Premierajánlónkban nem csak mi beszélünk a bemutatókról, de az alkotókat is megszólaltatjuk.

A negyvenkettedik széken ülő nő / Békéscsabai Jókai Színház / november 11. 19 óra

Egy nagyvárosi huszonéves lány a főszereplő a monodrámában, amelyet Tallér Edina írt, Gerner Csaba rendez és Tarsoly Krisztina játszik el.  

A rendezőtől megtudtuk, hogy kézenfekvően találta meg a művet, hiszen a szerzővel évtizedek óta dolgozik együtt, rendezte is, játszotta is Tallér Edina darabjait. - Monodrámát színpadra vinni, és egy olyan sorssal, történettel dolgozni, ami, bár esetünkben épp nővel történik meg, tulajdonképp megtörténhetne bármelyikünkkel, elég izgalmas – mondta Gerner Csaba. - Ha nőről szól a történet és férfi rendezi, akkor minden bizonnyal más aspektusok is előkerülnek, más hangsúlyok, árnyalatok is keletkeznek. Ami nagyon fontos: ez a munka számomra nem egy „sima” rendezés, hanem közös munka a színésznővel, Tarsoly Krisztinával. Monodrámát színpadra vinni egy nagyon erős belső, intim és intellektuális közös gondolkodás eredménye kell, hogy legyen.

Az előadás főszereplője, Tarsoly Krisztina is úgy véli, hogy jól kiegészítik egymást a felek: - Ahogyan az életben is, más-más a női és férfi megközelítés, de mindkettőre szükség van ahhoz, hogy az EGÉSZ tényleg egész legyen. Ez a dráma egy nőről szól. Nagyon fontos, hogy ne csak a magam (női) megközelítéséből, hanem a rendező (férfi) megközelítéséből álljon össze az egész.

Kérdésünkre, hogy mi a feladat legnagyobb nehézsége, így válaszolt a színésznő: - Én sosem küzdöttem olyan problémákkal, mint ez a lány. Elképesztő izgalmas és nagy munka lemenni a mélyére a karakternek, megtalálni a közös pontjainkat, azonosulni tudni vele. A legeslegnagyobb kihívás, hogy a megírt szöveget úgy tudjam elmondani szó szerint, hogy ezek a mondatok, ez a probléma annyira szervüljön bennem, mintha csak én találtam volna ki a szavakat ott, és akkor, amikor mondom.

A negyvenkettedik széken ülő nőt a november 11-i békéscsabai premier után november 16-án este 7-kor Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben játsszák, november 27-én pedig szintén a fővárosban, az RS9 Színházban.

1,7 / SÍN Kulturális Központ / MU Színház, Budapest / november 12. 19 óra

„A darab a test valódi értékét kutatja” – írja az ismertető Rózsavölgyi Zsuzsa produkciójáról. Megkérdeztük őt, rögtön a címről: – Mint 36 éves nő, mit kezdjek az elvárással, ha nem érzem a vágyat a gyerekszülésre, miközben azzal fenyegetnek a számok, hogy kihalunk? Az 1,7 alá eső termékenységi arányt eddig a történelemben bevándorlással oldották meg. Magyarország már a visszafordíthatatlanság határán túlment. A nők a nőgyűlölet kitalálása óta azért küzdenek, hogy visszaszerezhessék a döntés feletti hatalmat, hogy ovulációjuk alatt kit és milyen körülmények között engednek be a testükbe. Most, hogy ennél már sokkal több is megvan: a kontroll afelett, hogy szüljek vagy ne szüljek, miért is nem akarok szülni? Mert a társadalom, amelyben élünk, nem gyermek- és nővédő társadalom. Nem természet- és életvédő társadalom. Az abortusz betiltásától még nem vagyunk életvédők. Majd ha a föld összes élőlényének lesz joga élni egy tiszta környezetben, akkor elgondolkodom, hány gyereket szüljek erre a szép világra.

Rózsavölgyi Zsuzsa az 1,7 próbáján (fotó: Hevér Zsófia)

A test valódi értékeit is firtattuk: – A test információhalmaz. De nemcsak a többi embernek ad információt rólam, hanem a saját testem is információhalmaz saját magam számára. Olyan mély információkat hordoz rólam, amiknek összetettségét megismerni egy élet kevés lesz. Sokkal több a testem, mint amit én abból képes vagyok felfogni. Honnan tudja, hogy egy húrszerű Achilles-ínnak kell nőnie ahhoz, hogy én futni tudjak? Ezt az értéket nem lehet pénzben számolni! Csak az, hogy létezik, az a legnagyobb értéke.

Vajon a férfitestre is igazak Rózsavölgyi Zsuzsa kérdései-feltalálásai? – vetettük fel az alkotónak az eltérő szerepek és megítélések kérdését. – Schilling Árpád egy beszélgetés alkalmával azt mondta: „Még soha életemben nem éreztem magam annyira feleslegesnek mint amikor a feleségem szült.” De amikor a gyereket meg kell csinálni, vagy egy abortuszellenes törvényt kell meghozni, vagy egy szekrényt kell felcipelni a harmadikra, akkor ez a feleslegességérzés elillan. Épp ma mondta a párom, miközben raktuk össze az IKEA-szekrényt, és csak egy csavarhúzónk van: “Na, amíg én csavarozok, addig te mennyé szülni!” Annyira jót nevettem! Hetek óta nyomom neki a feminista és a nőgyűlöletről összeszedett anyagokat, amiket a darabhoz kutattam, és ezen a beszólásán jóízűt nevettünk mind a ketten.

Az 1,7 előadása november 12-én és 13-án este 8-kor szerepel a MU Színház műsorán.