A Bethlen Téri Színház eddig is színpadi műfajok sokaságát vonzotta magához. A tánc- és színházi előadások, kabarék és bábjátékok mellé az újcirkusz is felsorakozott.

Október 20-án a Tűzmadarak zsonglőrcsoport előadását láthatják a nézők Spirality – twin alike címmel, november 3-án pedig az offline: ontheater érkezik a Gyűjtögetőkkel.

A Spirality – twin alike egy alkotópáros, Drávai Zója és Zoletnik Zsófia munkája, akik egy hajuknál fogva összenőtt testvérpárt játszanak.  A színlap szerint az ikerlét, annak kötöttségei, a megtapasztalt szabadság és a női, testvéri rivalizálás körül forog az előadás.

Megkértük az alkotókat, hogy minderről egy kicsit részletesebben is beszéljenek. Elmondták, hogy a freakek bőrébe szerettek volna bújni. (A régi cirkuszok világában a testi deformitással rendelkező fellépőket nevezték így, a szakállas nőktől kezdve a törpe növésű vagy éppen extrém módon elhízott emberekig.) Innen jött a hajuknál összenőtt ikrek ötlete, ami valójában az elválaszthatatlanság érzetének kivetülése.

Spirality – twin alike (fotó: Nemesházi Péter)

Emellett előadóművészként előszeretettel vesznek kézbe testközeli témákat, ez esetben a hasonló korú testvérek vagy barátnők viszonyát. A rengeteg személyes élmény, emlék és tapasztalat termékeny táptalajt jelentett számukra. Az előadás fókuszában a lánytestvérek tipikus viselkedésformái állnak, ezeket helyezték a cirkusz paródia felé hajló, túlzó világába. A történet egy beteges és feszült egység felborulásával indul, és veszekedéseken, vitákon és verekedéseken át vezet élhető harmóniához.

Az előadásnak nincs külön rendezője, a koreográfiát és a koncepciót is közösen alakították ki a próbák során, közösen keresték azt a nyelvet, ami a technikás cirkuszművészet mellett tartalmat is képes közvetíteni. Mivel mindkettőjüknek más az erőssége, így jól kiegészítik egymást, de nagyon fontosnak tartják a külső véleményeket is, ezért a bemutató előtt közeli barátaik és munkatársaik segítettek, a premiert követően pedig közönségtalálkozót tartottak, hogy minél több visszajelzést kapjanak.  

Az előadást nyáron utcaszínházi fesztiválokon játszották, ami megkövetelte egy rövidebb, harsányabb változat megszületését. A mostani előadás felújító próbáin külső szemként Máthé Gabriella segítette a koreográfiák és a dramaturgia továbbfejlesztését. A kapott véleményekre és kritikákra támaszkodva tettek egy lépést a fizikai színház felé. És ha már műfajok – arra a kérdésre, hogy miért gondolják az újcirkuszhoz sorolhatónak a Spiralityt, így válaszoltak: „Cirkuszi technikákat használva mesélünk történetet, alkotunk színházat.”

Az offline: ontheater társulatának honlapján a fizikai színház, újcirkusz, légtánc műfaji megjelölések szerepelnek. 2001 óta működnek a Svájcból Magyarországra költözött Benjamin Glass vezetésével. Előadásaikat meghatározza a szokatlan díszlet és a magasban való játék, jelszavuk a kísérletezés.

Új bemutatójuk témája mindenkit érint, hiszen a gyűjtögetéshez mindenki viszonyul valahogy. Ki recepteket, ki fb-ismerősöket, ki cipőket, ki lomokat – szinte mindenki gyűjt valamit. Aki pedig nem, annak is megvan erről a maga határozott véleménye.

Kérdésünkre Benjamin Glass elmondta, hogy olyan témát keresett, ami közel áll hozzá, és amikor láthatta egy kreatív gyűjtögető barátja házát, az nagyon inspirálóan hatott rá. Mivel a gyűjtögetés tőle sem áll távol, a darabban helyet kap az önirónia is. Az előadást Cziráki Melindával közösen készítik. Céljuk, hogy negatív minősítések nélkül, művészi szempontból ragadják meg a jelenséget. A gyűjtögetés számukra egyfajta másság. A gyűjtögető élete egy másik értékrendszerre épül, melyben a gyűjtőtevékenység kerül elsődleges helyre. Azt azonban, hogy mikortól beszélhetünk betegségről, nehéz megmondani. A darab előkészítésekor különböző pszichológiai írásokat olvastak a kényszeres gyűjtögetésről. Az egyik, amiben eltér a gyűjtögető látásmódja, hogy egy-egy talált tárgy felhasználásával kapcsolatban túl sok lehetőség merül fel benne, túl sok az ötlet, hogy mihez lehet kezdeni bizonyos dolgokkal. Ebben egy nagy kreatív potenciál rejlik. Lehet, hogy ezeket az embereket nem is kezelni kellene, hanem segítséget nyújtani nekik ötleteik megvalósításához?

Az előadás szövegéhez sokféle forrásból merítettek. Olvastak regényt egy német írónőtől, ami kifejezetten egy kényszeres gyűjtögetőről szól. Találtak novellákat és verseket hazai és külföldi szerzőktől. Kerestek pszichológiai cikkeket a betegségről. Több sorozat és film is foglalkozik a témával, ahol gyűjtögetők beszélnek a szenvedélyükről. Mindezek mellett a legfontosabbak azonban a személyes kapcsolatok voltak, a legtöbb inspirációt ezekből a személyes megtapasztalásokból merítették fiktív szövegeikhez.

Több mint fél éven keresztül készítették elő a darabot: kutattak, beszélgettek, ötleteltek, rendezték az anyagokat, írták a forgatókönyvet. A próbaidőszakban aztán már az egész csapat közösen dolgozik. Mindenki hozza a saját stílusát, a saját ötleteit, amelyek olykor összeadódnak, olykor kioltják egymást. Így íródnak felül és születnek újra jelenetek, s kapja meg végső formáját a darab.

Arra a kérdésre, hogy műfajilag mihez áll majd közelebb a kész előadás, a fizikai színházhoz, az újcirkuszhoz vagy a színházhoz, a válasz az volt, hogy egyetlen kategóriába sem sorolható be, hiszen mindegyik megjelenik valamilyen módon, de egyik sem vegytisztán. A cirkusz oldaláról vannak technikát és sok éves tanulást-gyakorlást igénylő jelenetek. Ezt egészítik ki a hagyományos színházra jellemző kidolgozott karakterek és a szöveges részek. A fizikai színházhoz pedig a különleges díszlettel, és az általa teremtett, nem hétköznapi mozgáslehetőséggel kapcsolódnak.

A próbafolyamat során ők maguk is egy kicsit gyűjtögetőkké váltak. Nagyon várják már a premier utáni lomtalanítást, hogy végre megszabadulhassanak a rengeteg tartalékba gyűjtött holmitól.