Boross Martin rendező, a STEREO Akt művészeti vezetője számos esemény-szemléletű színházi produkció létrehozója. Az idei Nextfesztről és a nézői részvételről beszélgettünk vele.

A NextFeszt az Y-generációhoz tartozó alkotók munkáit mutatja be, azt boncolgatva, hogy ez a nemzedék hogyan találja meg a helyét a világban, illetőleg hogyan viszonyul a saját közegéhez, közönségéhez. Alkotóként mennyire érzed problematikusnak az eltérő generációk társadalmi problémákra adott válaszait/reakciót? Gondolok itt pl. a Cím nélkül hajléktalanságba beavató játékára, amelyre a gimnazisták olykor mint egyfajta stratégiai- vagy videójátékra tekintenek.

A részvételre, bevonódásra való nyitottság, azt gondolom, sokkal inkább színházi ízlés és szocializáció kérdése, mintsem generációs sajátosság. Alapvetően nem érzem problematikusnak, ha a fiatalok egy ilyen szituációban inkább nyerni akarnak, és nem reflektálnak folyamatosan arra, hogy a fikció szerint egy emberéletről kell döntéseket hozniuk. Az előadás problémafelvetése ennek ellenére, vagy éppen ezért így is célba érhet.

Boross Martin az Etikett avagy A tökéletes ember előadásban (fotó: Toldy Miklós)

A STEREO Akt egyik fontos jellemzője, hogy nincs állandó társulata, mindig az adott produkcióhoz keresed meg a művészeket, akikkel azután együtt dolgoztok. Ez mennyire nehezíti meg a dolgod?

Egyfelől hatalmas szabadságot ad, ugyanakkor inspiráló, hogy bármilyen fajta tehetségben vagy tudásban lehet az előkészítési szakaszban gondolkodni. Nehézségek inkább a produkciós részben adódnak, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy mindenki szabadúszó, tehát egyszerre több helyen is dolgozik. De rengeteget tanulunk ezekből a találkozásokból, sőt vannak olyan visszatérő művészek, akikkel lassanként kezd kialakulni egyfajta alkotói közösség.

Mostanában kikkel dolgozol együtt szívesen?

Többször dolgoztunk már együtt Bartha Márk elektronikus zeneszerzővel, Thury Gábor dramaturggal és Julia Jakubowska lengyel színésznővel, akivel ez lesz a negyedik közös produkciónk. Rajtuk kívül Téri Gáspár vizuális -és mozgásművész vagy Vass Imre táncos is gyakran felbukkan nálunk. Emellett fontos, hogy minden alkalommal új emberek, általuk pedig új impulzusok is bekerüljenek az adott darabba, hiszen ez biztosítja a STEREO Akt számára azt a változatosságot, ami kezdettől fogva a sajátja.

We hear you (fotó: Hunyadi Margit)

A darabjaidban a vizualitásnak és a zenének van nagyobb szerepe, a hagyományos értelemben vett „sztori“ ellenben kevésbé hangsúlyos.

Többnyire nem történetmesélő dramaturgiát használunk, inkább egy-egy konkrét témát járunk körül etűdökön keresztül, vagy dokumentum anyagokat használunk. Ugyanakkor a legelső darabomat, a Harminchatokat öt éve még úgy kezdtük el próbálni, hogy már volt egy leírt alap, érdekes, hogy most, az új premiernél jött el az ideje annak, hogy ez megismétlődjön. Az Emlékek klinikájában egyrészről van ugyan dramatikus történetvezetés, de nem drámát, hanem előadást írtunk.

A Thury Gáborral közösen jegyzett legújabb darabod, az Emlékek klinikája a propaganda hatásmechanizmusait boncolgató „utópia-rémmese“. Mennyiben aktuális ma ez a téma?

Az előadás kiindulópontja a manipuláció, a propaganda és az izoláció, azaz az intézményesített agymosás. Valójában azonban nem konkrét politikai esemény ihlette, vagy az ún. magyar rögvalóság, amelyet a hírekben látunk/olvasunk. A közeli jövőben játszódik, minket ugyanis elsősorban a propaganda személyes vonatkozása érdekelt. Azok a gyenge pontok, amelyeken keresztül megvásárolhatóak vagyunk, vagyis annak a mechanizmusa, ahogyan az egyén saját narratívát gyárt ahhoz, hogy elfogadhatatlannak tűnő alkukba belemenjen.

Felülről az ibolyát (fotó: Dusa Gábor)

Az előadásba a nézőket is bevonjátok?

Nincs direkt interakció, a nézők nem tudják befolyásolni a cselekményt, egyfajta passzív szerepet kapnak. Az előadás első felében nyilvános tévéfelvételen vesznek részt, ahol nézőket játszanak. Itt történik az a sarkalatos esemény – egy túszejtés –, aminek kapcsán generálnunk kell egy közös emléket, amelyet szintén közös erővel igyekszünk majd manipulálni. Ilyen értelemben véve az előadás mégis interaktívnak tekinthető, hiszen sok jelenet „nyilvános térben“ játszódik százötven ember előtt, ahol közvetlenül szólítjuk meg őket.

Mi a jelentősége a néző aktív részvételének/bevonásának, illetve mennyire nehéz ezt megvalósítani?

Azt, hogy a néző aktív résztvevője legyen a darabnak, nem tartom kizárólagos fontosságúnak. Bevonódás alatt inkább egyfajta közös gondolkodást, fantáziálást értek, ami után a néző kicsit másképp távozik a színházból, mint ahogy odaérkezett. Én személy szerint azt szeretem, ha a színház felkínálja a részvétel lehetőségét, illetve közösségi élményt is nyújt. Ugyanakkor a mi passzívabb szerepvállalásra szocializált társadalmi közegünkben a nézők bevonása már-már a vegzatúra határát súrolja. Nem szeretünk mások előtt megnyilvánulni, és ez az attitűd a társadalmi problémákhoz való hozzáállásunkban is tükröződik. A STEREO Akt előadásaiban részben ezt a passzivitást szeretnénk egy kicsit megpiszkálni.

Etikett, avagy A tökéletes ember (fotó: Toldy Miklós)

A Lang Györgyivel közös We hear you! – Hallgatlak! című produkciótokban a nézők akár transzparenseket is gyárthatnak a színpadon, melyekkel kivonulhatnak az utcára. Ez az aktus, úgy tűnik, szintén egyfajta közösségi élményre épít.

Igen, bár ebben az esetben a szolidaritás talán még ennél is fontosabb, az előbb említett elemeket ezért is építettük be a darabba. A nézők érdeklődése és kedve függvényében itt minden lehetséges, ugyanakkor semmi sem kötelező. Fontos kihangsúlyozni, hogy mi nem moralizálunk, nem vonunk le értékítéletet a nézői viselkedés vagy a részvétel alapján.

Gáspár-Singer Anna