A nagyszínpadra érkezik a Miskolci Nemzeti Színház előadása; a Tóték Béres Attila rendezésében. A Pécsi Nemzeti Színház a nagy sikerű Hitchcock film adaptációjával, a 39
A Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz kistelepülésén zajló, kilenc napig tartó rendezvénysorozat gerincét a Kossuth téri ingyenes világzenei koncertek, illetve
Civil kezdeményezésként az Accord World Music munkatársai indították útjára a Mindenütt Nő rendezvénysorozatot, amely első alkalommal 2013-ban került megrendezésre, s amely a
Szirtes Tamás rendező az MTI-nek elmondta: három olyan ok volt, amiért ezt a darabot választotta. Az egyik a témája: a párkapcsolat szépségeiről és gyötrelmeiről, a szerelmi