7óra7


NeCsakNézz – Színházi nevelési konferenciát rendeznek Kaposváron

NeCsakNézz – Színházi nevelési konferenciát rendeznek Kaposváron

2014. 04. 19. | 7óra7

A három napos konferenciára nem csak szakmabelieket várnak a szervezők, hanem a téma iránt nyitott pedagógusokat, színházak munkatársait, kutatókat, ifjúsági munkásokat is,

POSZT – Gyorsan fogynak a versenyelőadások belépői

POSZT – Gyorsan fogynak a versenyelőadások belépői

2014. 04. 18. | 7óra7

POSZTKőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című,

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

2014. 03. 31. | 7óra7

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a tavalyi ötnapos eseménysorozat sikerén felbuzdulva döntöttek úgy,

Műsortervet hirdetett a kaposvári színház

Műsortervet hirdetett a kaposvári színház

2014. 03. 27. | 7óra7

A sajtótájékoztatóhoz happening is kapcsolódott, a színház épülete előtt álló platánfán olvasható az évadterv. A direktor elmondta, hogy ez alkalomtól kezdve a teátrum

Kaszás Attila-díj 2014 – Elindult a második forduló

Kaszás Attila-díj 2014 – Elindult a második forduló

2014. 03. 25. | 7óra7

Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adja át idén a Kaszás Attila-díjat.

Kaszás Attila-díjA díjat 2008-ban a Magyar Kultúra Napja

hírek Új Színház Vígszínház Szegedi Nemzeti Színház Nemzeti Színház Csányi Sándor Kecskeméti Katona József Színház Katona József Színház Ötvös András Kolozsvári Állami Magyar Színház Veszprémi Petőfi Színház Radnóti Színház Janza Kata Miskolci Nemzeti Színház Győri Nemzeti Színház Pécsi Nemzeti Színház Budapesti Operettszínház Thália Színház Békéscsabai Jókai Színház Zöld Csaba Telekes Péter Pokorny Lia Magyar Színház Mészáros Tibor Karinthy Színház Játékszín Centrál Színház Schneider Zoltán Komáromi Jókai Színház József Attila Színház Pogány Judit Balázs Andrea Porogi Ádám Hevesi Sándor Színház Móricz Zsigmond Színház Csiky Gergely Színház Csankó Zoltán Szigligeti Színház Vörösmarty Színház Gárdonyi Géza Színház Benkő Nóra Tamási Áron Színház Ozsgyáni Mihály Kádas József Örkény István Színház Kristán Attila Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Kosztolányi Dezső Színház Tomcsa Sándor Színház Harsányi Attila Farkas Ignác Csíki Játékszín Mészáros Gábor Nagy Alfréd Köles Ferenc Zayzon Zsolt Csokonai Nemzeti Színház Aradi Kamaraszínház Újvidéki Színház Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Soproni Petőfi Színház Hajdu István („Steve") Szilágyi Annamária Fabó Tibor Elor Emina Györgyjakab Enikő Karczag Ferenc Kányádi Szilárd Barabás Árpád Tóth Eleonóra Tege Antal Veress Albert Bokor Barna Horváth László Attila Savanyu Gergely ifj. Jászai László Nyirkó István
Két miskolci és két katonás előadás a POSZT-on

Két miskolci és két katonás előadás a POSZT-on

2014. 03. 20. | 7óra7

Nagyszínpadi előadások

Molière nyomán Mohácsi István-Mohácsi János: A képzelt beteg

az Örkény István Színház előadása | rendező: Mohácsi János |

A Tizenkét dühös ember a kaposvári színházban

A Tizenkét dühös ember a kaposvári színházban

2014. 03. 19. | 7óra7

Tizenkét dühös ember - Lecső Péter, Gyuricza István, Kovács ZsuzsaKelemen József, aki a kaposvári színház tagjaként gyermekdarabok rendezésével korábban már bemutatkozott a közönségnek, most másodszor viszi színre Reginald Rose darabját:

Budapesten vendégszerepel a kaposvári Csiky Gergely Színház

Budapesten vendégszerepel a kaposvári Csiky Gergely Színház

2014. 03. 19. | 7óra7

Bérczes László, a színház művészeti vezetője pénteken az MTI-nek elmondta: e két előadás a színház repertoárjának sokszínűségét ugyan nem tudja teljes egészében

süti beállítások módosítása