A köztársasági elnök Kossuth-díjat adományozott
- többek között -
Dobai Péter
József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas írónak, költőnek, dramaturgnak, az
- többek között -
József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas írónak, költőnek, dramaturgnak, az
1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az „első magyar musicalt”, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György művét, az Egy szerelem három éjszakájá t.
Az
Idén már a negyedik KÖR indul el, melynek játékszabályain egy kicsit változtattak, egyszerűsítették azokat.
Továbbra is 3-6 fős középiskolás csapatok jelentkezését
Vasárnap délután Budapesten, a Benczúr Hotel dísztermében köszöntötték az új örökös tagokat - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az elismerést elnyerő művészek
A két politikus hangsúlyozta a színházi szakmával folytatott párbeszéd fontosságát, a színház kiemelkedő szerepét az ország és a főváros életében. Halász János több
A társulat az évadkezdéskor hagyományosan megrendezett VÍGnapon déltől várja a nézőket - közölte a színház az MTI-vel.
A nagyszínpadon Vígszínházi titkok címmel
Szombaton tíz órától Salamon Bea és a Méta népzenei együttes lép fel, majd Csoda és Kósza címmel élő hangjátékot mutatnak be a Czigány Zoltán meséje nyomán készülő,