„Néha azt gondolom, nem színházat kell most nézni, hanem filmet.”

Mészáros Blanka a Forgács Péter–Hegedűs D. Géza–Marton László osztályban végzett 2015-ben, azóta a budapesti Katona József Színház társulatának tagja. A beilleszkedésről, a kortárs színház problémáiról és arról beszélgettünk vele, miből lehet tudni, ha igazán tetszik a nézőknek egy előadás.

Másfél éve interjúztunk veled, akkor ilyeneket mondtál: „ennek az életnek egyszer vége lesz, és tőlem egyedül a színház veszi el ezt a gondolatot.” Változott azóta a véleményed?

Ezt még most is így gondolom. Azért vagyok zavarban, mert az elmúlt évben nagyon erős filmes élményekkel gazdagodtam. Azt gondolom, hogy a színháznak sokkal intimebbnek kellene lennie. A film egy múltban készülő alkotás, a színház jelen idejű lenne elvileg, de sajnos ezt mostanában felcserélődni látom. A fiatalok a moziba járnak inkább, mert a kamera lencséje aktuálisabban, pontosabban tud reagálni az emberiség fejlődésére. Néha azt gondolom, nem színházat kell most nézni, hanem filmet. Ha esténként úgy játszanak a színészek, hogy nincs mondanivalójuk, akkor nincs értelme. Nálam is van ilyen, de küzdeni kell ellene, vagyis inkább dolgozni kell érte. Általánosítások és politikai ideológiák, a jelen értelmezés nélküli újrajátszása: ha a színházat erre szűkítik le, azt unom.

Pálmai Anna, Mészáros Blanka és Fekete Ernő Az Olaszliszkai előadásában (fotó: Toldy Miklós)

Pont a volt osztálytársaid, Vecsei Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila pályáztak Mátyássy Bencével közösen az Újszínház vezetésére, ők elég markánsan ellene mennek ennek a begyöpösödött politikai odamondogatásnak...

És újra Dörner nyert, és ezután semmi nem történt. Nem értem, mi van most Magyarországon. Beszéljünk politikáról, de akkor történjen valami! Jordán Adéllal voltunk kint Stockholmban egy színházi fesztiválon, és beszélgettünk külföldi színházcsinálókkal arról, hogy mi a szerepe a színháznak a közéletben. Volt ott két lengyel színész, ebben a két fiatalban több tűz volt, mint bárkiben itthon. Ők tüntetnek, náluk történik most valami, nálunk semmi.

Mi változott meg azzal, hogy nincs „e.h.” a neved mellett a színlapokon?

Tasnádi Bence mondta, mennyire örül, hogy én megjöttem, mert nem ő a legfiatalabb… Sok idő kell még, sokat kell a színpadon a kollégák szemébe nézni, hogy közel kerüljünk egymáshoz a társulattal. Én egy kis amőba vagyok, aki mindenhova tartozni szeretne kicsit. Elősegítené ezt a folyamatot, ha sokat tudnék dolgozni velük, de idén sajnos ezt nem jött össze.

Emiatt mentél el dolgozni Horváth Csabával a Concertóba?

A produkció nyáron született, akkor már szünet volt a Katonában. Nagyon élveztem, mert közös ügy volt, csapatszellem, hisz egymást emeltük, fogtuk, tartottuk. Még foci Eb-t is együtt mentünk nézni, olyan volt, mint egy nagy család. Az egész egy közös nagy massza, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, igazából 40 percen keresztül megfeszített figyelemmel kell lennünk egymás felé.  

Filmeztél is, oda hogy kerültél?

Szakonyi Noémivel forgattam a Disznóvágás című kisfilmet, aminek a producere Tiszeker Dániel volt, aki a #sohavégetnemérős-t rendezte. Ő kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem dolgozni vele a nyáron, aztán mikor megírták a jeleneteket, elhívott castingra, hogy próbáljuk ki, melyik áll jól nekem. Ez nem egy klasszikus casting-szituáció volt, bár castingokra is szoktam járni: általában nagyon elfelejtenek visszahívni... (nevet)

Az téged hogyan érintett, amikor A bajnokkal kapcsolatban iszonyú támadás zúdult a Katonára és Máté Gáborra?

Jó reklám volt szerintem. Sok ember nem is hallott erről a színházról, most már reméljük, mindenki, esetleg eljönnek megnézni, mi zajlik itt. Szerintem nagyszerű, hogy a színháznak egy olyan igazgatója van, aki nem cenzúrázza a Katona előadásait és nem fél attól, hogy azok kimondjanak dolgokat a színpadon. Nekem színészként nem feltétlenül csak egyféle közeg számára van mondanivalóm.

Ajándékokat gyűjtötök a szúcsi bányatelepen élő gyerekeknek, ennek a programnak te vagy az egyik tagja, ez hogy alakult?

Mivel sok időm volt, már a nyár folyamán is sokat foglalkoztam ezekkel a bányatelepi gyerekekkel. Rengeteget lehet tőlük kapni, és sokat is lehet nekik adni. Úgy illeszkedtem be hozzájuk, hogy nem mondtam el nekik, hogy színésznő vagyok, táboroztattuk őket, játszottunk velük, nyúztuk őket. Csodálatos volt. Volt egy kislány, aki azt mondta, masszőr szeretne lenni, és másfél óráig masszírozta a hátamat. Jázmint, aki hároméves, Lázár Ervin-mesével altattam, amikor a végére értem, újrakezdtem, mert gondoltam, már elaludt, úgyse veszi észre, de szólt, hogy ne kezd újból. Figyelt. Nekünk sincs sok, de adni ettől még nagyon jó.

Mészáros Blanka és Nagy Ervin a Sirály előadásában (fotó: Horváth Judit)

Az, hogy rendszeresen játszol több száz néző előtt, milyen tapasztalatokat ad? Például miből érzed, ha a nézőknek tetszik az előadás?

Van, amikor érezni lehet a vákuumot: az egyik pillanatban még köhécselnek, a másikban már feszített csönd. Ez nem a nézőkön múlik, hanem rajtam, rajtunk. Ha érzem ezt a vákuumot, bátran kifordulok a nézőtér felé, mert lehet érezni, hogy kapaszkodnak beléd, hogy figyelnek, ilyenkor meg lehet bontani a rendet.

De örülnék, ha nem tapsolnának a nézők, ha nem tetszett nekik. Cserébe viszont tudnák, hol a művészbejáró, ahova becsöngetnének előadás után, és beszélgetnénk. Meg az is jó lenne, ha fiatalok is járnának a Katonába: állítólag szoktak jönni, de én sosem látom őket. Lehet, hogy hátul ülnek, esetleg nekik kéne az első sorokban ülni, akkor többször látnék csillogó szemeket…

És mi van akkor, ha nem jön össze ez a vákuum? Ha a véletlen, egy baki, vagy akármi közbeszól?

Tenki Réka helyett ugrottam be egyszer A mizantrópba. Ilyenkor olyan az ember, mint az energizer-nyuszi, olyanokra is képes, amit nem is gondolna. Például két nap alatt bármilyen szöveget meg lehet tanulni, aminek persze ára is van, Mészáros Máté mondta a beugrásokról azt, hogy mínusz három év az életből. Ebben A mizantrópban történt az, hogy nagy energiával megszólaltam, ami olyan erővel csapott vissza a fülembe, hogy ettől aztán teljesen elfelejtettem a szövegemet, és csak álltam ott, mint egy idióta. De valamiért mégis jól sült el, mert előadás után többen gratuláltak, hogy milyen jó volt ez a szünet. Ennél sokkal kellemetlenebb az a pontja az Emilia Galottinak, amikor Keresztes Tomi ellök. Olyankor mindig parázok, hogy ne csússzon föl a szoknyám, hogy ne legyen kinn a bugyim. Akkor még tíz percig kell a földön feküdnöm, és csak arra tudok gondolni, hogy mindenki az alsó részeimet nézi. (nevet)

Mészáros Blanka az Emilia Galottiban (fotó: Toldy Miklós)

Az Emilia Galotti bemutatóján beteg voltál. Mikor kellene helyetted beugrani?

Maximum ilyen durva, egynapos, hányós betegségek esetén, olyankor egyszerűen nem mernék felmenni a színpadra. De a papám halálának a napján is játszottam. Akkor is játszottam, amikor a férjemmel elhagytuk egymást. Nincs megállás. Ilyenkor a színház segít. Furcsa, hogy ha a magánéletemben vagyok fenn, elkezdem félteni a színházi életemet. Ha a színházi életem pörög, a magánéletem szorul vissza. Olyan még sosem volt, hogy egyszerre ment volna jól mindkettő, bezzeg olyan, hogy mindkettő rosszul ment, már volt. (nevet)

A múlt évadban például nagy bizalmat kaptam a Katonától, Az olaszliszkaiban, a Sirályban meg az Emilia Galottiban is kaptam főszerepet, de nem ment jól, ahogy a magánéletem sem. Akkor azt éreztem, hogy ezen nem tudok segíteni máshogy, csak ha valamelyikből kilépek. Csakhogy a színházból nem bírnék kilépni.