Kapitalizmus, globalizáció, technokrácia, bulvárvilág. Ez van ma – egy olyan világ, amit csak Xanaxszal lehet kibírni, és ha nem kapjuk össze magunkat, akkor a nagy színorgiában és a fogyasztói társadalom okozta fékevesztett anarcholiberalizmusban kihal az ember, úgy bizony. Nagyjából ez a veleje a Főnix Színházi Műhely Kszanaksz című estjének, amely két darab és egy darabrészlet egymásba szerkesztéséből áll. Szokatlan koncepció, dehát az előadás is szokatlan, hiszen nem valódi színházról van szó, hanem inkább úgy lehetne körülírni, hogy „művészi(nek szánt) mondanivaló közvetítése színészi tevékenységet folytató személyek szövegmondása által”.
Mindhárom előadás egy két négyzetméteres emelvényre van zárva (bár a középső elemnél kilépnek a szereplők, sőt az előadás a nézőtérre is kinyúlik), s ez a minimalizmus jól áll az RS9 intim hangulatú, klausztrofób terében. A hátránya ennek a sűrítésnek, hogy kiemel minden egyes hamis, kidolgozatlan részletet, és sajnos ezekből adódik bőven, elsősorban amiatt, hogy a színészek nem színészek, és nem azért, mert nincs papírjuk róla, hanem azért, mert nem teljesítik a szakmai alapkövetelményeket.
Az első rész egy kamaradráma, liftben reked egy tabloidriporter pasas és egy marketinges nő, és 56 órán keresztül össze vannak zárva. Sajnos azonban a prospektus állításával ellentétben a „szorult helyzet kilenc képben” nem kínál játékos lehetőséget önmagunk, környezetünk és viszonyaink újrafogalmazására, újragondolására, mindössze egy helyzetgyakorlatot látunk, amely rengeteg labdát dobna fel, ha nem a szigorú realitás síkján gondolkodna a rendező, Bicskei Kiss László, de azon gondolkodik. A két szereplő közötti viszonyváltozások érzékeltetése egészen jó, néha ötletes is, és ha alkalmaztak volna egy dramaturgot, aki feszesebbre húzza, egyenletesebbé teszi a másfélórás játékidőt, akkor rendben is lenne. Bodor Géza és Zernovácz Erzsébet a kelleténél teátrálisabb eszközökkel operál a két idegnyugtató-függő megformálását illetően, de alapvetően képesek elhitetni a szituációt, és az abból kinövő problémák vázolása is működik; átváltozásaival és reakcióival Zernovácz mutat fel erősebb színészi készséget.
Azonban a happy end nem illik a koncepcióba: a Xanax csak a kezdet volt. A második rész Az ember tragédiájának tizennegyedik (eszkimó) színjével folytatódik. Az újságíró iskolai ünneplőben (fehér ing, sötét nadrág) Ádám monológjába kezd, s kiderül, hogy ama bizonyos végetlen hóvilágot járja, hol a halál néz rá üres szemekkel. Hozzánk intézi szavait, mivel köztünk ül Lucifer (Bicskei Kiss László érettségiztető testneveléstanárnak öltözve, elszánt szigorral deklamálja a szerepet), megtörténik a találkozás az eszkimóval és az eszkimófeleség Évával. A jelenet színészi megvalósításának színháziassága a Nemzeti színpadán is sok lenne, így el lehet képzelni, hogy hat az RS9-ben: hah!-ok és fújtatások, zárójeles-dőltbetűs félrék elevenednek meg, prezentálva azt, hogy miért kell elválasztani a monológelőadás tevékenységét a színészettől.
A harmadik egység Hubay Miklós A bál után című egyfelvonásosának az ősbemutatója, amely ha abszurdként képzelték volna el az alkotók, még akár lett is volna benne lehetőség, azonban az a véres komolyság, amellyel sulykolni kívánják a „mondanivalót” (sokszínű, tiritarka, gusztustalanul eklektikus ruhákba öltöztetett, kizselézett hajú, agyonsminkelt, sterilizált véglények – az utolsó emberpár – hallucinációktól terhelt beszélgetése), illetve a fellépők színpadidegensége mián egyszerűen időpocsékolás, amit látni van szerencsénk. Amúgy a fogyasztói világ a kritika tárgya, a gondolatmenet odáig jut, hogy az értékvesztett emberiség méltó a pusztulásra, s utódaink a svábbogarak lesznek, s az utolsó képpel visszatérünk a liftbe, végképp minden szellemi feladattól megfosztva a nézőt.
Merthogy lehet ilyen a nézőpont, s a következtetés is lehet ez. Csakhogy ha ennek minden részletét a közönség szájába rágják, kérdések felvetése helyett alternatívát nem tűrő válaszokat nyomatva, akkor ugyanolyan szellemi rágógumi, érv nélküli vagdalkozás és közhelyparádé lesz belőle, mint amilyet bírál, ekképpen hiteltelenné válik. Marad az, ami: három jelenet, helyzetgyakorlat, amelyek sora jól helyettesíti a Xanaxot: a végére a rádöbbenés és felismerés helyett elszenderíti a nézőt. ► (ugr)