Magyar és kortárs jó esetben azt jelenti, hogy éppen nekünk, akár rólunk is szól. Ilyen esetekből ajánlunk hét előadást.

Borbély Szilárd: Az Olaszliszkai (Katona József Színház, Budapest)

Borbély Szilárd fájdalmasan korán véget ért életét végigkísérték a tragédiák: szülei rablótámadás áldozatai lettek, édesanyját brutális módon megölték. Líráját áthatja a tragédia feldolgozásának és a miértek megértésének kísérlete, aminek része az egész országot megrázó, tíz éve történt olaszliszkai lincselés és az utána zajló tárgyalás verses drámában történő elbeszélése is.

Az Olaszliszkai (fotó: Toldy Miklós)

Máté Gábor rendező és a Katona József Színház társulata nem csak a drámát vitte színre, hanem a meggyilkolt családapát játszó Fekete Ernő az író szerepében megjelenve – szövegein keresztül – az ő és szülei tragédiáját is elmondja. Az előadás egyszerre állít emléket Borbély Szilárdnak, és boncolgatja nem csak az olaszliszkai gyilkosság körülményeit, hanem az annak kapcsán felvetődő kérdéseket is – bemutatva, nem ítélkezve.

Az egyik fiatal gyilkost játszó Tasnádi Bence a POSZT zsűrijétől és a színikritikusoktól is megkapta a legjobb mellékszereplő díját. 

Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál  (Látókép Ensemble)

Hajdu nemcsak velejét és értelmét adja a lakásszínháznak, de turbóra is járatja. A négy fal közötti feszültségek, konfliktusok gyereknevelésről, együttélésről zavarbaejtő hitelességgel tükrözik mindennapjainkat, amin kívülről jókat mulatunk, még akkor is, ha időnként görcsbe rándul a gyomrunk.

Szilágyi Ágota és Gelányi Imre az Ernelláék Farkaséknál előadásában (fotó: Toldy Miklós)

Mindamellett aki látni akarja Török-Illyés Orsolyát "szépen öregedni", Hajdu Szabolcsot ordítani, és szinte nulla forintból színházat csinálni (amelyből a Kristály Glóbusszal jutalmazott filmet is készítette), vagy egyszerűen csak akar egy felkavaró, szépséges színházi estet, az semmiképp se hagyja ki e személyes szerzői színházat.

A korábban a Maladype Színházban bemutatott előadás a jövőben több, független játszóhelyeken lesz látható.

Illaberek (Katona József Színház, Budapest)

Az Illaberek nem drámának készült – már nézve is ez volt a benyomásunk, majd megerősített minket ebben a színlap is, amely nem  tüntet fel szerzőt. És bár az előadás színpadi produkcióként is jelentős (még akkor is, ha a különböző díjazó szervezetek megfeledkeztek róla), az elkészült darab szövege természetességével, maiságával, valamint külön-külön és egymás mellett is működő cselekményszálaival maga is papírra kívánkozik.

          Elek Ferenc az  Illaberek előadásában

Igazi erejét  az jelenti, hogy miközben nem próbál meg igazságot tenni vagy igét hirdetni, jól megrajzolt karakterek sorsán keresztül mutat rá a mai Magyarország egyik legégetőbb problémájára – nem, nem a bevándorlásra, hanem éppen ellenkezőleg, a kivándorlásra.

Pintér Béla: Szutyok (Pintér Béla és Társulata)

Pintér Béla az emberi sorsokat és bűnbeeséseket a maguk komplexitásában mutatja, ám leginkább most is az ember természetéről és létbevetettségének tragikumáról beszél. Egy pillanatra megcsillantja ugyan a békében egymás mellett élés lehetőségét, ám történetét most is másfele tereli. Láthatjuk, mindenkinek megvan a maga szutyka, s milyen előzményei lehetnek a gárdistává válásnak.

Szutyok (fotó: Dusa Gábor)

A sajátos pintéres hangvétel és műfaj most is adott. Szamosi Zsófia pedig egyik legjobb alakítását nyújtja lelencgyerekként.

Pintér Béla: A bajnok (Katona József Színház, Budapest)

A bajnok természetesen egyáltalán nem szorul rá arra, hogy ajánljuk. Sőt kifejezetten csalódást okozhatunk azoknak az olvasóknak, akik toplistánk alapján jegyet szeretnének váltani rá. Nem kapni, hónapokra előre elkelt mind. Utoljára talán Az Operaház fantomja Madách színházi bemutatójakor volt így, hogy a lehető legmenőbb dolog az előadásra jeggyel bírni, ajándékba adni vagy kapni.

A bajnok (fotó: Toldy Miklós)

A Katona József Színház és Pintér Béla találkozása optimálisra sikerült. A felek a legjobbat hozták ki egymásból, az adottságokból és a körülményekből. Puccini egy szál zongorán, felkészült énekes színészekkel, 2016 Magyarországának társadalmi, köz- és (politikusi) magánélet bemutatva. Mindegy, hogy igaz vagy nem. Valódi.

Székely Csaba: Bányavirág (Pinceszínház, Budapest)

Mi lett az „Édes Erdély” eszméből? A kortárs irodalom határozott mozdulatokkal rázta gatyába, hogy aztán a realitás talaján beszéljen a térség kulturális és szociális problémáiról, ahogyan alapvető, húsbavágó emberi kérdésekről is. Székely Csaba Bányavidék trilógiájának első része, a Bányavirág olyan kortárs mű, amely mind a lokális, mind az egyetemes emberi problémákat mélyrehatóan tárgyalja – mindezt eszeveszett nyelvi humorral és helyzetkomikummal.

Vándor Éva és Kaszás Gergő a Bányavirág előadásában (fotó: port.hu)

Társas magány, munkanélküliség, alkoholizmus, mély kapcsolatokra kiéhezett, a magyar tévé kamerái kedvéért népviseletbe bújó, megcsömörlött emberek: Székely Csaba olyan finoman és hitelesen vázolja fel az emberi kilátástalanságot, hogy észre se vesszük, a poénokkal valójában komoly kérdések megválaszolására késztet minket. A teljes trilógiát megrendező Csizmadia Tibor rendezésében a Pinceszínházban, Kaszás Gergő főszereplésével láthatjuk a Bányavirágot.

Tar Sándor, Keresztury Tibor: A te országod (Forte Társulat)

A rendszerváltás kisemmizettjeinek történetével ad pontos társadalmi látleletet a Forte Társulat. A Tar Sándor-novellákból Keresztury Tibor közreműködésével készült mű megmutatja, hogy a gyárak lerombolásával nem csupán a nyomor és a teljes reménytelenség jött, de felszámolódott a maradék szolidaritás és összetartozás is. Tar szociografikus történetmesélése és Horváth Csabáék stilizált színpadi nyelve olyan markánsan cseng össze, hogy az előadás PVC-csövestül, munkásköpenyestül szinte beégeti magát az emlékezetünkbe.

A te országod (fotó: Mónus Márton)

A Forte csapatának koncentrált színpadi jelenléte, izgalmas formanyelve és a körülöttünk lévő világra való reflektálása mindig üt és mindig magas színvonalat képvisel.