A Kortárs Drámafesztivál harmadik napján olyan előadásokban vehetünk részt, amikhez nyugodtan otthon hagyhatjuk eddigi befogadói eszköztárunkat.
Az idén 13. alkalommal megrendezett Kortárs Drámafesztivál eredeti célkitűzése jelentősen kibővült: az 1997-ben létrejött fesztivál kezdetekben a magyar kortárs dráma eredményeinek áttekintésére alakult, ez azóta már a teljes európai kortárs dráma figyelmére és a kortárs színház progresszív irányzatainak bemutatására bővült ki. Nem véletlen tehát, hogy idén a programsorozat fókuszában a fiatal színházcsinálók állnak.
A Kortárs Drámafesztivál harmadik napja a merész formai kísérletezésé. Szilágyi Bálint Oxigén-rendezése után ismét a báb kerül előtérbe: a Trafóklubban 11 órakor látható Az időnk rövid története, a Vaskakas Bábszínház és az ESZME produkciója. Hoffer Károly rendezése megkísérli bebizonyítani, hogy „a bábelőadás nem egyenlő a gyerekelőadással.” A produkcióban négy fiatal bábszínész kelti életre időskori önmagát bábok segítségével, a bábok és a színészek interakciója képezi az előadás feszültségét. „Akár úgy is mondhatnánk, hogy a bábok elevenítik meg őket. Pedig éppen ők azok, akik, mint az idősekben lakozó fiatalság, életet visznek az egyre ügyetlenebb testek hétköznapjaiba.” – írtuk az előadás kritikájában, ami azzal a konklúzióval zárult: „Az időnk rövid története remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy az idő múlását, ha nem is teljesen, de egy fokkal derűsebben fogadjuk el.”
Pallai Mara és Teszárek Csaba Az időnk rövid történetében (fotó: Kincses Gyula)
A STEREO akt Etikett című előadása sem a megszokott befogadói jelenlétre épít: 16 órakor a Jurányi Inkubátorházban a nézők egy kifutó két oldalán foglalhatnak majd helyet, üléseiken félreérthetetlen fejhallgatók: az előadást végignarrálja Terhes Sándor. Boross Martin és Julia Jakubowska egy pontosan megkoreografált divatbemutatót tartanak, ami azt a kérdéskört feszegeti, milyen a tökéletes ember. Létezik egyáltalán ilyesmi? „Természetesen ezt a tökéletes-tökéletlen játékot mi, nézők sem úszhatjuk meg: a színpad két oldalán, egymással szembeültetve, a narrátor velünk is eljátszik: nézzünk a velünk szemben ülőnek a szemébe, ki bírja tovább? Vagy kérdéseket tesz fel: „kinek van ellensége?”, és addig nem megyünk tovább, amíg valaki fel nem teszi a kezét, nem vállalja be egyik-másik kínosabb kérdést.” – írtuk kritikánkban, amely bár elismerte a formai újítás sikerét, az előadás egészéről nem volt túl jó véleménnyel. Hogy nincs egyértelmű igazság, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Boross Martin idén Junior Prima-díjat kapott.
Boross Martin és Julia Jakubowska az Etikettben (fotó: Toldy Miklós)
A nap talán legizgalmasabb formai kísérlete a TestOdüsszeia. „Én azokon az előadásokon nőttem fel, amik az interaktív előadások úttörői voltak, például a Petőfi Rock Szegeden. Ki játszik, ki az, aki nézi? A színház azokból a rítusokból nőtt ki, ahol nem volt még megkülönböztetve a színész és a néző. Nem bevonjuk a befogadót, hanem már eleve ő is játszik – ilyen értelemben a TestOdüsszeia nem is színház” – nyilatkozta nekünk Keserű Imre a produkció kapcsán. A TestOdüsszeiában nincsenek nézők, hanem csak „érzők”: bekötött szemmel veszünk részt az előadásban, amiben mi vagyunk Odüsszeusz, aki haza akar jutni, a színészek pedig az Odüsszeia ismert jeleneteit teremtik meg hanggal, az érzők mozgatásával – és az érintéssel, az előadás ugyanis a testi kontaktus katarzisára épít. „Aki átadja magát az élménynek, majdnem mind arról számol be, hogy ilyet még soha nem élt át: egész testet-lelket megmozgató élmény volt” – mesélte Keserű Imre, az ez idáig 254-szer játszott TestOdüsszeia rendezője. A 255. előadás érzői akár mi is lehetünk az Auróra Fesztiválklubban 17:30-tól.
