7óra7

„Pillanatok alatt csinálunk kiskirályokat”

„Pillanatok alatt csinálunk kiskirályokat”

2016. 10. 29. | 7óra7

Beszélgetés Znamenák Istvánnal az Egy, kettő, három bemutatója kapcsán a kiskirályokról, a személyiség elvesztéséről és Alföldi Róbert szerepéről.

Az Egy, kettő, három alapján készült egy filmszatíra a hatvanas években, Billy Wilder rendezésében. Berlinben a stáb egyik nap arra ébredt, hogy éjjel éppen ott kezdték el építeni a berlini falat, ahol a forgatás zajlott. Felmerült ez is a darab kiválasztásánál?

Láttam a filmet, de erről nem tudtam, így nem volt szempont. Nagyon régóta szerettem volna megcsinálni, és amikor felkértek rá, egyből igent mondtam.

Mi az, ami megragadott benne?

Ez a darab ma is és Molnár Ferenc korában is ugyanarról szól: hogyan vesszük el egy ember személyiségét, és csinálunk belőle egy másikat. Hogyan lehet széttúrni emberi életeket önös érdekek miatt.

znamen_all_meszaros_csaba_okok.JPGZnamenák István (fotó: Mészáros Csaba)

Hogyan lehet vígjáték mégis, ha ennyire sötét világot fest le?

Valóban olyan, mintha vicces lenne – és a nézők nevetnek is majd, reméljük. De azt is látni kell, hogy ténylegesen mi történik.

A darab Norrison bankigazgató köré épül.

Nagy bravúrszerep, nem is mindig rendezni, volt, hogy eljátszani szerettem volna. Norrison nem embereket lát maga körül, hanem egy gép fogaskerekeit, amit olajozni kell.

Mi a kihívás számodra benne rendezőként?

A színésznek, aki ezt a Norrisont játssza, nagyon pontosnak, rendkívül virtuóz színésznek kell lennie. Alföldi Robi ilyen. A kihívás az, hogyan lehet mindent köré rakni, hogy ő pontos lehessen. Rendkívül precízen ki kell találni, hogy mikor, ki hogyan érkezik, hova megy ki. A ritmusokat tartani kell, és egy percre sem szabad eltévedni benne. A cél, hogy ne laposodjon el az izgalom, ez a pörgő állapot, és a darab magas hőfoka végig megmaradjon.

Tele van az Egy, kettő, három untermann szerepekkel...

A többiek is nagyon jó, de pici karakterek; ez a helyzet a színdarab kiindulópontjából következik. Van egy ember, akinek minden és mindenki a szolgálatában áll. A színészek gyakorlatilag tükrözik ezt a színdarabot. Muszáj tartaniuk a ritmust, hogy Alföldi Robi tudjon menni az előadással. Azért nem tempót mondok, hanem ritmust, mert nem gyorsaságról van szó, hanem ütemről. Mindenki, aki körülötte van, az egy mondatával vagy egy szavával akkor és úgy kell jöjjön, hogy Norrison emberekből álló gépezete a nézők szeme láttára és átérezhetően megszülessen. Úgy látom, nagyon alázatos és élvezetes munka ez nemcsak Alföldi Robi, de a többi színész számára is.

alf-szatory_puska_judit_ok.JPGSzatory Dávid és Alföldi Róbert az előadás próbáján (fotó: Puska Judit)

Lesz valami újdonság az eddigi Egy, kettő, három premierekhez képest?

Nem láttam ugyan az összes eddigi bemutatóját, de nagyon remélem, hogy a két szerelmes kicsit árnyaltabb lesz, mint amilyen szokott lenni. Általában ők egy balfék taxisofőr és egy hablaty-hebrencs gazdag lány. Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Az ott egy házasság, a nő állapotos, védi a gyereket. Van egy fiatalember, aki az elveit, világnézetét feladja, csak azért, hogy a gyerekének és a szerelmének a kívánságát teljesítse. Megbánja, vagy nem: az egy másik kérdés.

Milyen elképzelések vezettek az előadás látványvilága megalkotásakor?

A díszlet kapcsán nagyon erősen a bauhausban gondolkoztunk. A jelmezekkel az a cél, hogy karikaturisztikus világot alkossanak, némileg túlrajzolt figurákkal. Mindez azonban nem öncélú, hanem Molnár Ferenc gondolatiságát erősíti.

Mi ez az üzenet számodra?

Mennyire jellemző ma is Magyarországon, hogy pillanatok alatt csinálunk kiskirályokat, nagyon gazdag embereket? Természetesen a senki attól még senki marad, hogy sok pénze lesz és hatalma. Az emberek pedig valamiért elviselik ezt. Úgy gondolom, Molnár Ferenc nem véletlenül írta a darab végére, amit leírt.

Mit írt?

Ezt talán meghagynám a nézőinknek felfedezni.

Kultúrbrigád / Bíró Dénes

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr7211913567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása