7óra7

Ódry Színpad – A kezdetek

Ódry Színpad – A kezdetek

2016. 08. 15. | Szabó Zsuzsa

Budapesten csak egyetlen olyan színház van, ahol szinte az összes kiváló színészünk színpadra lépett már.

Közeledik a szeptember 17-ei Színházak Éjszakája, mi pedig ennek apropóján bemutatjuk a programban résztvevő színházakat. Ezúttal az Ódry Színpad kerül sorra. 

Valószínűleg nem életük legnagyobb szerepét kapták, de biztos, hogy olyat, ami meghatározta további pályafutásukat. Az 1958-ban nyitott Ódry Színpad ugyanis a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (Színmű), akkoriban még Színház- és Filmművészeti Főiskola játszóhelye. A huszadik század első felének nagynevű színházi személyiségéről, Ódry Árpádról elnevezett intézmény egy olyan önálló játszóhely tehát, mely 1958 óta „szolgálja” a színházi képzést, így megmutatkozási lehetőséget biztosít az egyetem diákjainak. 

siraly_devenyi_zoltan.JPG           Sirály (fotó: Dévényi Zoltán)

A színpadok a Színmű épületeiben találhatóak. A legnagyobb előadásokat a 261 néző befogadására alkalmas Ódry Színpadon, a kisebbeket a padlástérben lévő Kamarateremben játsszák. Mindezen felül több kisebb stúdiószínpada is van az intézménynek. 

Különböző színpadaival azonban nem pusztán az infrastrukturális háttér szerepét tölti be a diákok életében. Többek között azért is fontos helyszín, mert a diákok először itt próbálhatják, illetve muszáj kipróbálniuk magukat „élesben”: az előadások nagy része ugyanis vizsgaelőadásként születik. Ehhez az is hozzátartozik, hogy bőven szabadjára engedhetik fantáziájukat, hiszen itt még szinte mindent szabad. Ennek köszönhetően a színházban a legkülönfélébb műfajú, tematikájú és minőségű előadások születnek. Itt ugyanúgy megfér egymással a musical és a monodráma, mint a fizikai színházi előadás és a bábelőadás. 

odry.jpg

Emellett az Ódry az első nagy találkozások, közös munkák helyszíne is. A diákok ugyanis nem csak neves szakmabeli tanáraikkal dolgozhatnak együtt, hanem egymáson is kipróbálhatják magukat. A Színmű folyamatosan bővülő színházi képzési palettájának köszönhetően nem feltétlenül csak a hagyományos értelemben vett színészek és rendezők tanulnak itt. Mellettük többek között bábszínházi és fizikai színházi rendezők és színészek, dramaturgok, rendezőasszisztensek segítik egymás munkáját. De megtalálható itt drámainstruktor képzés is, melynek diákjai például a tavalyi Színházak Éjszakája programot is szervezték. 

Sor kerülhet intézmények közötti együttműködésre is. Itt dolgozott együtt először például a színművész szakra járt, de azóta rendezőként is sikeres ifj. Vidnyánszky Attila és az akkor még a Zeneakadémia zeneszerzés szakos diákja, Kovács Adrián is. Azóta több előadást is maguk mögött tudhatnak, legutóbb a Budaörsi Latinovits Színházban. A még a Színműn tanuló, vagy már éppen végzett hallgatók közreműködésével készített Liliomfi több fesztivált megjárt, többek között a POSZT versenyprogramjába is bekerült. 

tajtek_dudas_erno.jpg          Tajtékos napok (fotó: Dudás Ernő)

Bár a bemutatókkal kapcsolatban nehéz eltekinteni attól, hogy diákok hozzák létre őket, korántsem kivételes eset, ha egy-egy előadás a legjobb produkciók közé kerül. Gondoljunk például a több évad óta futó Tajtékos napokra, az azóta befutott rendező, Fehér Balázs Benő egyik első munkájára, az idei évadban a negyedikes színművész osztály által bemutatott, Zsótér Sándor rendezte Sirályra, vagy az idén végzett hallgató, Prohászka Fanni játszotta, és a rendező szakos hallgató Szilágyi Bálint rendezésében előadott monodrámára, az Alszanak a halakra. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy az Ódryn nem csak a Színmű aktuális diákjai adhatnak elő. A múlt évadban például az egyébként szintén ezen az egyetemen végzett Balázs Zoltán itt játszotta társulatával, a Maladypével egyik legfrissebb előadását, az Egy remek hang a futkosásban című „félig komoly operát.” 

alszanak_a.jpg           Alszanak a halak 

A végzős diákokkal készített interjúinkban többször hangzott már el, hogy a próbák sokszor tantermekben, eldugott zugokban, akár éjszakába nyúlóan folytak. Ez valószínűleg az egyetlen olyan színház Magyarországon, mely magában ötvözi a kőszínházak és befogadó színházak adottságait: állandó társulata a mindenkori diákok, az ő előadásukat fogadja be rövidebb-hosszabb ideig. 

Az Ódry Színpad tehát sok szempontból különleges intézmény – ez ugyanúgy válhat az előadások előnyére és hátrányára is. Nem utolsó sorban a színházi szakma számára is fontos helyszín: ha valaki tájékozódni szeretne a felnövő generáció munkájáról, az Ódry Színpad erre a legalkalmasabb. 

A 2016-os Színházak Éjszakájára jegyek itt kaphatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr2010413386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása