A Madách Színház Tolnay Szalonjában lassan elhalkul a nézőtér, és a színpadra előre odakészített két széket az egyik musical ripítre beállított dallamai közben előbb pirosra, majd zöldre, aztán diszkós-villogósra festi a fénytechnikus, hogy Erdélyi Tímea elszánt arccal, az átérzés diákszakkörös fokán, geil lírai édelgésbe kezdjen. A szituáció olyan banális, hogy elhinni sem nagyon lehet, és kisvártatva kiderül, hogy tényleg nem is kell, ugyanis Nagy Sándor a színpadra lépve lájtvulgár szókinccsel kérdőre vonja játszótársát, hogy mégis mit csinál. Mi fellélegzünk, hogy ez tényleg nem komoly, ők pedig innentől egy rövid szöveg köré szerkesztett könnyed poénkodásba kezdenek, hétszer.
Ugyanis az Illés Györgyi által írt és rendezett produkció gyakorlatilag nem más, mint stílusgyakorlat-sorozat: variációk egy szövegre, s az eredmény, pont mint az előadás első néhány pillanata, némileg abszurd, de valóságos, a féltékenység és a kicsiny párkapcsolati incselkedések egy-egy látszólag lehetetlen szituációja. Ugyanazt a textust láthatjuk olvasópróbán, Drakuláéknál, hetvenen túl, UFÓ-módra és gorillák között, amelyet néha a felvezető musicalrészletre komponált ironikus intermezzók vezetnek át egymásba.
Erdényi Tímea és Nagy Sándor is lubickol a kicsiny szerepekben, könnyedén, a játékos attitűdöt végig megtartva, jól asszimilálódva a kontextusváltásokhoz. Erdélyi Tímea prózai arcát már láthattuk sokszor, igaz ilyen tiszta komédiásként talán még nem, ám azt konstatálhatjuk, hogy cseppet sem idegen tőle ez a műfaj. Még ha néha kissé merevnek is tűnik játéka, a szabadság atmoszférája kézzel tapintható körülötte. Hatványozottan igaz ez Nagy Sándorra is, akit eddig jellemzően a színészi eszköztár alapjait igénylő musicalszerepekben láthattunk, és talán kevesen gondolták volna róla, hogy prózai színészként ennyire felszabadultan, könnyedén és profin tud megnyilatkozni. Annak, aki ezelőtt csak a Madách Színház nagyszínpadán látta túláradó gesztusokkal bugyuta szövegeket énekelni, annak - látva őt ebben a néhány szerepben - olyan érzése lehet, mintha a szellemet kiengedte volna valaki a palackból, és most boldogan produkálja magát, mert szabad.
A 7x (hétszer) nem kíván többet mutatni, mint ami benne van, és ezért - egy-két hosszabbra nyúlt, nem túl ütemes jeleneten kívül - nem is ragozza túl saját magát, és megmaradt a szó legnemesebb értelmében jófej előadásnak lenni. Ilyenekre pedig szükség van úgy a színészeknek, mint a nézőknek.