7óra7

Oldalról nézni a világot
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Oldalról nézni a világot

Virginia Woolf: Orlando / Trojka Színházi Társulás

2016. 12. 13. | Marik Noémi

Sok szín felsejlik, ám mind elvész, vagy magányosan erejét veszti.

Nagy várakozás előzte meg a Soós Attila által színpadra álmodott, az első Staféta Pályázaton tavaly a díjazott projektek közé választott Orlandót, pláne hogy a rendező a címszerepre Petrik Andreát kérte fel. Amilyen nagy volt a várakozás, épp akkora a csalódás.

orlando_ea_domolky_daniel_web_012.jpgPetrik Andrea (fotó: Dömölky Dániel)

A rendezés nem tudta olyan bátran járni saját útját, mint egykor az írónő. A regényt hűen megidéző adaptációként nem mert sem az anyagával elég merészen bánni, sem a saját magára való átfordításban elég eltökélt lenni. Persze Soós Attila láthatóan nem véletlenül nyúlt ehhez a műhöz, érezhetően köze van hozzá, csak épp nem találta a fogást rajta, sem pedig e megfoghatatlan férfi-női alakon. Interpretálásában szilánkokra törik az amúgy is szilánkos lélektani utazás: csak sorjáznak elénk a nyúlfarknyi jelenetek az első részben, és e töredezettség nem a zaklatottság, hajszoltság érzetét kelti, hanem emészthetetlenséget és érdektelenséget szül. Épp az a sodrás és az örökké tartó jelen nem tud megszületni, ami magát Orlandót determinálja a történelmi korokon, szerelmeken át való végeláthatatlan menetelése közepette. Azt nem sikerült megragadnia Orlandóból, amiért olyan vonzó és szánandó tud lenni egyszerre.

A második részre már kissé helyrebillennek az arányok, ki tud futni egy-egy jelenet, mégsem sikerül becserkészni ezt a létezés élményét fokozottan átélő, ám kötődés nélküli teremtést. Sem kissé oldalról, más szögből bemutatni a valóságot, miként azt a nő, ahogy Orlando maga fogalmaz, amikor nővé változik, teszi. orlando_ea_domolky_daniel_web_037.jpgPetrik Andrea és Sztarenki Dóra (fotó: Dömölky Dániel)

A látvány pótol valamelyest. Soha nem mutatkozott nejlon még ilyen szépnek. A háttérben függeszkedő óriás nejlonfüggöny (látványtervező Pázmány Virág) egyszerre sejtelmes, titokzatos, lágy és rebbenékeny, ugyanakkor nagyon is sérülékeny. (Végigizgultam az előadást, bírja-e mindvégig az anyag a sok zaklatást. A faasztal mögött, amely körül zajlanak az események, ugyanis gyakran lebben a vékony, szakadékony anyag.)

orlando_ea_domolky_daniel_web_064.jpgA jelmezek is feltűnően gyönyörűek, igényesen kivitelezettek, s válogatott anyagokban bővelkedők (jelmez: Szlávik Júlia); valódi esztétikai élményt nyújtanak. Az egyszerűségében is magával ragadó látványban nejlon és brokát együtthatásának kettőssége és költőisége jobban kifejezi Woolf regényének lényegét és tökéletesebben leképezi Orlando lényét, mint maguk a koreografált jelenetsorok.

              Mészáros Piroska (fotó: Dömölky Dániel)

A színészekre sem lehet panaszunk, miattuk talán mégis érdemes megnézni ezt az Orlandót. Soós Attila négy olyan színésznőt talált a regény megszólaltatására, aki merészen veti bele magát az utazásba a rendező kijelölte úton. Általuk az elveszettség, érzelmekbe süppedő szabadság utáni vágy miatti melankólia és a „sötét bennem a vágy” érzése mégis képes átjönni s megjelenítődni valamelyest.

Petrik Andrea nemváltása nem csupán külsődlegességekben jelenik meg; férfiként is mer nőies vonásokat mutatni, s nőként is mindvégig hordozza a férfimentalitást. Egyed Bea vágyakozó férfiként olyan markáns alakítást nyújt, amit még sokáig el tudnánk nézni, és ami nemcsak iróniával teli, de pompázatos tanulmány is a vágyról. Sztarenki Dóra kifejező szemű kutyaként az előadás legmegkapóbb epizódját hozza, humora, játékossága máskor is életmentő. Mészáros Piroska őrület határán járó írója olyan pazar magánszámmá avanzsál, hogy e jelenet egymaga elkap valamit abból a fájdalmas, mindig tovább űző extatikus állapotból, amiben Orlando élhet. Súlyos, festményszerű greenawayi alakká gyúrja a szent művészt (függetlenül attól, hogy az valójából középszerű-e vagy lángelme).

Sok szín felsejlik tehát, ám mind elvész, vagy magányosan erejét veszti a képegészen. Soós Attilának most nem sikerült a bravúr: színpadi nyelvre ültetni Virginia Woolf történelmi korokon átívelő, különös, egyszerre intellektuális és intuitív regényét. Bár akadt benne jó néhány izgalmasan megoldott momentum, fizikai színház nyelvére lefordított elem, egészében mégis zsákutcába került a rendezés – így végül maga Orlando falja fel saját gyermekét.

(2016. december 1.)

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Az Orlando adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr4112043113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása