7óra7

Itt a vége

Itt a vége

2016. 11. 08. | B. Kiss Csaba

Véget ért a X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál – mi pedig mondunk néhány számot, és levonunk egy-két tanulságot.

A X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál a vasárnapi díjátadóval lezárult. A legfontosabb díjakat két előadás hozta el: a messzi Szibériából érkezett A baglyok gyöngédsége című produkció a legjobb előadás, a női főszereplő, Julia Scseglova pedig a legjobb női alakítás díjának örülhetett; a Morfium című észt előadás grúz rendezője, Irakli Gogia a legjobb rendezésért, míg főszereplője, Karl Edgar Tammi a legjobb férfialakításért kapott díjat. A legjobb társulat a házigazda Janus Egyetemi Színház lett a kéttagú zsűri, Balogh Erika igazgató (budapesti Aranytíz Kultúrház) és Czajlik József igazgató (kassai Thália Színház) döntése alapján.

esztek.jpgMorfium (fotó: Simara László)

Következzen néhány szám. A fesztivál három napja alatt hét ország tíz produkcióját láthattuk hét különböző nyelven. Öt magyar és öt nem magyar társulat mutatkozott be; előbbiek Pécs mellett Szeged, Debrecen és Újvidék városát képviselték; utóbbiaktól egy társulat jött Nyugat-Európából, négy a volt keleti blokk országaiból, közülük egy földrajzilag Ázsiából (Szibériából). Kilenc prózai és egy kortárstánc-előadást láthattunk, előbbiek közül négy irodalmi adaptációt, egy klasszikus és két kortárs drámát, valamint egy társulat által írt darabot.

És ami a számokon túl van. Hogy a tíz produkcióból mindössze egy alapult klasszikus drámai szövegen, de ez ott is inkább apropó, mint szigorú sorvezető volt az előadáshoz, már önmagában mutatja a fesztiválon fellépő társulatok kísérletező kedvét. Míg a főáramú magyar színház sokszor jól ismert drámákhoz nyúl, addig az európai és azon belül a magyar egyetemi társulatok már csak a darab- vagy szövegválasztásban is kísérletező kedvet mutatnak. Bár természetesen szűk keresztmetszetről van szó, tíz előadás között ilyen arány nem lehet véletlen. Az egyetemi színházak nem a bevált receptekhez nyúlnak, hanem újat, ismeretlent és eredetit akarnak csinálni, ami már önmagában örömre ad okot. És ezt még színvonalas módon is teszik.

Bár egyik előadás sem volt hibátlan, a hibákat legtöbbször ellensúlyozta a bátor hozzáállás, a lelkesedés, az újat mondás vágya. Bántó amatörizmussal alig lehetett találkozni, jó értelemben vett amatörizmussal annál inkább. Egyik előadás sem akart több lenni, mint ami: nem léptek fel világmegváltó igényekkel, az „én most aztán megmutatom” fellengzős szándékával – szinte mindannyian tisztában voltak a maguk határaival, hogy mire képesek és mire nem. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, mivel fiatal, nagyot akaró művészpalántáknál nem ritka az önkritika teljes hiánya, ami csak megkeseredett és önhitt dilettánsokat eredményez. A fesztiválon fellépő társulatokon  a színház szeretete tükröződött, amely még az olykor egyébként közepes alakításokat és produkciókat is magasabb szintre tudta emelni.

abaglyokgyongedsege.jpgA baglyok gyöngédsége (fotó: Simara László)

A főáramú színház sokat tanulhatna az egyetemi színházaktól: bátorságot, kísérletező kedvet; elleshetne új formákat, másfajta formanyelvi kifejezésre való törekvést, és nem utolsó sorban visszavehetne a túlzott professzionalizmusból, visszatérve a színházcsinálás magáértvaló öröméhez. Ahogy a színházi szaksajtó is jobban figyelhetne erre a területre, mert a „rendes” független szféra mellett itt képes a színház megújulásra, innen jöhetnek új impulzusok, már ha megnyitjuk az egymással való kommunikáció csatornáit. Mi a továbbiakban is erre fogunk törekedni.

A díjazottak

Legjobb előadás

Ivan Viripajev: A baglyok gyöngédsége – Kemerovói Egyetem Vsztrecsa Színháza (Oroszország)

Legjobb rendezés

Irakli Gogia (Grúzia), Mihail Bulgakov Morfium című előadásáért – A Tartui Egyetem Színháza (Észtország)

Legjobb férfi alakítás

Karl Edgar Tammi, Mihail Bulgakov Morfium című előadásában nyújtott alakításáért – Tartui Egyetem Színháza (Észtország)

Legjobb női alakítás

Julia Scseglova, Ivan Viripajev A baglyok gyöngédsége című előadásában nyújtott alakításáért – Kemerovói Egyetem Vsztrecsa Színháza (Oroszország)

Legígéretesebb tehetség

Gergi Arsov – "Alma Mater" Színházi Laboratórium – Ohridski Szt. Kelemen Egyetem (Bulgária)

A fesztivál különdíja (meghívás a budapesti Aranytíz Kultúrházba)

IEAS Drama & Theatre – Debreceni Egyetem Brown Buffalo című előadása (Magyarország)

Színészi különdíj

Ritz Ármin, Újvidéki Művészeti Akadémia (Szerbia)

Nyéki Tamás, Szegedi Egyetemi Színház (Magyarország)

A legjobb társulat

A pécsi Janus Egyetemi Színház társulata (Magyarország)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr8911942497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása