k2: „Sokan úgy látták, hogy Dörner Györgyöt egyszerűen nem lehet nem leváltani.”

Dörner György igazgatói újraválasztásáról, a pályáztatás anomáliáiról, valamint a kísérletező színház létjogosultságáról kérdeztük e-mailben Benkó Bencét és Fábián Pétert, a k2 Színház tagjait, akik Hudi Lászlóval, Kárpáti Péterrel és Hegymegi Mátéval közösen adták be pályázatukat. Véleményük szerint a passzív rezisztenciánál jobb a változtatás lehetőségének már csak a megfogalmazása is, és minden alkalommal meg kell adni az esélyt, hogy  szakmai döntés születhessen. 

Mennyire volt prognosztizálható az augusztus 31-én megszületett eredmény? Volt valami remény vagy biztató jel arra, hogy nem ez a forgatókönyv valósul meg?

Benkó Bence, Fábián Péter: Őszintén szólva konkrétan erre a forgatókönyvre nem számítottunk. Az sejthető volt, hogy jelen politikai helyzetben a mi ötös csapatunknak gyakorlatilag nincs számottevő esélye, és egy, a kormányhoz közel álló pályázó lesz a befutó, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy az Újszínházat a magyar színházi palettáról gyakorlatilag letörlő Dörner Györgynek jár még egy esély. Ez a döntés semmilyen szempontból nem logikus: nem jó a fenntartónak, mert Dörner a színházat gazdaságilag is nehéz helyzetbe hozta, a nézőknek sem jó, mert az üres székek eddig is jelezték, hogy a Dörner-féle irány nekik sem tetszik annyira, és a színházi szakmának sem jó, mert az Újszínház ezen az úton tovább haladva valószínűleg ugyanolyan zárvány marad, mint eddig. Persze Dörner új pályázatát nem ismerjük, így lehet, hogy valami teljesen újjal rukkolt elő. Őszintén kívánjuk az Újszínháznak, hogy így legyen! Az egyetlen biztató jel az volt, hogy ennyien pályáztunk. Ez nagyon komoly jelzés volt a szakma részéről arra nézvést, hogy ezt a színházat meg kell újítani, és reménnyel töltött el a jelenség, hogy ennyi megoldási ajánlat születik egy problémára. Érthetetlen, hogy a városvezetés nem élt a változtatás lehetőségével.

                         Benkó Bence és Fábián Péter

Meglepően sokan pályáztak. Dörner György igazgatói sikertelensége szolgáltathatta az okot és adhatta a reményt, vagy ilyen sok alkotó érzi úgy, hogy a jelenlegi támogatási rendszerben szinte az egyetlen lehetőség a túlélésre a kőszínházi lét?

Nyilván sokan úgy látták, hogy Dörner Györgyöt egyszerűen nem lehet nem leváltani. De az is lehet, hogy sokan érezték úgy, éppen az Újszínház a nekik megfelelő méretű intézmény, amelyben művészszínházi elképzeléseiket megvalósíthatják. De ezek csak találgatások. Nálunk, amellett, hogy volt egy komoly elképzelésünk a művészeti koncepcióról, valóban nagy segítség lett volna a kőszínházi infrastruktúra beemelése a mindennapjainkba. De mindez eltörpül a fő ok mellett, ami miatt beadtuk a pályázatunkat: egy konkrét színházeszményt és nemzedéki vágyakat megvalósító elképzeléseinknek szerettünk volna teret szerezni. Nem csak a saját túlélésünk volt a cél.

Miért érdemes egy kétes elbírálási rend alapján működő rendszerben mégiscsak pályázni?

Annyi értelme biztosan volt a pályázat megírásának, hogy hallattuk a hangunk, és panaszkodás helyett egy konkrét koncepcióval álltunk elő. Mi most az esélytelenek nyugalmával pályáztunk, bár igyekeztünk úgy megírni ezt az anyagot, hogy a legjobban kifejezze, mit gondolunk általában a színházról, és hogyan tudnánk megvalósítani kőszínházi körülmények között. Pályakezdőként ezt inkább szellemi kalandnak éltük meg, semmint élet-halál kérdésnek, de a mostani helyzetet tekintve nemigen látunk esélyt arra, hogy valaha is kikerülünk az „esélytelenek nyugalmával pályázók” köréből. Ugyanakkor most is hisszük, hogy próbálkozni kell, mert a szakmai megoldások folyamatos artikulálása és újrafogalmazása előbb-utóbb célt kell, hogy érjen. (Vagy nem.)

Meglepett benneteket, hogy még a szakmai bizottság sem támogatta a pályázatotokat?

Igen. Pusztán azért, mert a szakmai elbeszélgetésen többen is méltatták a pályázatunk magas szakmai színvonalát. De lehet, hogy csak udvariasságból mondták. Ám az is lehet, hogy túl sok súrlódást jelentett volna a hatalommal az, ha független szférából érkezett sehonnai, bitang embereket fölterjesztenek a közgyűlésnek. Mondjuk Bodó Viktort támogatták és ezt örömmel olvastuk. Szóval a szakmai bizottságok útjai kifürkészhetetlenek.

Benkó Bence, Fábián Péter

Mennyire reális, hogy estéről estére több száz nézőt bevonzzon egy kísérletezőbb előadásokból álló repertoár? Hiszen az alternatívabb, progresszív előadások mégiscsak egy szűkebb nézőréteget érintenek.

Lehet, hogy légből kapott gondolat, de szerintünk egy európai fővárosban igenis van létjogosultsága egy olyan kőszínháznak, amely repertoárjában előnyben részesíti a kísérletező előadásokat. Jelenleg nincs ilyen az országban, de ez nem jelenti azt, hogy irreális kezdeményezni a létrehozását. Másfelől úgy gondoljuk, hogy az úgynevezett kísérletező előadások is képesek megszólítani nagyobb nézőréteget. Hisszük, hogy létezik nézőbarát alternatív színház. A k2-t is annak tartjuk. A lényeg a magas szakmai színvonal. A nézőket az izgalmas előadások érdeklik, az teljesen hidegen hagyja őket, hogy az adott előadás kísérletezés vagy klasszikus munkametódus során jön létre.

A független, kísérletező színház nem veszít óhatatlanul a szabadságából és bátorságából, ha intézményesített keretek közé kerül, és estéről estére meg kell töltenie egy ekkora nézőteret? Megőrizhető-e ugyanaz a hév és lendület?

Sőt. Új lendületet adna. Most viszonylag nehéz körülmények közt dolgozunk, de nem ez a bennünk lévő hév és lendület záloga. Úgy gondoljuk, ha a mostaninál jobb körülmények között dolgozhatnánk, az rengeteg feszültséget kiölne belőlünk, és nemhogy csökkentené a létrejövő előadások színvonalát, hanem rengeteg alkotó energia felszabadulását eredményezné. Az, hogy a színház szabad és bátor (egyébként is mitől kellene félnie?), nem feltétlenül attól függ, hogy kőszínházról vagy független társulatról beszélünk.

Fábián Péter, Benkó Bence

Az, hogy jelenleg sok elkeserítő tendencia figyelhető meg a színházi világban, nem jelenti azt, hogy így is kell maradnia. Egyetértünk Brechttel: “Nyomatékosan kérünk: ne tartsátok természetesnek, ami naponta megesik! Mert semmit se mondjunk természetesnek e véres zűrzavar, elrendelt rendetlenség, tervszerű önkény, embertelen emberiesség időszakában, hogy semmi se számítson megváltoztathatatlannak.”

Miért tűnt célszerűnek, hogy öt név alatt fusson a pályázat, még ha Művészeti Tanácsban gondolkodtok is?

Mivel a Művészeti Tanács létrehozása volt a pályázatunk egyik legalapvetőbb felvetése, logikusnak gondoltuk, hogy ne egy teljhatalmúnak kikiáltott igazgatójelölt neve fémjelezze pályaművünket. Még akkor sem, ha ez a demokratikus színházvezetésre utaló gesztus esetleg hátrányt jelent majd annak fogadtatásában.

Tervezitek-e a pályázat kedvéért összehozott, ütőképesnek tűnő alkotóközösséget tovább, más tervek mentén is összetartani? (A k2 Színháznak, most úgy tűnik, biztonságot jelent majd, hogy az ELTE befogadta…)

Konkrét alkotóközösségként nem tervezünk együtt maradni, de a szakmai kapcsolatot továbbra is szeretnénk fenntartani egymással. Például Kárpáti Péterrel már dolgoztunk együtt, és nagy igényünk van arra, hogy valamilyen módon részt vegyen a csapat életében, Hegymegi Máté pedig a jövő évadban vendégrendező lesz a k2-nél. Az ELTE által rendelkezésünkre bocsátott bázis valóban nagy biztonságot jelent majd arra nézvést, hogy az Újszínház vezetésére beadott pályázatunkban megfogalmazott színházi és közösségi eszményt az egyetemmel együttműködve, még ha kicsiben is, de megvalósítsuk. Mi szívesen jelentkezünk és másokat is buzdítunk, hogy csatlakozzanak, hogy átvigyük fogunkban tartva a szerelmet a túlsó partra.