet kell adnia, hanem olyan kiemelkedő, innovatív előadásokat felsorakoztatni, melyek rendezői értelmezésben, darabválasztásban vagy színészi teljesítmény terén bizonyulnak a legjobbnak – ez persze nem könnyű feladat a válogatók számára. Nem szerencsés, ha a válogatás kapcsán az az érzésünk támad, hogy jelentős szempont az, hogy innen is, onnan is kerüljön be egy-egy előadás, hogy senki se sértődjön meg, aki számít – úgy gondolom, ha egy színháznak négy kiemelkedő bemutatója is volt, akkor kerüljön be mind a négy.

Ezen túlmenően én szívem szerint díjakat sem osztanék, hiszen akkor az lenne az elismerés, ha meghívnak egy előadást. 

Cseke Péter

Kecskemétről a Macska a forró bádogtetőn (r.: Zsótér Sándor) és a Tóték (r.: Rusznyák Gábor) révén két előadás is bekerült az idei versenyprogramba. Mit jelent ez a társulat számára?

Ha egy szerintünk jól sikerült előadást nem hívnak meg, akkor  néhány napig szomorúak vagyunk, aztán megy tovább az élet… Ha bekerül egy előadás, akkor a társulat lelkesen készül, és a POSZT végéig nagyon boldog. Ha két előadást is meghívnak, az azért már jelent valamit, és örülök, hogy a szakma elismeri a munkánkat. Külön elégedett vagyok amiatt, hogy a Macska a forró bádogtetőn és a Tóték csapata között nincs átfedés, így több színészünk mutathatta meg magát a Pécsre látogató szakmai közönségnek. 

A Macska a forró bádogtetőnnek odaítélte a szakmai zsűri egyéb elismerések mellett  a fesztivál legjobb előadásának díját. Színházigazgatóként hogyan éli meg ezt az elismerést?

A „legjobb előadás” elismerésre mindig úgy tekintettem, mint a fesztivál fődíjára, így nagyon boldog vagyok, hogy a zsűri ezt az előadást találta érdemesnek erre a díjra. Ugyanakkor büszke vagyok a kecskeméti társulatra. Nagyon köszönöm a munkájukat, és gratulálok Trokán Nórának és Csombor Teréznek is. Hozzáteszem: ez az egész társulat elismerése, nemcsak az alkotók, de mindenki közös munkájának eredménye, a világosítótól a gazdasági vezetőig, a fodrásztól a kárpitosig. 

Macska a forró bádogtetőn - Szemenyei János, Trokán Nóra (fotó: Walter Péter)

A Szakmai Tanácsadó Testületben a közlemény szerint a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara delegáltjaként vesz részt – ennek mi a jelentősége?

Megpróbálok az egyetem érdekében harcolni, mivel osztályvezető tanár leszek a most kezdődő tanévben, szívügyem, hogy minél jelentősebb mértékben megmutathassák magukat az egyetemek. 

Sokak véleménye szerint idén két egyetemi vizsgaelőadás, az ódrys Sirály és a kaposvári Psyché is megérdemelte volna azt, hogy a versenyprogramban is részt vegyen. Mennyire lett volna szerencsés az, ha valóban bekerülnek?

Alapvetően úgy gondolom, hogy nekik még nem kell versenyezniük, az azonban mindenképp örömteli, hogy az OFF-programban megjelentek ezek az előadások. 

Az idei POSZT-on ön is színpadra lépett: a Kodály Központban vendégeskedett a Madách Színházban több mint harminc éve változatlan rendezésben és szereposztással futó Páratlan páros. Hogyhogy nem fulladt ki több évtized alatt ez a bohózat?

Ha lenne receptje az ilyen hosszan tartó, nagy sikereknek, mindannyiunk dolga egyszerű lenne. A Páratlan páros kiváló darab, humoros helyzetekkel és szöveggel, amelyeket azonban nagyon komolyan kell vennünk és játszanunk, erősen koncentrálva a másodpercre kiszámított, koreográfiaszerű rendezésre. Az előadás halálát jelentené, ha lazítanánk vagy könnyelműsködnénk. 

(Páratlan páros - Szerednyey Béla, Cseke Péter)

A kecskeméti színháznak ön az igazgatója, Rusznyák Gábor a főrendezője, Réczei Tamás a művészeti vezetője. Hogyan oszlik meg önök között a munka?

Rusznyák Gábor ettől az évadtól kezdve a társulatunk tagja, egyelőre mindketten tanuljuk ezt az új helyzetet. Úgy éreztem, hogy a színháznak frissítésre van szüksége. Gábort régóta ismerem, és nagyon szimpatikus számomra az, ahogy ő a színházról gondolkodik, még ha nem is értünk mindenben egyet. Azt is szeretném, ha ki tudnám nevelni azt a csapatot, amely majd át tudja venni tőlem a színházat, amikor én már nem leszek igazgató. 

Rusznyák Gábor főrendezőként a Tóték mellett a Hamlettel mutatkozott be. Miután megnéztük az előadást, a visszaúton kritikusokkal arról beszélgettünk, hogy egy vidéki városban, ahol húsz-harminc évente kerül műsorra a Hamlet, és sok néző csupán ezt az egy rendezést látja Shakespeare művéből, mennyire szerencsés, ha az előadás elmegy művészkedő, nehezen követhető irányba, mint megítélésem szerint jelen esetben.

Egy színháznak mindig kísérleteznie kell: annak a színháznak, amely ezt nem teszi, nincs értelme. A Hamletünk olyan nagy sikerrel szólította meg a fiatal közönséget, hogy a hatalmas vastapsot követően odajött hozzám az előadásban játszó Porogi Ádám, Kocsis Pál és Zayzon Zsolt, hogy ha már így meg tudta érinteni Hamlet története a fiatalokat, akkor kár lenne elengedni a kezüket, és ha megszervezem, ők szívesen elmennek az iskolákba beszélgetni az érdeklődőkkel a Hamletről.

Emellett tapasztalataink szerint az idősebb közönség sem utasította el ezt a változatot. 

Ön is minden évadban rendez Kecskeméten, általában bohózatokat. Nem gondolkodik a saját maga számára valamilyen kísérletezőbb előadáson?

De, van néhány darab, amivel kacérkodom, de igazgatóként az a feladatom, hogy az alkotókat minél jobb helyzetbe hozzam. Ha ennek az az ára, hogy én hátrébb lépek és gyerekdarabokat vagy vígjátékokat rendezek, akkor azt el kell fogadnom. Hozzáteszem: örömmel és kedvvel rendezem ezeket az előadásokat. Nagyon szívesen megrendeztem volna pár éve a Caligula helytartóját, de akkor Bagó Bertalannak mást kellett volna csinálnia, így végül átengedtem neki a lehetőséget, és ez jó döntésnek bizonyult, hisz érzésem szerint remek előadás született. 

Macska a forró bádogtetőn - Szemenyei János, Trokán Nóra (fotó: Walter Péter)

Hogyan fogadja a közönség a progresszívebb előadásokat?

A Macska a forró bádogtetőnt egyszerűen nem tudjuk annyiszor játszani, amekkora érdeklődés lenne rá. Nagyon jó visszhangja van a városon belül is az előadásnak, és attól, hogy a POSZT-on egy nagyobb színpadra tették fel Zsótér Sándorék a díszletet, kinyílt annak a lehetősége, hogy mi is kipróbáljuk az előadást nagyobb térben.

Úgy gondolom, az természetes, hogy a nagyszínház népszínházi vonulatot képvisel, de fontos, hogy az operettek és vígjátékok is magas színvonalon valósuljanak meg. A kamaraszínházunk alkalmas arra, hogy komolyabb előadásokat mutassunk ott be, a stúdiószínpadon pedig teret adhatunk a progresszívebb kísérleteknek.