7óra7

A vég kezdete
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

A vég kezdete

2010. 10. 03. | 7óra7

A kizárólagos egymásra utaltság egyébként sem a lehető létállapotok legjobbika, hát még akkor, ha mindez egy egyszemélyre optimalizált óvóhelyen történik, amiben történetesen ketten kénytelenek átvészelni egy atomrobbanás utáni időszakot. A helyzeten csak súlyosbít, hogy főhőseink kapcsolata legalábbis feszültnek mondható. Bár a kezdő jelenetek még nyugalmat sugároznak – akár még azt is hihetnénk, hogy civilizáltan átvészelik a krízist –, nem kell sokat várni, és beindul egy ideológiai tartalommal átszőtt, mélyen az emberi lélekből fakadó, színházi keretek között ritkán tapasztalható, vérbeli pszichothriller.
Szóval megtörtént a „nagy bumm”. Mark és Luise két hétre – amíg az atomfelhő maradványai elszállnak – kénytelenek egymás társaságát élvezni, de képzelhetjük, hogy a klausztrofóbia és az ősi nemi ellentétek és vonzalmak nem sokáig rejtik el a szituáció valódi drámai erejét, amely két síkon mozog. A kevésbé markáns, ideológiai-politikai síkon Mark a fasisztoid eszmék metaforája, váteszi attitűdje, és egy sereg nyugati-felsőbbrendűségi megjegyzése árnyalt lélekrajza a napjainkban is dúló, álérvekkel kikényszerített kelet-nyugat háborúk valódi legitimációjának. Luise ebben az értelmezési tartományban az egyszerű kisember, aki miután verbálisan megtett minden tőle telhetőt az idegen eszme távoltartásához, kénytelen alávetni magát a hatalmasabb akaratának. Nem véletlen, hogy a történet az Egyesült Államokban, egy terrortámadás után játszódik.
A másik síkon viszont egy nagyon is hétköznapi hatalmi (szerelmi?) játék nem éppen hétköznapi megnyilvánulását követhetjük nyomon. Mark az első perctől fogva domináns, hiszen csak ő látta a robbanást, a tudás az ő birtokában van, miközben a lány csak annyit tud, hogy a nagy ivászat után egyszercsak egy bunkerben találta magát azzal a fiúval, aki olyan, mint a legtöbb szilárdhitű, megdönthetetlen tudású konyhafilozófus: kissebségi komplexustól szétfeszült és kiszámíthatatlan. A dolog akkor kezd komolyra változni, amikor nem hajlandó Luise szerepjátékot játszani Markkal, aki ezért rögtön megvonja tőle a napi porció nagyrészét, és teszi mindezt a jóakarat zászlaja alatt: „Csak érted teszem! Mert különben unatkozol, ha nem játszunk!” Ez az attitűd egy idő után már a szülő-gyerek kapcsolatban sem áll jól, nemhogy két huszonéves viszonyában, bár azt hiszem nem kéne senki életében túl sokat kutatni ahhoz, hogy hasonló érvekkel alátámasztott cselekedeteket kaparjunk ki a felszín alól.
A történet innen pontos dramaturgiai ívet jár be (Garai Judit munkáját dicséri ez): hol Marknál, hol Luise térfelén pattog a labda, ami jelen esetben egy konyhakés, miközben szépen lassan kiderül, hogy közös múltjuk tartogat néhány sötét foltot is (bár nem többet, mint egy átlagos „nem bírlak téged” kapcsolat). Rába Roland Mark szerepében nem egy eszelős őrültet, hanem egy számító, intelligens, valódi manipulátort játszik, aki élvezi szellemi felsőbbrendűségét, és hogy ezt korlátlanul ki is használhatja. Játéka, csakúgy, mint Láng Annamária gonoszkodó, helyzetét felmérni képtelen, az életet a lehető legegyszerűbben élő, butácska Luise-a fokozatosan kibontakozó, fegyelmezett és nagyon erős alakítás.
Magács László minimalista stílű, a hangsúlyt az értő színészvezetésre fektető rendezése a cselekmény aktuális állásánál többet egyik jelenetnél sem mesél, amely talán a legnagyobb érdem, amit a színpadra állításnál elkövethetett. Hogy miért? Na, ez az az információ, aminek balladai homályban a helye.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508004177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása