Nagy Dániel Viktort kérdeztük a Jurányiban bemutatandó Leszámolás velem című monodrámáról.
A fura után újra Rába Rolanddal dolgozol, ám ezúttal nem együtt játszotok, hanem ő rendez téged. Mennyire volt nehéz megtalálnotok a közös nyelvet?
Egyáltalán nem. Roland az elsők között volt, akivel szerettem volna együtt dolgozni és a kezdetek óta töretlen a bizalmam iránta.
Nagy Dániel Viktor (fotó: Takács Attila)
A Leszámolás velem esetében hogyan alakult a színész-rendező viszony? Mennyire kaptál szabad kezet a karakter kapcsán?
Mindig is imádtam azt a bátorságot és azt a kegyetlen őszinteséget, amivel Rolandot dolgozni láttam anno, mondjuk a Krétakörben. Közel áll hozzám, ahogyan a színházról gondolkodik. Mindenben szabad kezet kaptam, mégis úgy érzem, az ő vezetése nélkül ez a szabadság semmit nem ért volna. A színházi forma és a színészi hangvétel tekintetében is új terepen mozgok most. A bátorítása adta meg az alaphangot a munkánkban; arra sarkallt, hogy a szokatlan felé mozduljak színészileg.
A Leszámolás velem egy meleg fiú önelfogadásáról szól. A szövegkönyvön túl hogyan építed fel a karaktert, honnan lehet inspirálódni egy ilyen történethez?
Roland kimozdít a megszokottból. Mind a témával, mind a megvalósítással kapcsolatban olyan egyedi meglátásai vannak, amikből jó építkezni. Az ő ízlése egyben védjegye is lesz az előadásnak.
A Leszámolás velem stábja: Zöldi Gergely, Bánki Róza, Nagy Dániel Viktor, Orlai Tibor és Rába Roland (fotó: Takács Attila)
„Miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem?” – szerepel az előadás ajánlószövegében is. Ezek mennyire fognak megjelenni a te játékodban?
Az én színpadi jelenlétem nem idézi majd a fiú feminin vonásait. Azon a ponton, amikor ezt a történetet meséli, tehát idősebb korában, már őt sem határozzák meg ezek a vonások. Ellentétben a gyerekkori énjével, akiről a történetet meséli és aki még semmilyen védekezésre vagy viselkedéskontrollra nem volt képes. Az pedig egy fontos kérdésfelvetés, hogy ettől az önkontrolltól aztán mennyire tud felszabadult lenni egy felnőtt ember.
Nagy Dániel Viktor (fotó: Takács Attila)
Nemrég sok helyen megjelent a hír, hogy állandó játszótársad és „Orlai-társulatbeli” kollégád, Szabó Kimmel Tamás előadás közben rászólt egy telefont nyomkodó nézőre. Neked van ilyen zavaró, kellemetlen élményed?
Nem emlékszem ilyenre. Ha volt, nem foglalkoztam vele. Most viszont, ebben a kicsi térben és intim helyzetben, ha valaki ilyet csinálna, nem tudnám figyelmen kívül hagyni és nem is akarnám. Ha már egyszer kizökkentett, nem fogok úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Nem haragudnék, csak megvárnám, amíg befejezi, hogy aztán tudjon figyelni. Kifejezetten készülök a későn jövő nézők helyre kísérésére, vagy a köhögők pohár vízzel való megsegítésére. Ez a fajta jelenidejűség segíti és erősebbé teszi az előadásunkat.
A nyáron nekünk adott interjúdban meséltél zenei terveidről is. Hogy állsz most ezek megvalósításával?
Hrutka Robival folyamatosan tartjuk a kapcsolatot mind az Egy este Pilinszkyvel... verses koncert, mind pedig az április 5-én bemutatandó Stop című előadás kapcsán, melynek ő szerzi a zenéjét. Azon az alternatívabb hangzású anyagon, amellyel a CAFÉ Budapesten mutatkoztunk be, nyáron dolgozunk tovább, és ha minden jól megy, el is kezdünk koncertezni.
