L. Simon László hangsúlyozta: igazgatási szempontból bizonyos területeken, például az örökségvédelemben csökkent, politikai értelemben azonban összességében nőtt az
"A lényegi problémák változatlanul nincsenek megoldva: rendkívüli mértékű forráskivonás történt a felsőoktatásból" - mutatott rá a rektor, aki szerint az SZFE olyan
A Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSZ) csütörtöki egyeztetésén a jelenlévő intézményi vezetők közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben ismét felhívták a
A Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra öten – Gyüdi Sándor karnagy, jelenlegi főigazgató, Juronics Tamás koreográfus, jelenlegi művészeti vezető,
Mint elmondta, azért kéri, hogy a májusban bemutatni tervezett Mephisto már ne készüljön el, mert több szereplő jelezte: nem szeretne maradni a Nemzetiben, így viszont nem lehet