A Madách tánckara Tihanyi Ákos és két alkotótársa koreográfiáival mutatkozik be a Szerelmünk, Shakespeare Fesztiválon.
Ő jegyzi többek között a Mamma Mia! és a Mary Poppins koreográfiáit, és most a színház következő prózai nagybemutatója, a Szerelmes Shakespeare kapcsán is együtt dolgozik Szirtes Tamással. Közben a Madách Színház tánckara a színház nyári Szerelmünk, Shakespeare Fesztiválján önállóan is színpadra lép egy három Shakespeare-darab által ihletett táncesttel. Mindezekről kérdeztük Tihanyi Ákost.
Mi lesz a fesztiválon bemutatott koreográfiákhoz a kiindulási alapja?
Shakespeare az a szerző, akinek a műveire, más művészeti ágak alkotóihoz hasonlóan, koreográfusok is szívesen támaszkodnak. Úgy gondolom, ennek az egyik legnagyobb mestere Seregi László volt. Az ő Shakespeare-koreográfiáit sokan ismerik Magyarországon és világszerte, és azokat véleményem szerint nem is lehet felülmúlni. Az én feladatom és célom a Madách Színház Shakespeare-fesztiválján a színház tánckarának megmutatása, őket szeretném előtérbe helyezni, nem a saját koreográfusi álmaimat megvalósítani.
Tihanyi Ákos (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)
Az a célom, hogy mind a 11 táncos ugyanolyan jelentős szerepet kapjon, mindenki szólista legyen – köszönöm Szirtes Tamásnak, hogy lehetőséget adott nekünk. A Szentivánéji álom által ihletett koreográfiát Molnár Ferenc, a Rómeó és Júliát Velekei László kollégám jegyzi. Az én részem a táncfantázia harmadik felvonása, a Csókolj meg, Katám (Makrancos Kata). 13 perc lesz, ebbe sűrítve mindaz, amit erről a stílusról tudok, amit Bob Fossetól vagy az utcai táncokból tanultam: ez az én mozgásvilágom.
A táncos-koreográfusoknak alighanem jóval kevesebb élményük van Shakespeare-rel kapcsolatban, mint a színészeknek vagy rendezőknek. Te hányszor találkoztál eddig alkotóként Shakespeare-rel?
Ez az első alkalom. De nézőként-olvasóként természetesen sokszor. Például iskoláskorom egyik meghatározó színházi élménye volt az első Shakespeare-darab, amit láttam, a Szentivánéji álom a Pécsi Nemzeti Színházban, Puck szerepében Alföldi Róberttel. Legalább negyvenszer megnéztem.
Táncpróba (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)
Mennyi időtök lesz felkészülni a június 12-ei bemutatóra?
A két koreográfus társam már most dolgozik a táncosokkal, én pedig még a felkészülési szakaszban vagyok. Az intenzív próbaidőszak egy hónap múlva kezdődik.
Közben a Szerelmes Shakespeare koreográfusaként is dolgozol. Prózai előadásban koreográfia?
Azoknak az előadásoknak az esetében is lehetnek aláfestő zenék, ahol nem a zene a domináns és amelyekre mozgást kell koreografálni. A Szerelmes Shakespeare-ben ilyen egy kocsmakép, egy bálkép és a nagy finálé, valamint vannak verekedések, melyek szintén koreográfiára valósulnak majd meg. Utoljára az iskolában találkoztam történelmi táncokkal és soha nem gyakoroltam, úgyhogy most fel kell eleveníteni azokat a reneszánsz táncokat, amelyeket tanultam. De szeretnék ezekhez kicsit bátrabban hozzányúlni és rátenni a saját stílusjegyeimet.
Táncpróba (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)
A Madách számos musicaljének koreográfiáját is te jegyzed. Melyikkel volt a legnehezebb dolgod?
Inkább a legnagyobb kihívást mondanám, és szerintem ez is sikerült a legjobban: az Én, József Attila, amelyet minden értelemben a nulláról kellett felépítenünk. Ez az egyik nagy kedvencem.
Ha jól tudom, az olvasópróbára már késznek kell lennie a terveknek, sőt olykor már azt megelőzően is vannak táncpróbák. Mennyivel a bemutató előtt kezdesz el foglalkozni egy darabbal?
Kb. fél évvel a bemutató előtt már javában dolgozunk, musical esetében ez másfél év.
Mennyire dolgozhatsz szabadon musicalek koreográfusaként? Hiszen a koreográfiáknak pontosan illeszkedniük kell a musicalekhez.
Tökéletes szabadságot ad, mitől lenne kevesebb, mint egy táncestet megcsinálni? A rendező is óriási szabadságot ad, de persze a szövegkönyvet és a zenét nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Táncpróba (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)
És a rendező elvárásait, kéréseit? Hogy kell elképzelnünk egy ilyen, a próbákat megelőző tervezői folyamatot? Asztalnál, tollal-papírral dolgozol, majd a jelmez- és díszlettervezőkhöz hasonlóan mész egyeztetni a rendezőhöz?
Egy koreográfia asztalnál születik – az én esetemben. Nem szeretek kísérletezni a próbán, hanem betanítani szeretek. A munka első fázisa a koncepció kitalálása, a zene értelmezése, térforma megalkotása, asztalnál, papíron. Ezt követi a lépések „gyártása”, a koreográfiáimra jellemző a sűrű, sok lépésanyag és váratlan stíluskeveredések. A harmadik, utolsó fázis pedig a betanítás, vagyis a próba, ahol végül összeáll az egész. Bár az öröm általában csak egy napig tart, másnap már semmi sem tetszik, úgyhogy kezdhetjük elölről az egészet.
Dicsuk Dániel
