„A gyerekek pontosan tudják, hogy amit a színpadon látnak, az játék, és szívesen játszanak velünk.”
Havonta egy előadással a Bethlen Téri Színházban vendégeskedik a gyerekszínházi folklórprodukciókkal fellépő BaHorKa Társulat. Legközelebb április 2-án lépnek ott színpadra a Lepedőcske, kispárnácska tavasz- és húsvétköszöntő produkciójukkal. Hogy pontosan mi is az a folklór gyerekszínház, hogyan áll össze egy-egy előadás és miért döntöttek emellett az irány mellett, arról a társulat motorját és alapító tagját, Balogh Melindát kérdeztük.
Balogh Melinda (fotó: Ribánszky Viktória)
A „folklór” a hagyományőrzésre, a „színház” – jó esetben – az önmagán túl-, előremutató művészetre, a „gyerekszínház” pedig egy speciális közönségigény kiszolgálására épül. Hogyan fér össze ez a három dolog?
Mi a folklór felől indultunk el, hiszen a Jászság Népi Együttesben táncoltunk, így a témáinkat mindig ez alapján választjuk. Előadásaink jeles napokhoz, népszokásokhoz, nemzeti ünnepekhez kapcsolódnak, de írtunk mesedarabot is, amiből hanganyagot is készítettünk, így hamarosan megjelenik a Széles a Duna címmel készült lemezünk. Fontos azonban, hogy nem hagyományőrzők vagyunk, hiszen akkor csupán az általunk olvasott, hallott történeteket, dalokat rendeznénk sorba. Mi ezeket továbbgondoljuk, és arra törekszünk, hogy az elkészült előadások – nem didaktikus módon – azok számára is érthetőek és szórakoztatóak legyenek, akiknek a folklór ismeretlen terep.
A klasszikus kőszínházi bemutatót a darabválasztás, a szereposztás kialakítása, a tervelfogadás, az olvasópróba, a próbaidőszak, végül a főpróba előzi meg. Nálatok hogy néz ki egy alkotói folyamat?
Nagyjából hasonlóan, csak kisebb méretben. Hatfős társulatként – három énekes-mesélő és zenész – közösen állítjuk össze a készülő előadás zenei világát, táncait, melyek ugyanolyan fontos elemét jelentik a produkciónak, mint a dramatikus részek. A szövegkönyv megszületését elég sok kutatómunka előzi meg, majd ha elkészült az első változat, hatan összeülünk és együtt határozzuk el, hogy melyik jelenet hogy nézzen ki, melyik karaktert ki formálja meg. Az előadások kellékeinek megtervezésekor és kiválasztásakor törekszünk arra, hogy természetes anyagokat, valamint a paraszti kultúrában fellelhető hétköznapi tárgyakat használjunk fel, melyek egy részét mi magunk készítjük el.
A Bahorka Társulat Farsang három napjában előadása (fotó: Papp Kornél)
Mennyire nehéz a gyerekekre hangolódni?
Számomra ez nem jelent nehézséget, hiszen tanítóképző főiskolát végeztem, ahol nagyon sokat tanultam arról, hogy miként lehet őket megszólítani és motiválni, de ez a darabok rendezésének egyik sarkalatos pontja. Fontos, hogy olyan figurákat és történeteket találjunk ki, amelyeket érdekesnek tartanak. Törekszünk arra, hogy előadásainkban minden korosztály megtalálja a kedvére valót a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Az egyik előadásotokban te például egy bajuszos huszárt játszol. Előfordult már olyan, hogy „lebuktattak” a gyerekek, hogy nem is vagy férfi?
Nem volt még ilyenre példa, de szerintem nem is zavarja őket, hogy a huszár nem férfi, hanem egy ragasztott bajszos nő, hiszen a gyerekek pontosan tudják, hogy amit a színpadon látnak, az játék, és szívesen játszanak velünk.
Tapasztaltok olyat, hogy különböző közegekben eltérő módon reagálnak a gyerekek?
Ehhez nekünk kell alkalmazkodni. Az interaktív jelenetekben nem csinálhatunk semmi olyat a színpadon, amit ők nem szeretnének, tehát nem szabad ragaszkodnunk semmi előre eltervezetthez. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy-egy játékot vagy táncot hirtelen improvizáltunk az előzetesen kitaláltak helyett, mert akkor, ott úgy éreztük, hogy az jóval megfelelőbb. Ebben nagy segítségünkre van az, hogy mi hárman már tíz éve ismerjük egymást, és sokszor egy-egy szemvillanásból kitaláljuk egymás gondolatait.
