7óra7

Világhírű rendező előadása Gyulán

Világhírű rendező előadása Gyulán

2016. 07. 10. | 7óra7

A XII. Shakespeare Fesztivál kiemelt külföldi előadása idén a litván rendező, Oskaras Koršunovas Szeget szeggel című rendezése.

Az immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál minden évben színvonalas Shakespeare-produkciókat hoz el a világ minden tájáról. Olyan világhírű rendezők előadásai fordultak meg már itt, mint Peter Brook, Andrei Şerban, Luk Perceval, Silviu Purcărete, Eimuntas Nekrošius vagy Robert Sturua.

szeg.jpgSzeget szeggel (fotó: Gyulai Várszínház)

A szintén világszerte ismert és elismert litván alkotó, Oskaras Koršunovas immár negyedszerre hozza el valamely rendezését a fesztiválra: korábban itt vendégeskedett a Szentivánéji álommal és a Rómeó és Júliával is, A viharból készült Miranda című előadásnak pedig Gyulán volt a világpremierje 2011-ben. Koršunovas ezúttal legújabb, a Varsói Drámai Színház társulatával készült Szeget szeggel című rendezése jön a Békés megyei városba.

szeg_all_ok.jpgShakespeare-nek ezt a darabját a színművek közé szokták sorolni, mert a komédia és a tragédia határán egyensúlyoz, nagy teret adva a rendezőknek az értelmezési irány megválasztásában. Magyarországon ritkán látható darabról van szó, de éppen Gyulán már két változatban is láthatta a közönség: mind a Craiovai Nemzeti Színház, mind a moszkvai Vahtangov Színház előadása a sötét tónusokat emelte ki a shakespeare-i műből.

(Szeget szeggel - fotó: Gyulai Várszínház)

Koršunovas a Bécs vezetését ideiglenesen átvevő és az erény terrorját megvalósító álszent Angelo történetében a hatalom működését kívánta ábrázolni, a díszlet ennek megfelelően egy parlament ülésterme, amely lehetne a világ bármely pontján. A rendező így vallott a darabról: „Ez a hatalom története a maga drámaiságában és képtelenségében. Shakespeare felteszi a kérdést, hogy az uralkodó tud-e igazságos és erkölcsös lenni, vagy csak azért használja az erkölcsöt, hogy segítségével elnyerje a hatalmát.

Az előadás július 12-én, kedden 20 óra 30 perctől tekinthető meg az Erkel Ferenc Művelődési Házban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr958877140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása