Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon tizenöt határon túli és négy hazai társulat vesz részt.
Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon tizenöt határon túli és négy hazai társulat vesz részt.
Stuber Andrea újságíró-színikritikus a 2013. március és 2014. február között bemutatott előadásokból válogatott.
Magyarországi színházak előadásai, illetve
A Budapest Music Centerben (BMC) vasárnap lezajlott második fordulóban az énekesek öt ország operaháza hat különleges produkciójának tizenegy szerepéért szállhattak
A budapesti Vígszínházzal való több éves partnerség keretében két előadással vendégszerepel újra Kolozsváron a magyarországi társulat.
Május 26-án, hétfőn este 8
A díjat Szűcs Ervintől, a díj tavalyi kitüntetettjétől vehetik át az idei díjazottak.
Az évadban utoljára látható előadásra a kolozsvári színház Stúdiótermében
„A musical műfaja nagy kihívást jelentett számomra. A Sweeney Todd különleges darab, túllépi a műfaj határait, nem csupán szórakoztatásra szánt musicalként kell tekinteni
Robert Woodruff Vlad Mugur-díja nemcsak egy kivételesen erős, a nézőt közvetlenül megszólító előadásra hívja fel a figyelmet, hanem Woodruff rendezői módszerére is. Ő
A hazai színházi élet legrangosabbnak számító díjait az előző év kiemelkedő színházi teljesítményeiért ítélik oda évről évre. Idén Puiu Antemir, Alice Georgescu,
Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című,