7óra7

Kíméletlen magyarkodás Zsámbékon

Kíméletlen magyarkodás Zsámbékon

2016. 08. 19. | 7óra7

Urbán András Magyar című, szerzőnk által kíméletlennek titulált rendezése lesz látható augusztus 25-én és 26-án este a Zsámbéki Színházi Bázison.

A temesvári Csiky Gergely Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház közös produkciója a nemzeti és a kisebbségi identitás kérdéseit járja körül. „A nyelv végül is nem a nemzeti tartalmak közlésére rendeltetett, sokkal inkább egyetemes tartalmak megszólaltatására, az egyetemes emberi kifejezésére. Végül is, erről szól ez az előadás. Egy emberi nyelvről. Egy emberi, színházi nyelvről” - olvasható az előadás felvezetőjében.

magyar_1_biro_marton_ki_v.JPGMagyar (fotó: Bíró Márton)

Tulajdonképpen már sokadszorra mondjuk el, hogy miben vagyunk mások, hogy miben hasonlítunk, és már-már blaszfémikusan toljuk elétek azt, amit igaznak gondolunk rólatok és magunkról” - kezdődik a gondolatmenet.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón korábban már láttuk az előadást. Akkor ezt írtuk róla: Az „előadásról sok mindent el lehet mondani, de leginkább azt, hogy kíméletlen. Az urbánandrásos etűdös szerkesztésben olyan képek tárulnak elénk, mint például a csodaszarvast baszó turulmadár, nemi identitásukat vesztett férfiak mellkasára lógatott szégyentábla, melyre kitépett nyelvüket szögezték. Talán túl messzire vinne ezeknek a képeknek a felsorolása és megfejtése, de mintha a felsorakoztatott szimbólumokon keresztül nem is a magyarságról, hanem az arról való beszédről, annak elhasználtságáról szólna az előadás.

magyr_2_ki_va.JPGMagyar (fotó: Bíró Márton)

Ez az előadás nem feltétlenül Magyarországnak szól, de ugyanakkor meg persze nézhetjük úgy is, hogy mint külhoni magyar színházak koprodukciója erőteljesen foglalkozik épp ezzel az alapvető nemzeti identitással. Ezt próbálja megfogalmazni a maga sajátos módján, illetve ha úgy tetszik, kikezdeni. (…) Egyértelműen úgy gondolom, hogy a Magyar című előadásunk a szabadságról szól. Úgy művészi, mint tartalmi értelemben, és ha úgy tetszik, akkor politikai értelmében is” - nyilatkozta a rendező.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr7810427174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása