Vándorfi László elmondta: a fesztivál nyitóelőadása Pataki Éva Edith és Marlene című darabja lesz Botos Éva és Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével, Mészáros Márta
Vándorfi László elmondta: a fesztivál nyitóelőadása Pataki Éva Edith és Marlene című darabja lesz Botos Éva és Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével, Mészáros Márta
Pénteken Charlie, szombaton a Magna Cum Laude zenekar szerepel a szabadtéri sportstadionban. A következő héten musical show látható, valamint Révész Sándor, Demjén Ferenc és
Vándorfi László közölte, hogy az idei nyári játékoknak három produkció adja a gerincét: a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról valamint, a Hegedűs a háztetőn című
Fekete Péter kiemelte: a nyitó előadás díszvendége lesz Szörényi Levente, a vízi színházban műsorra kerülő István, a király és a Tiéd a világ című zenés darabok
40 éve alkalmazták először színpadra Déry Tibor azonos című kisregényét. Azóta számos magyar és külföldi társulat is bemutatta a magyar musicalt. Ezúttal a